Hétfőn (01.21.) korán indult a nap, nem sok alvással telt az éjjel, ugyanis sokáig kerestem szállást/munkát interneten. A Villa Borhese-ben (a már sokszor említett és szeretett „Pincio”-n), egy gyönyörű panorámát szemlélve tartottam délelőtti csendességem. Az eset krónikájához mindenképp hozzátartozik, hogy az előző esti óriási eső után ezúttal hét ágra sütött a nap, így kb.+15 fokban gondolkodtam a következő Igéken:
„…ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes." (Róma 12:2)
„…ez a nép csak szájával közeledik hozzám, és ajkával dicsőít engem, de szíve távol van tőlem…” (Ézsaiás 29:13).
A magyarázat egy része pedig ez volt: Az igazi dicsőítés azt jelenti, hogy a nap 24 órájában átadod a szíved Istennek; akár egyedül vagy, akár tömegben, akár munkában, akár a pihenést élvezve, akár az iskolában, akár családod körében, akár a barátoddal, szerelmeddel találkozva, akár a kutyát sétáltatva. Ha nem a szíved indítja tetteidet, akkor viselkedésed csupán vonakodó engedelmesség, és nem örömteli elkötelezettség. Megadni magad Istennek nem részmunkaidős feladat, amit saját magadért végzel; ez teljes idejű dicsőítés, amit Istenért teszel.
Isten kegyelme sohasem üzlet, hanem szeretetének ingyen ajándéka.
Nehéz szavak ezek, nem amolyan „könnyed reggeli táplálék”, ám mindenképp elgondolkodtató és változtatásra indító.
Ezen kellemes, elmélkedős óra után a Sapienza Egyetem Statisztika karának szakdolgozat védésre voltam hivatalos, s mivel ez itt egy családi-baráti esemény is egyben, nem hagyhattam ki. Természetesen szinte semmit nem értettem-értettünk az előadottakból, ám nagy tapssal fogadtuk a kiváló eredményt, melyet a „statisztika doktora” nevű ismerősöm kapott. Utána egy rögtönzött állófogadást tartottunk az egyetem előtt finom ételekkel-italokkal. Mókás kis időtöltés volt, de azért nem fogom rendszeresíteni életemben.:), de legalább jót beszélgettem a lelkésszel és feleségével ezen közel 3 órás eseményen.
Ezt követően ismét szállás után kutattam – sikertelenül. Ráadásul inrernetkávézót sem sikerült találni, a lakásbérlet hirdetői nem vették fel a telefont, így kissé elkeseredve röpke 1,5 óra alatt buszoztam vissza „főhadiszállásomra”, ahol legalább egy kellemes borozós-beszélgetős estet töltöttem el vendéglátóimmal.
