Mivel nem hagyott nyugodni a templomból ismert srác lakásbérleti felajánlása, másnap kis töprengés után felhívtam a srácot, hogy megkérdezzem a lakás részleteiről, s mivel eléggé vonzó feltételekkel kínálta odaadni, szinte ingyen, döntéshelyzetbe kerültem: otthagyni azt a helyet, amit tényleg jónak ítéltem, s kezdtem is megszeretni, vagy maradni legalább egy hónap erejéig. Ám tekintettel arra, hogy még mindig nem találtam, nem folytatok keresőtevékenységet, s ez az új lehetőség jelentős spórolást eredményezne, ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálok minél hamarabb elköltözni. Ez azonban nem volt annyira egyszerű, mert mint már említettem, a szavamat adtam (még ha pénzt nem is) a srácnak, hogy egy hónapra kiveszem a szobát.
Végül azt találtam ki, hogy keresek magam helyett e szállásra valakit, ebben az esetben visszakapom a pénzt (melyet tisztességből oda is adtam neki), s én utána rögtön költözöm. Fel is tettük a hirdetést internetre, délután, s még ezen az estén eljött egy lány megnézni a szobát, tetszett is neki, s azt mondta, ha én valóban elköltöznék, ő kivenné. Még mielőtt meghoztam a végleges döntést, elmentem megnézni ezt a „szinte ingyen” lakást, mely nem olyan szép környéken helyezkedik el ugyan, mint az Afrikai kerületes, de ugyanolyan jól és gyorsan megközelíthető a központ, a templom és egy pár barátom pedig közelebb van! A lakás maga szebb, ketten lennénk, én a régen nappalinak használt szobában lennék, ahol van egy nagy ágykanapé, s egy nagy TV is. A másik srác ide jár érthetően TV-zni, de mivel esténként én nem mindig vagyok otthon, ez engem nem zavar. Van persze hátulütője is ennek a „szinte ingyen” helynek, mégpedig az, hogy (mint sok római szálláson) nincs benne fűtés, nincs mosógép sem internet és zajos, mert egy nagy útra néz a szobám ablaka. Azonban mindegyik hátrány kiküszöbölhető, megoldható, ezért fájó szívvel ugyan, de (főleg anyagi okból) az újbóli költözés mellett döntöttem.
Ezt „hazatérve” közöltem is lakótársaimmal, akik szomorúan ugyan, de tudomásul vették döntésem, így tartottunk egy kis „búcsúestet”, ahol lencselevest ettünk (magyar módra), valamint valami finom olasz tésztaféleséget a szakács srác tudományának köszönhetően, végül egy kilépőitallal zártuk az estet.
