Kezd kitavaszodni (vagy már rögtön nyárba menni, majd vissza kicsit a tél végébe), s ezáltal elkezdtem több időt tölteni a zöldben, parkokban. Már csak azért is, mert a munkahelyem egy elég forgalmas helyen van, ahol sok autó-motor-busz jár, szóval a légszennyezés szinte „kézzelfogható”. Fenti képet már több embernek elküldtem pár napja, amikor ebédemet fogyasztottam a „Villa Torlonia”-ban (ez az a villa, ahova ősszel sokat jártam futni, s amiről már korábbi bejegyzéseimben is írtam.
Ebédszünetben kis elmélkedésre és szunyókálásra is jut idő. Előbbi tevékenység során az alábbiakat olvastam:
„Nem az a baj, hogy lassan tanulunk, hanem, hogy gyorsan felejtünk.” Milyen gyorsan felejtünk, és milyen gyorsan tulajdonítjuk magunknak az érdemet olyan dolgokért, amiket nem magunktól értünk el! Amikor Isten kettéválasztotta a Jordán folyót, hogy népe átkelhessen, tudott valamit, amit a nép nem – hogy a túlsó parton nagy kihívásokkal kell majd szembenézniük, például Jerikó városával. Akkor pedig majd szükségük lesz emlékeztetőkre. Ezért azt mondta nekik, hogy gyűjtsenek össze tizenkét követ a Jordán medréből, és építsenek belőle emlékművet, hogy ők és gyermekeik visszaemlékezhessenek róla Isten hűségére. (ld. Józsué 4:1-7)
Máshol ezt mondja az Ige: „Mindeddig megsegített bennünket az Úr!” (1Sámuel 7:12). Mielőtt megadnád magad a csüggedésnek, kétségnek vagy vereségnek, állj meg és emlékezz vissza, mit tett Isten „mindeddig” érted. Mint azon a napon, amikor találkoztál Jézussal; vagy azokban az időkben, amikor vezetett; amikor olyan ajtókat nyitott meg számodra, amikről azt hitted örökre zárva vannak; amikor átvitt a nehézségeken. Ez segíteni fog visszaemlékezni Isten jóságára olyankor, amikor hajlamos lennél elfeledkezni róla. Ez megadja majd a hála érzetét a múlt áldásaiért, és biztonságérzetet szembenézni bármivel, amit a holnap hoz. „De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!” (Jeremiás siralmai 3:21-23)
Sokszorosan igazak e szavak rám, ez a blog segít abban, hogy sose felejtsem el, hogy miken vitt keresztül Isten, s milyen hálás vagyok/lehetek ezért a több mint 8 hónapért, amit eddig itt eltöltöttem Rómában. Voltak nagyon nehéz időszakok (szeptemberi munkakezdés, gyülekezetkeresés, munkanélküliség, folyamatos költözések, aggodalom barátokért, ismerősök elvesztése stb.), de nagy örömök is (gyülekezet-találás, Isten gondoskodásának napi szinten való megélése, barátságok, csodálatos albérletek, személyre szóló Igehirdetések).
Csak áldani tudom Istent ezekért (főleg azok fényében, hogy milyen kis nyomorék bűnös vagyok az esetek nagy részében…)
"Te adsz és elveszel, Te adsz és elveszel, de a szívem így felel: Áldott Szent Neved!"
