Végül 20:13-kor előlépett az új katolikus, első latin-amerikai (sőt: Európán kívüli) egyházfő, akinek természetesen olasz gyökerei vannak (legalábbis az olaszok ezzel vigasztalják magukat, ha már egyszer nem sikerült újra olaszt ültetni a trónra. Porta comaro nevű, 2000 lelkes településről származik, dédszülei innen vándoroltak ki Argentínába).
A „szegények bíborosa”-ként is becézett jezsuita rendhez tartozó Bertoglionak bőven lesz lehetősége e becenevét hitelesíteni, „öregbíteni” (pl. a vatikáni múzeum, vagy egyszerűen csak a templomokban található mérhetetlen mennyiségű kincs értékesítésével, az ezekből befolyó bevételek szétosztásával:)), hiszen még mindig tart a gazdasági válság /mely Argentínában és Olaszországban is igen mély nyomokat hagy(ott)/. Milyen érdekes, „véletlen” egybeesés, hogy épp egy ilyen nehéz időszakban választottak ilyen vezetőt, aki nevét a puritán Assisi Szt. Ferenc tiszteletére, az ő útján, nyomdokaiban kívánja járni, ám mint ahogy a mondás tartja: „Isten útjai kifürkészhetetlenek!”:)
Egy egyszerű: „Jó estét kívánok”-kal kezdte beszédét a 76 éves Buenos Aires-i kardináls, mely egyszerűséggel rögtön megnyerte a tömeg szimpátiáját, s ezt csak tovább fokozta „kicsi viccével”, amikoris elmondta, hogy majdnem a világ végéről választották meg őt kardinális testvérei Róma püspökének. Rövid beszéde alatt többször imádkozott, kért imát, egymásért, s őérte is, s ez szintén nagyon szimpatikus gesztus volt a sokaságnak. Végül Róma csodálatos városának evangélizálását tűzte ki egyik fő céljául, azaz hogy minél többen megismerjék az Atya Isten szeretetét, Jézus értünk, bűneinkért való kereszthalálát és a Szentlélek erejét, melynek személy szerint én is nagyon örültem, hisz én is e céllal érkeztem az olasz fővárosba, tehát egy irányba haladunk.:)
Valóban szimpatikusnak tűnik, sok sikert kívánok neki küldetéséhez.
„Köszönöm a kedves fogadtatást, hamarosan találkozunk” - búcsúzott igencsak közvetlenül a tértől a Vatikán új lakosa, aki – saját szavai szerint, mint már említettem – majdnem a világ végéről jön.
Talán „elhozza” a világvégét is…?;-))