Csütörtökön, az utolsó hivatalos munkanapomon még el kellett mennem egy munkaútra kollégámmal – ismét Sienaba. Ezúttal nem volt városnézés, hanem két órás, egyeztetés majd végül megegyezés.
Az út nagyon klassz volt, ugyanis nagyon jót beszélgettünk kollégámmal. Még régebben kértem imádságban Istentől, hogy legyen lehetőségem beszélni e kollégámnak Jézusról, a hitről, Bibliáról, hit(em)ről. Ez azonban csak ritkán jött össze, de ezen az úton ő kezdett el kérdezgetni, úgyhogy adott volt a téma. Nagyon örültem, mert mindig szívesen beszél(get)ek fenti témákról. Számomra ez egy kisebb fajta csoda volt, ugyanis máskor, amikor én azt gondoltam, hogy lehet majd e témákról beszélgetni, akkor nem jött mégse össze, míg ezen a délelőttön igen. Egyik kérdés jött a másik után, személyesebbnél személyesebb témák váltották egymást. Főleg a Bibliáról, annak szerkezetéről, felépítéséről, az evangéliumokról, a különböző próféciákról, Jézus személyéről beszélgettünk. Így tehát hamar el is repült az idő, megérkeztünk Sienába, lefolytattuk az egyeztetést, majd megebédeltünk a kollégám apósánál, aki ezúttal is (mint az első alkalommal) nagy szeretettel fogadott minket, és a semmiből pár perc alatt egy egyszerű ugyanakkor fejedelmi terülj-terülj asztalkámat varázsolt elő.
Nagyon boldog voltam, hogy utolsó napom első fele ilyen tartalmasan telt, aztán a hazaút csendesebben, már a búcsúzás hangulatában telt, mígnem megérkeztünk Rómába. Én rohantam, mert még vissza akartam menni a repülőgép indulás előtt az irodába elköszönni a többi munkatársamtól, míg a szobatársam sietett haza családjához. A búcsúzásnál átadtam neki a már reggel óta nálam lévő két ajándékot, egy kiváló üveg magyar bort, valamint egy olasz nyelvű Bibliát. Utóbbi a mai nap „forgatókönyve” után igen „mókás” ajándék volt, tekintettel arra, hogy sokat beszélgettünk a Szentírásról. Láthatóan nagyon örült mindkét ajándéknak, ennek alátámasztásaképpen másnap írt is egy emailt, miszerint a bort elfogyasztották, s nagyon ízlett a családnak, a Bibliát pedig elkezdte olvasni.
No de visszatérve az utolsó pár római órámhoz még épp időben visszaértem az irodába, s el tudtam búcsúzni azoktól, akikkel az elmúlt 4 hónap nagy részét töltöttem, különböző magyar ajándékokkal (bor, szalámi, kolbász, piros paprika) áldott ünnepeket kívántam, rendet raktam íróasztalomon, s rohamtempóban elindultam a reptérre. Ide jó időben kiérkeztem, és a szokásos fapados mizériák után megkezdtük a repülést, mely egy kisebb turbolenciától eltekintve kellemes volt; ezúttal senkivel nem beszélgettem, csak írtam a blogom, visszaemlékeztem a legfőbb, legemlékezetesebb pillanatokra és hálát adtam Istennek ezért az elmúlt időszakért, „kalandért”!
