Csütörtökön (11.22.) nagyon koràn kezdődött a nap (főleg annak fényében, hogy szerdàn nagyon későn lett vége:)), ugyanis munaktàrsammal Pescara vàrosàba kellett mennünk munka végett.
Reggel a következő Igét olvastam: „Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó időben. Ezen örvendeztek, noha most, mivel így kellett lennie, egy kissé megszomorodtatok különféle kísértések között, hogy a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon a dicséretre, dicsőségre és tisztességre.” (Péter I. levele 1. rész 5-7 versek)
Nagyon fontos és bíztató volt ez az Ige számomra főleg annak fényében, hogy mostanában kissé elkedvtelenedtem, szomorú voltam/vagyok, mert nem látom a távolabbi jövőt, „csupán” az egészen közelit. Ám az is bizonyos, hogy Isten sokszor szándékosan csak a következő egy-két lépést mutatja meg, hogy ezáltal is szorosan közel maradjon hozzá az ember.:)
E szép kis tengerparti vàrosba (Pescaraba) 2,5 òràs autòùt utàn jutottunk el, a munkàt fél òra alatt elvégeztük, s utàna az ellenérdekű fél az ügyvédjével együtt meghìvott minket ebédelni. Mi e meghìvàsnak természetesen szìvesen eleget tettünk, s a vàros egyik legszebb éttermébe vezettek bennünket.
Ami itt vàrt rànk, az szavakkal nehezen kifejezhető, de megosztom, hogy előételként egy kis lazacos paradicsomos baguette szeletet kaptunk, majd következett a "tengeri herkentyű" hidegtàl ràkkal, kagylòval, osztrigàval. Ezutàn még szintén az előétel jegyében két fajta tengeri halszeletet fogyasztottunk, majd garnélaràkos salàta következett, hogy az előételeket befejezve elérkezzünk a citromos ràk-tésztàhoz. Màr itt kezdtem megtelni, de persze maradt hely a főfogàsnak, mely nagyon ìzletes tengeri hal volt tepsiskrumplival. Ennek a szaftja olyan finom volt, hogy ha csak ezt tunkolhattam volna kenyérrel, màr boldog lettem volna:)). Természetesen az ebédhez jobbnàl jobb fehér borokat szolgàltak fel, a minőséget a mellékàllàsban borkòstolò ügyvéd kolléga biztosìtotta (volt olyan bor, melyet felbontàs utàn visszaküldetett, mondvàn parafaillata volt...:)). Eközben nagyon jòt beszélgettünk fociròl (többek között a magyarròl, igaz sajnos nem aktuàlis csapatainkròl, hanem a legendàs aranycsapatròl), munkàròl (hogy kinek mi jàrt volna még àllàspontja szerint az egyezség megkötése utàn...:)), politikàròl, borokròl (bosszankodtak is rendesen a "tokaji" hàborù elvesztése miatt), hàborùròl, kultùràròl.
Olyan érzésem volt, mintha visszacsöppentem volna a békebeli időkbe, amikor az emberek nagy étkezèsek mellett vitattàk meg az élet fontos és kevésbé fontos témàit; nagyon udvarias, nemes úriemberek tàrsasàgàban élvezhettem e "mennyei eledeleket", amely főleg annak fényében volt igen pikàns, hogy több mint fél évig ellenfelek voltak, ellentétes érdekeket képviseltek, àm most, hogy megegyeztek, a legnagyobb kollegialitàs és vendégszeretet mellett voltunk együtt.
Desszertként még volt egy kis epertorta citromsorbet kìsérővel, s egy jòfajta grappaval nyugtattam meg egyàltalàn nem tengerként hàborgò gyomrom. Ezutàn ùtnak indultunk, s màr nem kellett visszamenni dolgozni, ezért hazatérve fél szemmel megnéztem egy focimeccset, majd szinte egyéni rekordot döntve 21 óra előtt bedőltem az àgyba, s ...(folyt.köv. ?'?)
