Annak ellenére, hogy nem dolgozom, a hét mindig lassan, nehézkesen indul. Még mindig fordított életet élek (lehet, hogy ez így is marad, amíg nincs motiváció, hogy hamar felkeljek…), de megpróbálok minden nap álláslehetőségek után nézni (még akkor is, ha a lelkesedés egyre sűrűbben őrlángon ég, s egyre kisebb türelemmel várom a visszajelzéseket is, melyeket erre vagy az elkövetkező hetekre ígértek).
Hétfőn a több órás (sikertelen) internetezés után nem tudva merre megyek, cél nélkül nekiindultam a városnak felszállva egy autóbuszra, ahol az egyik utas és a buszvezető majdnem ölre ment, ennek következtében megjelent a rendőrség is, így én átszálltam egy másik járatra. Elmentem ennek végállomására (közel a Vatikánhoz), ahol megpillantottam egy óriási modern templomot, s mivel nyitva volt, bementem. Bűnbánati, böjti időszak van, ezért éppen egy mise kellős közepébe csöppentem. Leültem az utolsó padok egyikére, hogy egy kicsit olvasgassak, elmélkedjek, de a pap mondanivalója felé irányította figyelmemet, ugyanis többek között Ábrahámról beszélt, aki elindult Isten utasítására az „ismeretlenbe”, nem tudva hová megy. Ábrahám hite példa kell, hogy legyen előttünk, egy megerősítés, hogy Isten nem hagyja magára azt, aki Benne bízik, aki engedelmeskedve Neki elindul. Aki olvasta korábbi bejegyzéseimet tudhatja, hogy pont Ábrahám története volt az január elején, ami arra indított, hogy visszajöjjek ide Rómába, mert úgy éreztem, hogy Isten itt akar használni. Ezt persze a gyakorlatban nem olyan könnyű elhinni, főleg akkor nem, ha nem adott minden (alapvető) körülmény. Azonban mióta egy hónapja visszatértem Isten csodálatos módon gondoskodott szállásról, gondoskodik ételről-italról egyaránt, szóval nincs okom a panaszra.
Ennek ellenére persze mint oly sokszor, van, hogy elégedetlenkedem, legfőképp azért, mert nincs állásom, így kicsit úgy érzem, hogy „üresjárat” az itt eltöltött idő. Sajnos eddig a kelleténél több (azaz túl sok) időt fordítottam arra, hogy emiatt sajnáljam-sajnáltassam magam ahelyett, hogy bölcsebben kihasználtam volna ezt az időszakot arra, hogy több időt töltsek el Isten még jobb, még teljesebb megismerésére, a Biblia tanulmányozására, s arra, hogy hasznossá tegyem magam más módon, ha már munkám nincsen.
Ezért nemrég elkezdtem tudatosan időt elkülöníteni a Biblia Igéin való elmélkedésre, imádkozásra, arra, hogy egyedül töltsek el Istennel időt – csendben. Meglátjuk mi lesz belőle, mindenesetre az bátorító volt, hogy mióta itt vagyok már két különböző helyen hallottam Ábrahám történetéről szóló prédikációt, s mindig akkor jött, amikor elkedvtelenedtem, amikor kellett valami pozitív visszajelzés.
A 119 Zsoltár elolvasása is „lelket öntött belém”, azt hiszem még egyszer sem olvastam el egyben a Biblia leghosszabb fejezetét, de mindenkinek ajánlom, mert ezek a sorok igazán bátorítóak (itt el lehet olvsni: http://www.parokia.hu/bible/)
