Tartottam magam a „jófiúi” elhatározásomhoz, úgyhogy csütörtökön egész nap itthon voltam, ki sem mozdultam, csak olvasgattam, telefonálgattam, olasz filmeket néztem, tésztákat ettem, takarítgattam, valamint kiváló magyar zenéket hallgattam egy intim barátom jóvoltából, csupa új, eddig nem hallott nótát ismertem meg. Igazából kényelmes életstílus ez, de nem tudnám sokáig csinálni.:)
Pénteken folytattam a csütörtökön elkezdetteket, bár napozókúrára kisétáltam a közeli parkba, s az erősen sütő napsugár minden percét megpróbáltam élvezni, közben pedig elmélkedtem egy két napos „sorozaton”, amit olvastam, s mely a következőket tartalmazza:
„Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét." (2Timóteus 1:7)
„A félelem az, amit minden egyes alkalommal megtapasztalsz, amikor valami újat próbálsz, például egy új munkahelyet, egy új kapcsolatot vagy egy új befektetési stratégiát. Soha nem leszel sikeres, amíg folyton megadod magad a félelemnek. Az igazság az, hogy mind elbukunk. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a kudarctól való félelemben kell élni. Az Istenbe vetett hit ad bátorságot arra, hogy szembenézz a félelmeiddel, és olyan életet élhess, amilyet Ő szánt neked. Soha nem leszel tökéletes, tehát soha nem leszel teljesen sikeres. Isten három nagyszerű lehetőséget kínál a félelem helyett: erő, szeretet, józanság. Amíg a félelem irányítja az életedet, nem fogsz hittel lépni, és nem fogod betölteni a rendeltetésed. A Biblia azt mondja, hogy hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni. Nem jobb tehát a kudarcot kockáztatva azt tenni, amit Isten akar, mint azt kockáztatni, hogy nem leszel tetszésére? Mind megtapasztaltuk már a félelmet, amely rá akar venni, hogy visszavonuljunk. Csak azok jutnak előre az életben, akik ezt legyőzik. A kudarctól való félelem legyőzése azzal kezdődik, ha hiszed: Isten azt akarja, hogy sikerüljön. Ha ezzel az igazsággal vértezed fel magad, nem csupán szembeszegülsz a félelemmel, de le is tudod győzni.”
Este érkezett két volt osztálytársam öt gyerekkel nélkül, hogy szeretett városu(n)kat ismét megkukkantsák, belélegezzék, átéljék a római élet hangulatát, ezért kimentem fogadásukra a pályaudvarra (érdekes módon az első látogatóim voltak, akik pontosan meg tudták írni, mely busztársasággal jönnek a reptérről, illetve „követték országos jótanácsaimat”, melynek következtében minden flottul ment, ezért külön dicséret és köszönet Nekik:)) , majd miután elfoglaltuk szállásukat tettünk egy kis sétát a Santa Maria Maggiore és a San Giovanni in Laterano bazilikák környékén. Ezt nevezem „menőségnek”, mert pár hete, mikor megtudták, hogy itt vagyok, vásároltak egy hétvégére (!) repjegyet, ma jöttek, vasárnap már mennek is el este /:( /, de egy villámlátogatásra volt idejük, pedig biztosíthatom az olvasót, hogy övék a legfelelősségteljesebb, 24 órás, legnehezebb állás: hivatásos anyukák!
