Kedden már lazábbra vettem a figurát, de a 9 óra 10 perces érkezésemmel így is az elsők között érkeztem meg az irodába. Egész nap fordítottam ezt a csodaírást, igencsak lassan haladtam vele, ellenben nem mindent értettem.:) Legalább szobatársam nem „zaklatott” ő csak délután jelent meg a szííííínen.
Ebédidőben/helyett felmásztam a spanyol téren lévő lépcsők tetejére, ahol a nyirkos, esőre álló (már-már londoni időjárást idéző) idő elől bemenekültem 1 kedves kis templomba, ahol elfogyasztottam a napi lelki táplálékomat, mely igencsak ízletes Mennyei Manna volt: „mindennek rendelt ideje van” ahogy a Prédikátor fogalmaz bibliai könyvében (3.fejezet 1. vers), így kapcsolatok kezdetének, azok végének, a holnappal való szembenézés nehézségének egyaránt. Eléggé magányos pillanatomban ért ez a „mindennapi kenyér”, amikor a következő percben felcsendültek Jézus szavai, melyek nagyon találóak voltak: „én veletek vagyok mindennapon a világ végezetéig” (Máté ev.28:20). Tudtam, hogy ez nekem szól, noha százezrek olvashatják. Az író papírra vetette még azt is, hogy a múltat el kell fogadni (amúgy sem tudok változtatni rajta…) és tanulni kell belőle, de amikor Isten bezárja az ajtót, ideje továbblépni a jövőbe, amelyet Ő készített el. Ezekkel a gondolatokkal indultam vissza dolgozni, no meg azzal, hogy máskor is tartok ilyen ebédszünetet.
20:30 környékén léptem le a munkahelyről (persze a főnökök még szorgosan dolgoztak ekkor)…! Hazaérve csak 1 zuhanyra, s némi elemózsiára vágytam, ehhez képest egy igazi olaszos „famiglia”-s estbe csöppentem bele, az egyik lakótárs „mamma”-ja járt nálunk vendégségben, s egy rizottós-fehérboros vacsorára én is meghívást kaptam, így nappalinkban-társaságukban töltöttem el egy könnyed, mókás estet.
