Miután mindent szép rendbe tettünk, az egyik srác többünket meghívott magához ebédre. Egy ilyen kedves meghívásnak természetesen nem tudtam ellenállni, így a zuhogó esőben ugyan, de vidáman érkeztünk lakására, ahol igen finom carbonarat ettünk, jófajta borral kísérve, majd saláta és hamburger következett. Mind a 6-an eléggé fáradtak voltunk, de összességében egy kellemes koradélutánt töltöttünk el, melyet én törtem meg, hiszen két lakást is meg kellett néznem aznap. Nem akarom untatni a kedves olvasót a részletekkel, de mindkét lakásban találtam olyan kivetnivalót, mely miatt nem szívesen laknék e helyeken (pl. a környék, a szoba mérete, a lakótársak száma, viselkedése), így hát szomorúan, de nem megtörve fejeztem be az első napi lakásnézelődést, s elindultam volt lakótársamhoz, aki meghívott magához, hogy megnézzük az esti nagy meccset, a Roma-Intert.
Mivel fél órát késett a találkozóról (amelyet amúgy lakására beszéltünk meg), hasznossá tettem magam, s elmentem megvenni pizzavacsoránkat. Mivel nagy volt a sor, elég sokat kellett várni, így fél órán keresztül bámulhattam, tanulhattam a pizzakészítés minden titkát. Végül a meccs elég nagy ordibálásba torkollott, ugyanis volt kollégám egy hónapos kislánya úgy gondolta, hogy ő fontosabb mint a meccs, végigbömbölte az első félidőt, ám miután megkapta ő is jól megérdemelt vacsoráját, elhallgatott. Pasis este volt, ugyanis a feleség (fura módon) kiment a meccsre, ezért kellett nekünk otthon maradni a kisbabával…nem is kell részleteznem, hogy a helyzet több mint furcsa volt…:), de mivel gyakorlott nagybácsi vagyok, nem volt gondom a babázással.:)
Úgy volt, hogy a meccs után hazahoz a srác ide 30 km-re Rómától, ám amikor meglátta, hogy ez kb. 1,5 óra kocsiút lenne oda-vissza, inkább felajánlotta, hogy aludjak náluk. Én el is fogadtam e felajánlást, s miután hosszan beszélgettünk még hitről, Bibliáról, Jézusról, fociról, Magyarországról és politikáról, rózsaszín szobában, rózsaszín párnák közt hajtottam álomra igencsak fáradt fejem. Annyi még hozzátartozik a nap „krónikájához”, hogy a srác elkezdte olvasni a Bibliát, amit karácsonyra adtam neki, érdeklődik, vannak kérdései, kétségei (ami jó, mert azt jelenti gondolkozik:))). Elmesélte, hogy egyik nap Keresztelő Jánosnak Jézussal való első „találkozását” olvasta (jelesül amikor még mindketten Édesanyjuk Erzsébet és Mária hasában voltak:)). Tetszett neki e történet, ugyanakkor kezdődött a volt miniszterelnök sajtótájékoztatója, amit mindenképp meg akart nézni (ekkor mondott le), így bekapcsolta a TV-t, azonban nem a sajtótájékoztató ment, hanem egy pap volt a TV-ben, aki épp akkor kezdte olvasni ugyanazt a történetet, amit ő pár perccel korábban olvasott Bibliájában. Teljesen meglepődött, mondta, hogy ez nem lehet véletlen. A pap oda nem illően a megbocsátásról, egymás elfogadásáról, a büszkeség feladásáról beszélt, s ez arra indította volt kollégámat, hogy írjon egyik régi barátjának, akivel régóta nem beszélt, mert összeveszett.
Mindezt nem azért írtam le, hogy kibeszéljem barátomat, hanem azért, hogy mindenkit bátorítsak: érdemes olvasni az Igét, mert olykor szó szerint megelevenedik, máskor olyan aktuális üzenetet tartalmaz, melyet azonnal gyakorlatba lehet ültetni, megint máskor pedig kiváló arra, hogy elmélkedjünk, gondolkozzunk az olvasottakon. Szóval mindenkit arra bátorítok ismét, amire Szt. Ágoston bátorította annak idején az embereket: „Tolle lege” azaz „Vedd és olvasd!”
