Mivel senki nem „lelkesedett” a napfelkeltenézéses ötletemért (mely szerint a húsvéti napfelkeltét nézzük meg együtt- itt azt hiszem inkább a naplementét nézik szívesen:)), ezért a szokásos 10 órai érkezéssel kezdtem vasárnapomat, mely azonban az óraátállítás miatt sokkal fárasztóbb volt, mint eddig.
Az alkalom egy meghitt, csendes, családias, Jézus feltámadását egyszerűen, de nagyszerűen megünneplő húsvéti alkalom volt, központi mondanivalója pedig a kereszt nagysága, fontossága. Ezen a vasárnapon én is lehetőséget kaptam, hogy kiálljak a gyülekezet elé, s buzdítsam az embereket, valamint az áldást is én mondhattam. A vicces az volt, hogy az áldás Igéjeként ugyanazt az Igét választottam, mint amit a lelkész is Igehirdetésének egyik alapjaként. Ez a helyzet nem először fordult elő, pedig az alkalom előtt nem beszéltünk össze!:)
Lehet, hogy még az előző esti film hatására nagyon megérintett az alábbi hasonlat, melyet a KÉZ fontosságáról olvastam a húsvéti Mai Igében: Egyszer egy híres sebész azt mondta, hogy: „ Majd minden nap csodálatos kezekkel dolgozom… ám az évben egy nap különleges jelentéssel bír… Amikor az egész világ a Nagyhetet ünnepli… én Jézus kezein gondolkodom… azok a kezek, amelyek annyi jót tettek, egy napon át lettek szegezve egy durva vassal… a római kivégzõosztag emberei keresztülszúrták a csuklón, épp a kéztõcsontnál, ahol az ujjakat mozgató inak haladnak és a középsõ ideg… ez a kezet megbénította, és karomszerûen összerántotta, Jézus pedig nem kapott semmilyen fájdalomcsillapítót… Késõbb az egész testsúlya kezeire nehezedett, így még több szövet roncsolódott, és még több vért veszített. Volt vajon valaha ennél kétségbeejtõbb kép? A tanítványok, akik abban reménykedtek, hogy õ a Messiás, elbújtak a sötétben és szétszéledtek.” Ám nem ekkor láttuk utoljára Jézus kezeit! A Biblia azt mondja: „…amikor beesteledett, a hét elsõ napján, ott ahol összegyûltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: »Békesség néktek!« És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat.” Dr. Brand így folytatja: „Jézus úgy döntött, hogy kezein lévõ sebei örökre emlékeztessék az itt töltött idõre. Ezért hiszem, hogy Isten hallja, és megérti fájdalmunkat… mert megtartotta azokat a sebhelyeket, mint a megsebzett emberiség maradandó képmását. Õ tudja, hogy milyen az élet a földön, mert járt itt. A kezei bizonyítják.” Vidd hát sebeidet ma Jézushoz, és engedd, hogy meggyógyítsa testedet és lelkedet!”
Sajnos a klasszikus sonka-torma-tojás húsvéti családi közös étkezés számomra idén kimaradt, de egy kedves család meghívott ebédre, s finom bor, kiváló ételek családi körében mégsem éreztem magam egyedül. Délután-este pedig megkezdtem átköltözésemet, és befejeztük az előző nap megkezdett lakás kifestését.
Húsvéthétfőn a Termini pályaudvaron kezdtem napomat, ugyanis iskolai kirándulás keretében drága kicsi kis (??) unokahúgom érkezett Rómába.
Éreztem egy ideje, hogy lassítanom kell(ene) a tempón, főleg annak kapcsán, amit diktálok a gyülekezetben, ezért valószínűleg, de mindig volt valami „sürgős teendő”, s Isten igencsak konkrétan tudtomra adta, hogy nem kell/nem szabad mindent elvállalni, néha kell tudni nemet is mondani. Ezt a következő elmélkedés alapján értettem meg: Észrevetted már, hogy minél inkább igyekszel rendbe hozni, megjavítani a dolgokat, annál többet aggódsz és idegeskedsz? A Biblia azt mondja: „Mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség” (Róma 8:6 Károli). A „majd én rendbe hozom” a bizalom ellentéte. Természetesen Isten nem azt akarja, hogy ne gondolkodj, és tanácstalan, tehetetlen legyél; csak azt akarja, hogy hit által és ne pusztán az értelmedre támaszkodva élj. Ha megtanulsz bízni Istenben, és megtanulsz a „Lélek gondolata szerint” élni, akkor békességet fogsz találni, bármilyen nehéz körülmények között vagy is. Az emberi értelem egyik csapdája a kétségeskedés. „…aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt… a kétlelkű mindenben állhatatlan, megbízhatatlan és bizonytalan” (Jakab 1:6,8 AMP). A te lelkivilágod milyen? Ahelyett, hogy mindig megpróbálnál mindent megérteni, tanulj meg megnyugodni akkor is, ha nem tudsz valamit, és bízz Istenben, aki viszont tudja. Döntsd el, hogy minden alkalommal, amikor aggódni kezdesz, megállsz, és így imádkozol: „Uram, nem fogok azzal próbálkozni, hogy magamtól megértsem ezt; hozzád hozom, rád bízom, tőled várom a választ.” Ha többé már nem küszködsz a mikor, hol, miért és hogyan miatt, elkezded érezni Isten békességét úgy, ahogyan soha azelőtt. Sőt, ekkor kerülsz olyan helyzetbe, ahol Isten közbe tud lépni az érdekedben. Hagyj fel tehát azzal, hogy mindent te akarsz irányítani!
A viszontlátás öröme unokahúgommal azonban igencsak rövidre sikerült, ugyanis a csoport sietett a vállalhatatlanul messze lévő szállásra. Ha megkértek volna, elvállaltam volna legalább szállásuk megszervezését, de ők egy „apácavállalat” alvóhelyét választották otthonukul.
S mivel én nem vállaltam a konfliktust a szervezőkkel, elváltak útjaink, s én a gyülekezeti húsvéthétfői piknikre igyekeztem, melynek megszervezését elvállaltam ugyan, de a kérdéses idő miatt végül a lelkész lakásában fogyasztottuk el a megannyi finomabbnál finomabb húsvéti menüt (noha végül csodálatos napsütés jellemezte az időjárást), majd többfajta társasjátékkal múlattuk az időt. Este röpke három óra leforgása alatt lebonyolítottam költözésemet, s este már az új helyen hajtottam álomra fejem.
