Nem sűrűn jelzem, hogy honnan írom bejegyzéseimet (pedig elég változatos helyszínekről, ennyit elárulhatok), ám most kivételt teszek: a festői Szt. Pál Bazilika kertjéből írok, ahol az autók alapzajával versenyre kelt a madárcsicsergés, a négy óriási pálmafa pedig Pál apostol szobra felé hajol.
Ezen a vasárnapon az Istentiszteleten a Bibliáról, Bibliaolvasás jelentőségéről beszélt az alkalomtartó. Elmondta, hogy persze jó dolog minden nap elolvasni pár verset a Szentírásból, azonban nemcsak azokat az Igeverseket kell „keresni”, melyek szépek, amelyek nekünk tetszenek, bátorítóak, hanem mindent el kell olvasni. Nem elegendő ismerni az adott Igerész tartalmát, mondanivalóját, hanem egy személyes kapcsolatot kell kialakítani, mely egy kapcsolat az Ige és közöttem.
Luther Márton mondta, hogy „a Biblia az a bölcső, ahol találkozhatunk Jézus Krisztussal.”
A Bibliaolvasás tulajdonképpen egy utazás: JézusSAL együtt megláthatunk mindent belülről, úgy, ahogy azt Isten át akarja adni nekünk. Ez az utazás ingyenes, csak az olvasás, tanulmányozás iránti vágynak kell meglennie bennünk.
Ennek egyik legjobb módja az „induktív Bibliatanulmányozás”, azaz megfigyelés-interpretálás-hasznosítás/megvalósítás. ÁM mindezek előtt való az imádkozás: nem úgy, mint egy szokás, rítus az olvasás előtt, hanem annak elismerése, hogy a magunk eszéből, erejéből szegények vagyunk, nem érthetjük meg, amit Isten elrejtett adott Igeversekben, tehát szükségünk van a Szentlélekre, aki megmagyarázza az olvasottakat.
Amikor tehát imádság után elkezdjük olvasni a Biblia egy adott könyvét, részét, versét, meg kell figyelnünk minden abban rejlő részletet, meg kell vizsgálni az adott történetben szereplőket, helyszíneket, jeleneteket. Ezután következik az interpretálás, azaz, hogy az adott korban, adott embereknek mit jelentett az, amit átéltek, kaptak Istentől. Végül pedig aktualizálni kell ezeket saját életünkre nézve, hogy mit tudunk ezekből hasznosítani, megvalósítani adott élethelyzetben. Ha úgy tetszik, akkor „veszekedni, vitatkozni” is kell, lehet Isten Igéjével, amíg meg nem értjük azt.
S hogy miért kell, hasznos a Bibliát olvasni? Erre választ ad 2. Timóteus 3:14-17: „…maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, kiktől tanultad, mivel gyermekségedtől ismered a szent írásokat, amelyek bölccsé tehetnek téged az üdvösségre a Krisztus Jézusba vetett hit által. A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített".
Luther Márton mondta: „Az ember hajlamos kézenfekvő és automatikus módon létrehozni egy vallást, ami nem más, mint egy módszer arra, hogy hogyan lehet belesüppedni egy középszerű, csendes kapcsolatba Istennel. Hogy elkerüljük ezt a veszélyt, el kell merülni napi szinten az evangélium tanulmányozásában, szembe kell nézni nap mint nap Jézussal, szembesülve minden nap Isten azon megtestesülésével, Akit túl könnyen keretbe zárunk elménkben.”
Charles Spurgeon szerint: „Vannak pillanatok, amikor a magány jobb, mint a társaság, és a hallgatás bölcsebb, mint bármilyen jellegű vita. Sokkal jobb keresztyének lennénk, ha több időt töltenénk egyedül, Istenre várva, hogy az Igéjén való elmélkedésen keresztül gyűjtsünk lelki erőt ahhoz, hogy Őt szolgáljuk. Isten dolgain kellene elmélkednünk, mert így tudjuk táplálni legjobban lelkünket. Miért van az, hogy egyes keresztyének – noha nagyon sok prédikációt hallgatnak évek óta – képtelenek fejlődni életükben? Mert elhanyagolják a belső emberüket, és nem fordítanak időt Isten Igéjén való gondolkozásra. Szeretik a gabonát, de nem darálják le, nem használják fel,; , lenne gabonájuk, de nem mennek ki a mezőre, hogy begyűjtsék azt; a gyümölcs ott van a fán, de nem szedik le; a víz ott folyik a lábuk előtt , de nem hajolnak le, hogy igyanak belőle. Az ilyen ostobaságtól ments meg minket, Urunk!”
Ezen elgondolkodtató alkalom után (mint minden vasárnap) most is a kötetlen beszélgetésé, nevetésé, egymás jobb megismerése került előtérbe, s ennek keretében újabb ebédmeghívásnak tettem eleget: két szicíliai sráccal ebédeltem együtt, de nem féltem, hogy egy maffiacsapat két tagjával fogyasztom el a kiváló „spaghetti alla panna e pomodoro” ízletes ételét. Helyette élveztem szórakoztató társaságukat, majd egy kis napozással töltődtem fel, hogy aztán másik két szicíliaival sétáljak Róma belvárosában, eddig sosem látott helyeken (így a Tiberisz folyó közepén található szigeten, mely azonban össze sem hasonlítható a mi csodálatos Margitszigetünkkel; vagy Trastevere kerület egyes eddig felfedezetlen részein).
Este magányosan, s szomorúan néztem végig csapatom gyötrődését egy bar-ban, ahol több volt a bangladesi, kínai bevándorló, mint az őshonos római polgár (akiből sajnálatosan egyre kevesebb van a fővárosban, s ez igencsak rontja Róma varázsát).
