Vasárnap csodás napsütéses délelőttre ébredtem…az ébresztő által!
Nehéz volt a kelés, mert (rossz) szokásomhoz híven ismét hajnalig voltam fent, olvasgattam, irogattam, egyszóval elment az idő, pedig nagyon elszánt voltam: templomot-gyülekezetet (lelki otthont) szerettem volna találni! A múlt vasárnapi 2 órás utamat nem akartam megismételni, ezért felkerestem azon gyülekezetek honlapjait, melyeket egy ismeretlen ismerős ajánlott. A háromból igazából csak egy keltette fel érdeklődésemet: közelsége, a nem túl korai (11 órás) kezdése, s a szimpatikus introvideo, fényképek hatására útnak indultam (sajnos késve mint mindig…).
20 percnyi villamosutat követően megérkeztem, egy, a hétköznapokon filmklubként üzemelő kisebb „moziterembe”, ami tekintettel arra (annak írom aki nem tudná), hogy otthon is egy régen filmszínházként üzemelő helyre járok, szimpatikussá tette a helyszínt. Rögtön köszöntött a brazil származású, de kiváló olasz nyelvtudással bíró lelkész és gyönyörű felesége, igazi mosolygós, szívélyes fogadtatásban részesültem.
Leültem egy székre a fal mellé, s nagy kíváncsisággal vártam, hogy elkezdődjön az Istentisztelet. A zenekar (3 gitáros, 1 szintis és 1 dobos) nyitotta meg az alkalmat, a 4 olasz nyelven eljátszott dalból 2-t ismertem is (akit érdekel: a „Mindenem csak Téged dicsér” és a „Míly nagy vagy urunk” volt e 2 ének). Annak ellenére, hogy nem mindig stimmelt a dallam és a szöveg, nagyon tetszett a furcsa, de egyben nagyon érdekes élményt adó olasz nyelvű énekelés. Bevallom férfiasan, hogy többször is igen meghatódtam az általam ismert dallamok hallatán, ám jó néha őszintén Isten elé állni úgy, ahogy van az ember, még ha ez eléggé gyengének, túlságosan sziruposnak is tűnhet.
Éneklés után a lelkész állt ki és köszöntötte az újakat (köztük engem is) az egész gyülekezet előtt, ami lehet, hogy máskor zavart volna, de most igen jól esett.
Az alapige felolvasása után (mely „érdekes módon” ugyanaz volt, mint múlt héten a másik gyülekezetben…:))) következett az Igehirdetés (prédikáció), mely szintén eléggé szívhez szóló volt, személyes üzenetet tartalmazott. Ezt követően énekeltünk még egyet, majd következett az Úrvacsora, mely mondanom sem kell már lassan, hogy szintén szíven ütött. Végül kaptunk egy Igeverset a Bibliából (Róm.10:11) heti útravalóként, ezt meg is osztom Veletek: „Aki hisz Őbenne [azaz Jézus Krisztusban] nem szégyenül meg /vagy másik fordítás szerint: „senki sem fog csalódni, aki Jézusban hisz”/ Minden kedves olvasót biztatok arra, hogy próbálja ezt ki a gyakorlatban! Ha (még) nem hisz Jézusban, mint megváltóban, akkor azért, ha pedig (már) hisz, akkor azért! Mindenképp megéri!
Alkalom végén a lelkész rögtön odajött hozzám, s hosszabban elbeszélgettünk. Kedves, lelkes érdeklődő fiatalembernek ismertem meg, aki már járt Budapesten, és természetesen nagyon tetszett neki! :) Elhatároztam, hogy elmegyek a hétközi (szerdai) Bibliát tanulmányozó esti összejövetelre is, melyre később a lelkész is szeretettel meghívott. Egyelőre az tetszik ebben a gyülekezetben, hogy fiatalos, tele van energiával, tervekkel, nincsenek nagyon sokan, ellenben az emberek nagy része olasz. Mindezek alapján elhatároztam tehát, hogy jobban meg szeretném ismerni a helyet, az embereket, így mindenképp visszatérek ide vasárnap (s szerda este a lelkésznél lévő házicsoportba).
Istentisztelet után, kicsit bóklászva lakóhelyem környékét próbáltam meg jobban feltérképezni, nagyon szép kis házak vannak errefelé. Hazatérve rögtön bedőltem az ágyba, s egy három órás siestát tartottam, majd este elmentem egy másik közeli imaházba, hogy megnézzek egy másik gyülekezetet is, amit ajánlottak, ez azonban nem tetszett annyira, mint a délelőtti, ezért azt hiszem ide nemigen fogok járni.
Este boldogan, örömmel szívemben, mindent szépen kivasalva, kitakarítva feküdtem le aludni, hogy aztán újult erővel vessem bele magam itteni munkám 2. hetébe, erről azonban majd máskor írok részletesen, most irány az ágy!
