Hétfőn újabb munkahét kezdődött, ugyanis ha eddigi soraimból nem lett volna világos, meghosszabbították munkaszerződésemet december végéig.
Elég feszült napokat él át a részlegünk, mert sok a munka, de kevés az idő, így rám is több feladatot bíznak, amit én persze élvezek. Szobatársam sokat van távol, mert kedden megszületett második kislánya, tehát helyette is én „tarto(tta)m a frontot”. Hétfő este kipróbáltam milyen a skype-s Bibliatanulmányozás, s azt kell mondjam azt leszámítva, hogy olykor akadozott a vonal, igen élvezetes volt.
Kedd este imaközösséget szerveztünk ideiglenes szálláshelyemen, ugyanis páran nagyon fontosnak tartjuk, hogy elkezdjünk rendszeresen és közösen imádkozni, ezért a nemrég alakult kis közösségért, mely családias, ugyanakkor nyitott, fiatal(os) mégis sokat tapasztalt. Remélem e kezdeményezésnek lesz folytatása hosszú távon is, mert különleges erő lehet a közösen elmondott imádságokban. Ezt látjuk a Bibliából, s ezt mutatja a tapasztalat is.
Aztán kedd este újabb kedves ismerősök érkeztek meglátogatni a várost (s remélem engem is:) ), ám mivel a pink légitársaság kissé késett, a poggyászt pedig szereti visszatartani, ezért sajnos csak igen későn érkezhettek be a városba, így rögtön a szállásra siettünk. Ahol rövid tájékoztatóval egybekötött pezsgőzést csaptunk, majd mindenki nyugovóra tért.
Heti elmélkedésem egyik meghatározó része volt a következő: ...Hátha tesz valamit értünk az Úr..." (1Sámuel 14:6)
Jónátán, Saul király fia, egy filiszteus csapatot üldözött. Nem hangzott el prófétai szó. Nem kapott Istentől igét, amely megerősítette volna abban, hogy győzni fog. Egyszerűen ennyit mondott fegyverhordozójának: „Gyere, menjünk át ezeknek a körülmetéletleneknek az előőrséhez! Hátha tesz valamit értünk az Úr." Jonátán pontos, részletes útmutatás nélkül indult el, mindössze ebben bízva: „hátha". Működött a dolog? Igen. Amikor Jónátán és fegyverhordozója megöltek húsz filiszteust, az ellenfél csapatában akkora zavar támadt, hogy egymást kezdték gyilkolni, Izráel pedig győzött. Salamon ezt mondta: „Aki mindig csak a szelet figyeli, nem vet, és aki csak a fellegeket lesi, nem arat" (Prédikátor 11:4). Másként fogalmazva, ha a tökéletes feltételekre vársz, soha nem fogsz semmivel próbálkozni, és semmit sem fogsz soha véghezvinni. Igen, csodálatos volna, ha Isten mindig pontos útmutatást adna. Gyakran azonban egy ötlet vagy egy benyomás által vezet, amely növekedni kezd benned, nem múlik el, hanem egyre erősödik, és te gondolkodni kezdesz: „Hátha pont ezt akarja tőlem Isten." Szeretjük a garantált végkimenetelt (és a garantált bevételt). Akkor érezzük magunkat biztonságban, ha ügyeinkben nem kockáztatjuk a bukást vagy a veszteséget. De sokkal többször kell „hátha" esetekkel szembenéznünk, mint ahányszor biztos garanciát kapunk. Az ilyen bizonytalan idők azok, amik erősítik a hitünket, az elszántságunkat és a bátorságunkat.
