Az éneklős-dolgozós délután után siettem a gyülekezeti tagok által szervezett pizzaestre, egy, a diáknegyedben lévő pizzeriába.
Nagyon helyi volt mind a berendezés, mind a pincér, mind a kiszolgálás, a pizza pedig igen ízletes volt, a társaság kellemes, kb. 20-an jöttünk össze erre a kötetlen beszélgetős-eszegetős-iszogatós estre, melyet az étterem utáni bolyongás után 1 borozóban folytattunk (itt készült a fenti fénykép is).
Én már az étteremben nagyon fáradt és álmos voltam (valahogy pénteken mindig ez van…:))), de mivel nem akartam „buligyilkos lenni” kitartottam a végsőkig! Hihetetlen embertömeg van az utcán ebben a diáknegyedben, ahol sok helyen (többek között egy akkora templom körül, mint a Szt. István bazilika) igen amsterdami állapotok uralkodnak és csak úgy vágni lehet a füstöt…!:))
Aztán e kellemes este záróakkordjaként hazahoztak autóval, szóval a hajnali hazaérkezés legalább most az egyszer gyorsabban sikerült.