KudaRóma

Pàran kérdezték, mit csinàlok szabadidomben, ìme néhàny dolog, amivel toltom mindennapjaim (estéim).

Mivel a januàr az amerikai foci (NFL) ràjàtszàsànak jegyében telik, s otthon màr én is megszerettem a “tojàslabda sportjàt”, ezért talàltam pàr amerikai fanatikus (ismeretlen)-ismerost, akikkel mindenféle hìzlalò amcsi étel tàrsasàgàban végigszurkoltuk az összes meccset … egészen hajnalig…

Aztàn olykor vacsorameghìvàsoknak teszek eleget (vagy ha ùgy tetszik vacsoràkra hivatom meg magam, ez nézopont kérdése:)), voltam sziciliai vacsoràn, ahol megcsodàlhattam a dél-olasz konyhàt, s egyben azt, hogy a szigetbéli lànyoknak be nem àll a szàjuk…:). Nemrég pedig nàpolyi vacsoràn voltam, ezen felul sokszor itthon szoktunk osszejoveteleket tartani.

Olykor pedig elnézek 1-1 pub-ba, legutòbb egy focimeccset végigcsodàlva, ahol egy nem kedvelt torinòi fehér-fekete csapat kiesésének örulhettem ròmai rivàlisàval szemben. Ezek mòkàs esték, ugyanis a “Roma” szurkolòi varàzslatos hangulatot teremtenek a meccsek alkalmàval.

Mivel azért itt is tél van, s ennek következtében csapadék-csapadék-csapadék (kedd òta esik kisebb-nagyobb megszakìtàsokkal, szinte az egész vàros vìz alatt talàlhatò, erröl azonban nincsenek felvételeim, katasztròfaturizmus majd max most hétvégén…), sokszor itthon “kényszerulök” tölteni az estéket, s ekkor projektoros filmvetìtéseket tartunk. Legutòbbi 3 film amit làttunk mindegyik igencsak érdekesnek bizonyult s csak ajànlani tudom: a “Senki többet (angolul “The best offer”), a “The book of Eli” és a “Walter Mitty titkos élete” c. filmeket tekintettuk mega z elmùlt hetekben.

Ezen kìvul 2 hete elkezdödtek a Bibliaòràk, az Apostolok Cselekedeteit kezdtuk el tanulmànyozni, mindenkinek ajànlom e “könyvet”, föképpen egyben valò elolvasàsra.:). Kb. 8-10 fos az “ùj” csoport, àm szerintem jobb, hogy kevesebben lettunk, hangulatosabb, bensöségesebb, s többen jutnak szòhoz.

Emlìtésre méltò még a “kìnai ùjév” rendezvénye, melyet idén hamarabb unnepeltek Ròmàban (mùlt szombaton), a Piazzale del Popolo-n volt mindenféle tànc és zenei program valamint tombola; természetesen idén sem én nyertem a kìnai korutazàst, vagy az òriàs LED Tv-t, àm az egész rendezvény fénypontja a majd fél òràs tuzijàték szép élmény marad (fenti képi s ennek alkalmàval készult).

Ezt a programot követte egy afrikai est, amikoris tàmogatàst gyujtöttunk egy “burkina faso”-i missziòs ùtra. Az ùt vezetoje egy sràc, akinek az apukàja a falu varàzslòja (sàmànja) volt, ebben a “munkàban” ö lett volna az örököse, de még 8 éves koràban egy misszionàrius érkezett a faluba, a sràc hallott Jézusròl, megtért, s mivel àtadta az életét Krisztusnak, szembeszegult apjàval, aki ezért meg akarta öt ölni, de a sràcnak sikerult elmenekulnie, s azòta maga is misszionàriusként él, segìtve, fejlesztve falujàt.

Tudnék persze még regélni mindegyik fent leìrt programròl, de màr ìgy is hosszùra nyùlt e beszàmolò, kovetkezésképp zàrom soraim…

A "Mai Ige" kiadvànyban, amit rendszeresen olvasok, mostanàban egy sorozat van terìtéken: "Tanulj meg hitben járni" cìmmel. Ez szàmomra most igencsak aktuàlis, a benne levo gondolatok igencsak kivàlòan visszatukrozik lelkiàllapotomat, helyzetemet, ìgy ehelyutt ezt teszem kozzé 1-1 megjegyzéssel, s fenti képpel, mely tegnap készult kedvenc parkomban:). Azért vàlasztottam ezt a képet, mert ez jòl jelképezi azt, hogy milyen lenne az "ideàlis, viràgzò" élet.

Az Alapige, melybol az egész sorozat kiindult a kovetkezo: „mert hitben járunk, nem látásban” (2Korinthus 5:7)
Itt az ideje megérteni végre, hogy mit jelent hit által élni, hiszen Isten háromszor is felhívta rá a figyelmet! Ez nem egy javaslat, nem teológiai vitaindító gondolat – ez Isten akarata az életedre! Egyértelmű, hogy Isten a hitet tette az élet egyetlen járható útjává! Nem kínál egyéb választási lehetőséget. „Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik” (Zsidók 11:6).
No de ki lehet "igaz"? Pál azt írja: „tudjuk, hogy az ember nem a törvény cselekedetei alapján igazul meg, hanem a Krisztus Jézusba vetett hit által. Ezért mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hit, és nem a törvény cselekvése által…” (Galata 2:16). A megigazulást (igaznak nyilvánítva, mintha sosem vétkezett volna) nem lehet kiérdemelni, ez ajándék, melyet hit által fogadhatunk el. Ha hitedet Jézusba veted, akkor Isten szemében igazzá lettél, ő teljesen elfogad.

Mit jelent járni? Pál azt mondja: „hitben járunk, nem látásban.” A járáshoz fel kell kelni, és el kell indulni. Nem üldögélhetsz céltalanul az elragadtatásra várva. A járás összetevői: motiváció – egy ösztönzés, ami elindít. Irány – egy kiválasztott cél, amit el akarsz érni. Mozgás – elkötelezed magad arra, hogy minden energiádat és erőforrásodat az Istentől kapott cél elérésére fordítod. A hitben járáshoz el kell indulnod egy állhatatos, előre tartó mozgásba, amely majd eljuttat életed Istentől kapott céljába.

A màsik Ige, ami még talàlòbb mostanàban ràm a kovetkezo: „Hiszek, segíts a hitetlenségemen!” (Márk 9:24)

Az elözö vasàrnap (2014. 01.19.) fenti Ige volt az alkalom központi mondanivalòja. Szabad fordìtàsban jelentése: „Bizony, láttam". Az Igehìrdetés alaptörtenete az volt, amikor Isten elhìvja Mòzest, hogy vezesse ki Izràl népét az egyiptomi rabszolgasàgbòl, Mòzes pedig mindig kifogàsokat keres, hogy valòjàban miért is nem alkalmas e feladat elvégzésére. Isten persze mindannyiszor bìztatja, azt ìgéri neki, hogy:„Én leszek veled!"

Mennyiszer van az, hogy alkalmatlannak érezzuk magunkat egy feladatra, amit elkezdunk, amire elhìvàst érzunk… Mégis ha Isten megìgéri, hogy velunk lesz, akkor merjuk elhinni Neki azt, amit megìgér. A kulcskérdés csak az, hogy Isten ìgér-e meg valamit, vagy csak a mi vàgyunk, akaratunk, gondolataink szuleménye vezet elore bennunket?! Ez – ha rà figyelunk – ki fog derulni, addig pedig hittel menjunk elore, s ha valòban Isten akaratàban jàrunk, akkor az UR lesz az, aki “az èrcajtòkat betori, a vasszàrakat leveri”. 

Isten lùtja félelmeinket, nehézségeinket, kételyeinket. Làtja, de nem közömbös iràntuk. Söt: ha megnyitjuk szìvunket, Ő mellénk àll, segìteni fog.

A napokban sok elbizonytalanìtò tényezo volt, amik kedvemet szegték foleg a hàzicsoport koordinàlàsàban, de ez az uzenet megnyugtatott, erot adott, s levette a terhet vàllamròl.

A lelkész kiemelte, hogy mindannyiunknak van a kezében egy “bot” (mint volt Mòzes kezében is), azaz mindannyiunknak adatott egy cél, egy elhìvàs az életunkben. Ki kell furkésznunk mi is az a képesség, mellyel Isten felruhàzott, s meg kell tanulnunk jòl hasznàlni azt. 

Te tudod màr mi ez a képesség, elhìvàs, cél?

“Bizony làttam” – ezt mondja az UR.

Hétvégém nagyon gyorsan eltelt, de egyben igen kellemes napok ezek, amikor nem kell dolgozni:))

Szombaton (azaz januàr 18-àn) jol kialudtam magam (mert igen, kedves olvasò, erre is szuksege van a szervezetnek, tehàt pihentesd Te is olykor…:)), majd mivel làttam a nap sugarait bekukucskàlni a szobàmba, folytattam pàr hònapja elkezdett parkfelfedezo korutamat, ezùttal a “villa Glori”-t làtogattam meg, ami egy kozepesen nagy park “Parioli” negyedben (ez az olasz monopoly j°tékban a legdràgàbb, legértékesebb terulet:)).

Itt kerestem egy eldugott kis padocskàt, amire ràsutott a nap, s napfirdozésbe kezdtem, minden sugara ajàndék volt, hisz nem kevésszer beborult. 

Kozben megebédeltem, majd dolgoztam 2-3 òràt (karitatìv fordìtàsokat vàllaltam be a hétvégére:)), végul egy nagy sétàt tettem a parkban, ahol egy “kortàrs kiàllìtàs” volt megtekintheto, hasonlò értelmes szabadtéri alkotàsokkal, mint amelyeket Szentendrén làthat az érdeklodo az ùt mentén.

Fenti kép is e délutànon készult - én készìtettem telefonommal, nem netes letoltés;) - melynek a "Szenthàromsàg" cìmet adtam, mégpedig azért, mert a lemenő nap, a Fény az Atyàt, a kereszt Fiùt, azaz az élő Megvàltò Jézus Krisztust, a Felhő/szél pedig a Szentlelket jelkéezi.

Estére borozàst szerveztem egy nagyon klassz kis belvàrosi kocsmàba, olyan a hangulata, mintha egy nagy lakàsban lettunk volna, mely tele van klassz régiségekkel, kandallòval s finom borokkal. Ràadàsul valòban olyan volt, mintha visszamentunk volna az idoben, ugyanis a belso helyiségben ahol tàrsasàgunk tartòzkodott, nem volt térero. Ez nagyon tetszett nekem, ìgy ugyanis nem mindenki authista modon nyomogatta nagyon vagy kevésbé okos telefonjàt, hanem egymàsra tudtunk koncentràlni, torténeteket meséltunk, nevettunk. Kellemes kis este volt, ahol ismételten volt alkalmam elmesélni torténetemet valakinek, akit az este soràn ismertem meg, s aki azt hitte, hogy észak olasz vagyok.:)

A kellemes estet egy belvàrosi sétàval "öblìtettük le": Piazza Navono, Corso Vittorio Emanuele, Largo Argentina ùtvonalon, majd màr a buszròl a piazza Venezia, Piazza Barberini, Piazza Bologna tengelyen haladtam haza ès àgyam irànyàba...

A vasàrnapi Istentiszteleteken a lekész sok "slide"-t hasznàl, s kulönbözö (bibliai) idézeteket hoz szemléltetésképp. Ugy döntöttem, hogy ezentùl mindig megosztok egyet, azt, amelyik a legjobban kifejezi az adott Istentisztelet mondanivalòjàt.

Fenti idézet a 2014 januàr 12-i alkalmon hangzott el, Frederick Buechner nevéhez fuzodik, s magyarul ìgy hangzik:
"megtalálni a hivatàsunkat azt jelenti, hogy megtaláljuk sajàt legbensöbb örömunk és a világ mély szüksége közötti metszéspontot"

Lassan túl vagyok az elso teljes munkahéten 2014-ben. Nem volt sok idom lazsàlni, be kellett hoznom a felhalmozodott lemaradàsaimat, igy egész héten 20ora kornyékén tavoztam az irodàbòl. Az is persze hozzàtartozik az igazsàghoz, hogy a nap kozbeni "siesta"-t rendesen betartom!;)

A hét kiemelkedo napja minden szempontbòl a szerda volt. 
Délben be akartam kapcsolni a laptopot, de se kép se hang volt a vàlasza a kis (or)dognek. Aztàn mindenfélét pròbàlgattam àm csupàn 7 hangsuketìto pittyegés volt a vàlasz. Ettol igencsak elkedvtelenedtem, ugyanis igen sok adat rajta volt a gépen. Igy szaktudàssal nem rendelkezvén a gyors imàt vàlasztottam, de ez - legalàbbis elsore - nem lehellt életet a masinàba. Am hamar irtam nagyon okos szakibaràtnak, aki igyekezett tàvorvosolni a helyzetet. Tegnap elvittem egy szervìzbe is, ahol kb. nekem kellett megmondanom, mi a baja a szerkezetnek, s potom 80 Euroért vàllaltàk is a masina megjavìtàsàt. Végul Mr. Youtube segìtett, ugyanis ott egy amcsipse elmagyaràzta, hogyan lehet életet lehelni a gépbe, ha 7pittyegos mòdon haldoklik. Az akciò sikeres volt, ùjra él a kis dràga, no de nem kockòztatok tobbet, ìgy ezentùl mindenre a céges laptopot fogom hasznàlni, tehàt ez az oka annak is, hogy csak olyan ékezeteket hasznàlok, melyeketaz olasz gép is ismer (ìgy tehàt utòlagos elnézést mindenkitol az ékezetcsokkentésért, de mint ugyebàr tudjuk:az ember nem a betuket olvassa ossze... szòval no problem:))

Délutàn egy olyan lakàst kellett felmérnem, amely nemcsak hogy egy orànyi utazàsra volt az irodàtol (tehàt perfiériàn), hanem igencsak sokkolò osszhatast valtott ki szàmomra. Belépve rothadò büz fogadta igencsak kifinomult orrszerkezetemet, nagy rendetlenség, macskàk mindenfele (osszesen 10 darab àllat sertepertélt az ingatlanban), s egy eléggé rozzant holgy fogadott. Egyetlen szerencsém a nagy terasz volt, ahovà pàr màsodperc utàn sikerult kijutni, s ott eltolteni a majdnem egy òràs vizitet. Ennyire még senkit nem akartam lebeszélni arròl, hogy velunk kosson szerzodést, de lehet, hogy még ìgy is sikertelen lesz pròbàlkozàsom, ugyanis a néninek nagy szuksége van pénzre (elmondàsa szerint az osszeg egy részét takaritò személyzetre fordìtanà… bàr àllàspontom szerint a vilàg osszes pénze is kevés volna azt a kupit helyretenni). Annyit mindenesetre sikerult elérnem, hogy kért egy kis gondolkozàsi idot, s majd értesìt (remélem nem fog:))

Este pedig megtartottuk az 1. szerda esti alkalmat, igaz most még inkàbb tàjékoztatò jellege volt az eseménynek. Véglesessé vàlt, hogy legalàbb màrciusig ismét én koordinàlhatom a (nem is annyira) kis csoportot, s igen pozitìvak voltak a visszajelzések az elozo pàr hònapròl. Jòleso bàtorìtàsokat kaptam, amire szukségem is volt, ugyanis nem volt mindig minden a legegyszerubb. Nagy kihìvàs lesz, az biztos, de remélem Isten segìtségével azért jò kis alkalmakat fogunk végigbeszélni, a konyv, amit tanulmànyozni fogunk, az Apostolok cselekedetei lesz.

Csutortok este negyedmagammal fagyizni tàmadt kedvunk, azonban az osszes finom és àltalunk kedvelt fagyaltozò zàrva volt (téli szunetet tartanak:)), ìgy a Pantheonhoz làtogattunk, ahol szintén van egy jò kis hely. Furcsa, egyben udito érzés volt ùgy sétàlni Ròma szuk utcàin, hogy ezuttal nem hemzsegtek, csak lézengetek a tùristàk az utcàn. Fagyi utàn ellàtogattunk a vàros egyik leghìresebb pizzeriàjàba, az “Il Baffetto”-ba, ahova szinte lehetetlen bejutni min. 30 perces sorbanàllàs nélkul, nekunk azonban ezuttal sikerult, egyrészt a kései òra miatt (22:30 korul értunk a piazza Navona szomszédsàgàban lévo kerektésztàshoz), màsrészt a vàlsàg miatt (ezt legalàbbis a “mamma” emlìtette, aki koszontott bennunket). Jò kis beszélgetés, nemzetkozi tàrsasàg jott ossze ezen az estén, volt brazil, spanyol, lengyel és magyar résztvevo is, a pizza pedig olasz volt és nagyon finom (fenti elforgatott kép is itt készult:)). Leginkàbb engem kérdezgettek, a torténetem érdekelte oket, melyet én persze mindig szìvesen osztok meg mindenkivel, akit érdekel, hogy Isten milyen hatalmas, s milyen gondoskodò irànyomban, még ha olykor én nem ìgy làtom.

Egy Ige jutott eszembe ezzel kapcsolatosan, amit aznap olvastam: “Az Örökkévaló az én Istenem, ő az én részem: ételem és italom! Örökkévaló, kezedben tartod sorsomat!
Részemet gyönyörű helyen jelölted ki, milyen szép örökség jutott nekem! Áldom az Örökkévalót, mert ő tanácsol engem, lelkem mélyénmég éjjel is tanít! Tekintetem az Örökkévalóra függesztem, aki jobb kezem felől van, ezért nem rendülök meg soha! Ezért örül a lelkem, és teljes szívvel örvendezek, még testem is biztonságban nyugodhat. Mert Te, Örökkévaló, nem hagyod lelkemet a halottak országában. Nem adod szented testét a pusztulásnak! Sőt, megmutatod az életre vezető utat, és jelenlétedbe vezetsz, ahol tökéletes öröm vár: a jobb oldaladon örökös öröm! (16. Zsoltàr 5-11)

Ezen Igeverseket “Noé” emlékének és kicsiny csalàdjànak is ajànlom, imàdkozva dràga Kincseiért, akiket itt hagyott: vigasztalàsért, bàtorìtàsért; ő most màr Vele van, a legjobb helyen, ahol nincs màr fàjdalom, nincs màr betegség. Csak a karjait kitàrò Atya, a minket Megvàltò Jézus és a Mindeneket betöltő SzentLèlek.

Hétvégém igen gazdagon telt, minden tekintetben. Péntek este végre újra találkozhattam pár ismerőssel, rögtön erős kezdéssel egy megbeszélésen, mely után eldőlni látszik, hogy újabb fél évre kapom azt a megtiszteltetést, hogy házi csoportot (Bibliakört) vezessek. Ez lehet, hogy sokaknak nem jelent semmit, de nekem ez volt az egyik vágyam, amikor Rómába érkeztem – lelki gazdagság. Ezúttal az Apostolok Cselekedeteit fogjuk tanulmányozni, kíváncsian várom, hogy milyen lesz, már csak azért is, mert új koordináló társsal vágok neki e kalandnak.
Ezen felül a lelkész, megkért, hogy beszéljek az adakozásról vasárnap. Szóval volt/van készülnivaló bőven.

Szombatomat 14 óra alvással kezdtem: nemhiába, ki kellett pihennem a karácsonyi jövés-menést – gazdagon.:) Délután a munka mellett tettem le a voksot, s nagy nehezen bevonszoltam magam a munkahelyre (még jó, hogy 5perc sétára lakom az irodámtól:)). Jól tettem, hogy ezúttal nem villamossal mentem, hanem gyalog, ugyanis találtam egy kis pénzt az utcán heverve. Próbáltam fellelni a tulaját, de mivel az utcán nem volt senki és csak 2 papírpénz volt a füldön, max. az Európai Központi Bank elnökét Mario Draghit értesíthettem volna, de nem tudtam számát, így boldogan szedtem össze a helyi értékmérőt, már csak azért is, mert decemberben elestem egy kisebb összegtől, mely miatt még mindig haragudtam az illetőre, aki miatt a veszteség ért.

Szombati elmélkedésemben azt olvastam, hogy Jézus azt mondta, hogy ha valami jót tettünk valakivel, akit bántalom ért vagy szükséget szenved, akkor azt vele tettük meg (ld. Máté 25:40). Ezt vasárnap be is építettem mondandómba a pénztalálásos sztoryval együtt. 
Azt tapasztaltam ismét, hogy ha olykor úgy is tűnik, hogy elvesztek dolgokat, Isten (ki)pótolja azt, s megáld más módon. Ezért is az egyik kedvenc énekrészleteim egyike az, hogy: „Te adsz és elveszel, Te adsz és elveszel, s a szívem így felel, áldom Szent Neved!”

Vasárnap ismét találkozhattam a legtöbb ismerőssel, elkezdődtünk egy új sorozatot Mózes II. könyvének tanulmányozásával (az ún. „Exodus” avagy Kivonulás könyvével), Mózes személyét vizsgáltuk meg közelebbről, torta és pezsgő társaságában megünnepeltünk 3 szülinapot, majd a nap további részében átadtam magam az amerikai foci élményének, majdnem 3 meccs megtekintésével.

Legnagyobb megdöbbenésemre Istentisztelet után odajött hozzám az egyik néni a gyülekezetből azzal, hogy Isten a napokban azt helyezte a szívére, hogy átadjon nekem valamit, s azzal a mozdulattal kezembe nyomott egy csomó pénzt. Szóhoz sem jutottam, mire már el is tűnt a hölgy. Tényleg hihetetlen élmény volt… Főleg annak fényében, hogy én adni szeretek mintsem kapni… Ám be kell vallanom, hogy ez az összeg most elég jól jön, „lélegzetvételnyi” lehetőséget biztosít. Azért volt döbbenetes ez a történet, mert megvalósult az, amiről az előbbi napon elmélkedtem…

Karácsony alkalmából pár hétig otthon voltam. 
Csütörtök reggel, utolsó otthoni, egyben első itteni napom korán kezdődött, ugyanis legkisebb unokaöcsé(i)m már hajnali fél nyolckor kórusban követelték a reggelit, de amúgy sem tudtam már aludni az utazás előtti izgalmak miatt, így hamar kipattantam az ágyból, s velük töltöttem utolsó budapesti óráimat.

Jó szokásomhoz híven utolsók között érkeztem a reptéri beszállókapuhoz, s a hazai fagyasztott finomságok biztonsági kapun való átcsusszanása után egyhangúan szálltam be a gépbe, kis izgalommal ám annál nagyobb gyomorgörccsel, hisz se kedvem, sem erőm nem volt ehhez az úthoz, az újabb ismeretlenhez.
Így hát imádkoztam egyet (illetve kértem egyik barátomtól is, hogy tegye ezt, mert úgy éreztem ehhez sincs erőm), elkezdtem Igéket olvasgatni. Ez jó megoldásnak bizonyult, mivel pár perc alatt megnyugodtam, s mikor már az égbe emelkedtünk a szürke budapesti eget felváltotta a vakító napsütés.

Mindenkinek nagyon tudom ajánlani, hogy forduljon Isten felé, bármi is van benne: szorongás, bánat, öröm, boldogság. Főleg ha olyan Igék kerülnek az ember elé, mint nekem e percekben: „Velem van az ÚR nem félek, ember mit árthat nekem?” (Zsolt. 118:6)

Mire kissé kitisztultak a gondolataim, már jöttek is a kék-sárga fapados légitársaság stewardessei kínálni a finomabbnál finomabb, drágábbnál drágább szolgáltatásaikat. Nem is lenne ez túl érdekes, ha mellettem levő sorban nem wiskh(e)y-t rendelt volna egy külsőre igencsak ismerős "úriember". Jobban megszemléltük egymást (lehet, hogy én is ismerős voltam neki, de nekem valahonnan nagyon "famigliare" volt az illető arca) s pár perc múlva esett le, hogy bizony a "viszkis  (ex)rabló" ül tőlem pár méterre.:)
"Kedvesével" együtt kortyolgatták Jockey Ewing kedvenc italát, de mertem remélni, hogy eme nedű felhörpintése után ezúttal nem lép akcióba, mint annak idején...! Reményem csakhamar bizonyossággá érlelődött: készségesen adott kölcsön sok-sok Eurot Mr. O ' Leary munkavállalóinak, akik nem rendelkeztek elegendő visszajáróval, ezáltal kedvességet szülve s mosolyt csalva az unott arcú személyzetnek.

Közelítettünk már a fenti képen látható Szt. Péter tér felé, majd földet érve hamar elváltak útjaink, így nem volt alkalmam megkérdezni, hogy visszakapta-e a kölcsönt (bár nem is mertem volna:)). A reptéren napos idő, kb 13,5 fok fogadott (plusszban), de nem volt alkalmam kiélvezni az első olasz pillanataimat, mert már csörrent is a telefonom, s egészen este 21 óráig dolgoztam, s bepótoltam az utóbbi napok munkalemaradását.
Ráadásul kissé tartottam a visszatérésről, mert egyrészt van egy visszatérő „rémálmom”, ti. hogy egyik nap felkelve nem értek semmit abból, amit beszélnek felém, s én sem tudok már olaszul (ez részben így is volt, ugyanis az első 2 órában a reptéri buszvezetőn kívül egy olasszal sem találkoztam, s amikor először megszólaltam az újságárusnál, az ember nem értette mit akarok, s én sem értettem válaszát), másrészt pedig kialakulóban volt egy félreértés főnökömmel (amiben persze nekem van igazam :)) 
Végül azonban egyik sem vált valósággá (legalábbis egyelőre…)!

Ezután "hazatérve" kipakoltam, lehuppantam a kanapéba, s fél szemmel megtekintettem egy újabb borzalmas focimeccset...melyet nem is volt érdemes nézni, inkább üdvözöltem hazatérő lakótársamat (egy Nápoly melletti kis faluból származó srácot), s hamar érkezett az első jó hír: a másik lakótársam (egy „abruzzese”) február elején tér vissza Rómába, így gyorsan összepakoltam, s átköltöztem a lakás csendes felébe, ahol nem dübörög a forgalom a nap 20 órájában, hanem olykor még madárcsicsergés is hallható.

Jó pihenést kívánok az alábbi bibliai Igével, melyet a felhők felett ízlelgettem, s ismételgettem: „Várom az Urat, várja a lelkem, és bízom ígéretében” (Zsolt.130:5)

Kedves Olvasó,

közkívánatra, 7 havi szünet után a mai naptól visszatérek a bloíráshoz. Ha bíróságon lennénk, akkor már rég meg kellett volna szünnie e felületnek, ám az élet felülírja a jogot, mely mint jól tudjuk: csak kullog az élet után...!:)

"Aggodalomra" azonban semmi ok: nem leszek (mindig) olyan terjengős és részletes, mint az 1. "etap" idején, mindazonáltal a karácsonyi otthon töltött időszak alatt többen rávilágítottak, hogy hasznos, áldásos, volt olvasni olykor soraim, ezért az újraindulás mellett döntöttem.

"S rögös bár utunk, Hozzád így jutunk", - ahogy azt mondja a gyönyörű református ének - de remélem új bejegyzéseim Istenre fognak mutatni, nehézségek s örömök között egyaránt, azt hangsúlyozva, hogy bármi is történik az élet(em)ben, az az Ő tudtával történik, s ha én szeretem Őt, akkor minden a javamra szolgál.
Fenti kép is ennek szemléltető eszköze, egy decemberi kirándulásom során készült, s jól jelképezi jelenlegi lelkiállapotomat, élethelyzetemet.

Továbbra is várom az olvasó véleményét, kérdéseit, észrevételeit, de csakis privát formétumban, emailben:), köszönöm.

Induljon hát a KudaRóma 2.0!:)

                                                                           KÖZLEMÉNY

Elektornikus naplóm a mai naptól határozatlan ideig szünetel.

Köszönet mindazoknak, akik olvasták, szerették, reagáltak rá (magán és civil módon).

Nem tünök el (hirtelen)... a klasszikus módokon, privát üzemmódban továbbra is elérhető maradok, rendelkezésetekre állok.

Jó éjszakát, jó pihenést...

Soli Deo Gloria