Tegnap este egy csapatnyi magyar fiatalember megkönnyeztetett/örvendeztetett sok-sok embert, olyat véghezvíve, amelyet mi emberöltők óta nem láttunk, nem tapasztaltunk. Kijutottunk egy labdarúgó EB-re!:)
Az első meccset egy ír pubban tekintettem meg egy magyar ismerősöm társaságában, farkasszemet nézve egy csapatnyi norvéggal, akik hamar elhalkultak heves szurkolásunkat (1 poharat is összetörtem "véletlenül":)), s a magyar gólt látva!:)
A visszavágóra csak egy szicíliai ismerősömet sikerült rábírnom, hogy nézze meg velem ezt a szép futballélménynek nem igérkező meccset.
Ám a csapat "csattanós választ adott a fanyalgóknak": s remek játékkal, szerencsével de annál nagyobb elszántsággal visszaküldtük hidegebb égtájakra az amúgy se túl vidám norvégokat.
NYERTÜNK! Meg is ünnepeltem egy kedves ismerősömmel és pár pohárka pálinka társaságában, az asztalról nem hiányozhatott pár fajta finom magyar kolbász, szalámi és sajt.:))
A tegnapi eredménnyel lindultunk fenti vörös szőnyegen 1 szép dolog felé (fenti kép amúgy a Kapitólium dombon lévő templomban készült nemrég- igaz pár fokkal elfordítva:))).
Ám nemcsak a sportsiker a lényeg. Azért is írom e bejegyzést, hogy felhívjam a figyelmet: tanuljunk meg örülni a kis s nagy dolgoknak egyaránt, ne csak mindig panaszkodjunk, elégedetlenkedjónk, kritizáljunk mindent - jó szokásunk szerint.
Egyszerüen örüljünk, s legyünk büszkék. Hiszen van mire, kikre!
Jó volt tegnap este (is) magyarnak lenni, még ha fizikailag távol is voltam. Nagyon sok olasz ismerősöm gratulált nekem (noha én magam a szurkoláson és a magas vérnyomáson kívül nem tettem semmit a győzelem érdekében), örült a magyarok eredményének (s nem, nem azért mert így lesz 1 csapat, akit ők is szívesen kapnának ellenfélként).
S ez elgondolkodtatott: egy teljesen idegen ország népének több tagja örül, mert örülök. Ez egyrészt nagyon jó érzés, más részről pedig figyelmeztetés.
Tudom, hogy sok fájdalom, szomorúság, nehézség ér minkdenkit a mindennapokban, ezért is kell, érdemes ilyen eseményeknek kifejezetten örülni, nem pedig rögtön mondani a kritikákat, meg lefestve a tegnap este történteket úgy, mint a legnagyobb bukás első lépését.
Szép volt fiúk! Köszönjük.
Kérdezheti az olvasó, hogy mégis mit keres itt e fenti bejegyés, mi köze ennek életemhey, ittlétemhez.
A válasz: ez is én vagyok:), egy szurkoló. aki 8-9 éves kora óta járt magyar meccsekre, s leginkább vereségeket látott, vagy max. 1-1 döntetlent a nem túl acélos görögök ellen...
Most pedig egy gyerekkori álmom válhat valóra: látni sok-sok magyar embert s egy csapaotot egy labdarúgó világeseményen, együtt, egy célért, büszkén. Eredménytől függetlenül.:)
Végre igazán, tiszta szívből és torokból szurkolva, nem pedig kiválasztva 1 vagy több szimpatikus csapatot, akinek tudok, vagy pár antipatikusat, akik ellen örömmel tudok szurkolni.
Gyönyörű lezárása volt ez egy intenzív elgondolkodtató hétnek-heteknek, ahol Isten újabb konkrét útmutatást és bátorítást adott ittlétemről, a tegnapi Istentisztelet üzenetébe egyenesen beleremegtem, mintha Isten csak nekem beszélt volna, az én szívemet ápolgatta volna.
Sokszor egy-egy "nem" mögött Isten egy nagy IGEN"-t tartogat, egy ígéret beteljesedését, 1 vagy több kérdésre felel konkrétan, az Ő időzítése szerint. Ezt kivárni nem egyszerű, sok frusztrációval, lemondással, rosszkedvvel, veszekedéssel, meg nem értéssel is járhat, de a végén beigazolódik, hogy az én "Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket dicsőséges gazdagsága szerint, ha a Krisztus Jézusban éltek."
Csak remélem lesz hitem, erőm, türelmem kivárni, hogy e szükségeket míly módon fogja betölteni...:))
Nekem "csupán" annyi a feladatom, hogy megértsem mit jelent Krisztus Jézusban élni :)) , akinek van ötlete: írja meg bátran magánban:))
