A reformáció emlékünnepén gondoltam én is Bibliatanulmányozással kezdem napomat, s a következőket olvastam: „Jákób pedig ott maradt egyedül. Ekkor Valaki [az Úr angyala] tusakodott vele egészen hajnalhasadtáig."
A magyarázat pedig a ez volt: „Amikor Isten úgy határoz, hogy valamit kezelni fog az életedben, úgy intézi, hogy egyedül maradj. Figyeld meg, Jákób ott marad egyedül. Figyeld meg ezt is: küzdött vele valaki, amíg..." (1Mózes 32:24 KJV). Lehet, hogy mások lemondanak rólad, de Isten nem. ...aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára" (Filippi 1:6). Amíg" Jákóbból Izráel nem lesz, amíg" a csalóból Isten harcosa nem lesz, amíg meg nem tanulsz úgy járni, úgy beszélni, úgy élni, hogy körülötted mindenki meglássa, hogy Isten megérintett. Isten nem fogja sokáig hagyni, hogy eléldegélj olyan dolgokkal, amiket korábban elnézett neked. Amikor kezdesz kifogyni az időből, meg fog küzdeni veled, és megmutatja, hogy így csak elpazarolod az életed. Küzdeni fog veled a meggondolatlan tetteid, szavaid, a könnyelmű viselkedésed miatt. Küzdeni fog veled hálátlanságod miatt, és segít, hogy meglásd, mennyi mindennel áldott meg. Küzdeni fog veled a kétségeid miatt, és azért, mert nem vagy hajlandó elkötelezni magad. Váltottál állást, lecserélted a kapcsolataidat, átmentél egy másik gyülekezetbe; mikor fogod engedni, hogy Isten elültessen valahová, ahol tartósan megmaradhatsz, és gyümölcsöt teremhetsz?
Döbbenetes volt e sorokat olvasni, mintha pont nekem szegezték volna e megállapításokat, kérdéseket, hiszen teljesen rám illenek a leírtak. Rendesen le is sokkolt, s azóta is sokszor eszembe jutott fenti három Ige valamint az a megállapítás, kérdés, melyet feketével kivastagítottam…
Az otthoni, budapesti gyülekezetembe szerettem járni, sokat tanultam itt Isten szerelméről, kegyelméről, melyért mindig is nagyon hálás leszek. Ha újra élhetném ezt a 8 évet, akkor is ebbe a közösségbe járnék. Mind a mai napig szívesen hallgatom az alkalmakat (sőt, mindenkinek ajánlom, aki keresi Istent, vagy szeretné kicsit kötetlenebb stílusban megismerni a Bibliát, Jézust, Istent), szeretem az ottani Őt dicsőítő énekeket (elég profi szintű zenekarok játszanak hétről hétre), nagyon sokat épültem, épülök belőlük. Van pár kiváló Barátom onnan (igazi nagybetűs Barát), akikért egytől egyig hálás vagyok Istennek, akik közül van olyan is, aki tűzön, de leginkább vízen át (vagy épp a vízben) is elkísér, meghallgat, tudom, s hogy sokan imádkoznak értem, ezt nagyon köszönöm is nekik. Sőt, kétszeresen is közvetve ezt a római gyülekezetet is rajtuk keresztül találtam. Azonban valamiért hosszú évek óta halogattam, hogy „gyökeret verjek”, állandó szolgálatot, több felelősséget vállaló taggá váljak. Talán azért is, mert sose éreztem életemben e gyülekezetnek a „második otthon”-t betöltő szerepét, ami bizonyosan az én hibám is, mert nekem talán túl nagynak bizonyult, túl sok ember jár oda. Nem volt számomra soha olyan családias mint amilyenre én vágytam (bár másoknak meg az, vagy pont azt szeretik benne, hogy olyan sokan járnak, szóval én csak a saját szemszögemből írom le a dolgokat). Nekem egy kisebb való, egy bensőségesebb, egy olyan, ahol az emberek jobban ismerik egymást. Úgy érzem ebben a római gyülekezetben ilyenre leltem, s ezért is kérem Istent, hogy hadd maradhassak itt hosszabban, tartósan.
Mint már korábban is írtam, bár lehet, hogy léteznek véletlenek, de én nem hiszek bennük, ellenben Isten üzenetében, kérdéseiben, feddésében, bíztatásában, bátorításában annál inkább!
