KudaRóma

Egyik hétvégén (otthoni ismerősökkel) tettünk egy kis kirándulást a múltban...
Mindenkinek, aki Rómában jár, ajánlom figyelmébe "Ostia Antica" települését, mely tulajdonképpen egy ókori város a XXI. században - leírhatatlan szépséggel. Hasonlít Pompeihez, azzal a különbséggel, hogy itt nincsenek holttestek, csak olyan menőn kinéző srácok, mint a fenti képen látható illető...:)

Sokan kérdezik, mit csinálok/csináltam mostanában. Nos, szabadidőmben kb. ugyanazt, mint otthon: programokat szervezek ismerős-ismeretleneknek. Moziba járogatok (egyik este sörözéssel egybekötött Vasember 3 vetítésre látogattunk el a gyülekezetbe járó srácokkal), múzeumok éjszakájára szerveztem múzeumlátogatást (Rómában ugyebár ezekben nincs hiány); amíg voltak focis események meccsnézéseket szerveztem, mióta pedig nincs a TV-ben labdarúgás, magam „oktatom” az olasz testvéreket e sport szépségeire;)); filmesteket és vacsorákat tartunk lakótárammal, budapesti látogatókat fogadok (azokkal akik megtisztelnek jelenlétükkel:)), vagy csak egyszerűen barangolok e csodás (ám olykor turistáktól hemzsegő-fárasztó) városban.
Egyik fő hobbim a fagyizás lett. Mint közismert nem vagyok az a nagyon édesszájú személyiség, de találtam egy olyan fagylaltozót, amilyen bizonyosan a Mennyországban is lesz! Leírhatatlanul finom ízek, nagy választék, fanyar humorú eladók édesítik hétköznapjaimat...:) Már közel 20 ismerősömet vezettem be e csodavilágba, s biztítok mindenki, aki meglátogat: erre a helyre bizonyosan elviszem...

Munkaidőben pedig természetesen dolgozom, járom a várost, szerződéseket próbálok kötni, rengeteget telefonálok, feljegyzéseket írok, lakásokat mutatok be, nézek, értékelek.
Vagy mostanában épp hogy az irodában ragadtam, ugyanis mint már említettem többeknek mind a három hölgy munkatárs „kikopott” a próbaidő alatt… Leírhatatlan, hogy a római női hölgyek munkatempója mennyire eltérő akár más olasz városok munkavállalóihoz képest (s akkor még finoman fejeztem ki magam…). Úgyhogy ha valaki szeretne itt dolgozni, küldje el önéletrajzát nekem, találunk munkát:) Úgy látom a főnökök igencsak elégedettek velem, ezt több izben kifejtették mind szavakkal mind pedig tettekkel. Egyik este például meghívtak egy nagyon előkelő (és drága) brazil étterembe, ahol 2 órán keresztül csak húst ettünk és jobbnál jobb vörösborokat ittunk. Magam sem gondoltam volna, de asztal alá ettem-ittam 2 méteres, 120 kg-os munkatársamat, aki úriember módjára ismerte el vereségét, s fizette ki a számlát az est végén.:) Ezenkívül kaptam ajándékba finom vörösborokat (amit persze én is viszonoztam jófajta hazai villányi nedűvel.   

A fennmaradó időmben pedig a gyülekezeti életben aktívkodom programokkal, Bibliaórákkal, imaestekkel, kirándulásokkal, Istentiszteleten való részvétellel. Nemrég pikniket szerveztünk, ahol majdnem 40-en voltunk, nemsokára pedig keresztelőkkel egybekötött Istentiszteletet fogunk tartani Castel Gandolfo településén (ott, ahol a pápa nyári rezidenciája található). 

Összefoglalva jó itt lenni, már a tavasztól is elbúcsúzunk lassan, s érkeznek a forró nappalok, csupán azt sajnálom kicsit, hogy nincs alkalmam ezt a csodát élőben bemutatni sokaknak, ám remélem, hogy e bejegyzéseim legalább egy kicsit közelebb hozzák az olvasót e városhoz, hozzám, Istenhez...:)

Pünkösd előtt több ízben is jártam a római magyar kultúrintézetben látogatóban (fenti kép is itt készült). Gyönyörű környéken található ez a magasztos épület, ami számomra azért is különkeges, mert kis koromban itt tanultam meg írni-olvasni... magyarul.:) 

E napokban az elszámoltathatóságról olvastam elmélkedést:
"Soha nem vagy annyira sebezhető, mint amikor elbújsz mások elől. A titkolózás tökéletes táptalaj a félrevezetéshez, ami bűnbe visz minket. Jézus rámutat, hogy azért szeretjük jobban a sötétséget, mint a világosságot, mert cselekedeteink természetes módon vonzódnak a gonosz felé (ld. János 3:19). Bennünk van a bűnre való hajlam, ezért hív Jézus arra, hogy „a világosságban járjunk” (ld. János 12:35), ahol motivációink és tetteink jól láthatóak, és ez arra késztet, hogy kerüljük a bűnt (ld 1János 1:7). Ahhoz azonban, hogy a világosságban tudjunk járni, és legyőzzük a bűnt, szükségünk van olyan emberekre, akik elszámoltathatnak minket. „A bolond helyesnek tartja a maga útját, a bölcs pedig hallgat a tanácsra” (Példabeszédek 12:15). Mivel annyira szeretnénk elnyerni mások elismerését, ezért akarjuk elrejteni küzdelmeinket. Ám, ha hajlandóak vagyunk őszintének lenni, az felszabadít arra, hogy elismerjük, mivel küszködünk, és győzhessünk fölötte. Annak azonban, aki elszámoltathat, érett személyiségnek kell lennie, aki ismeri Isten Igéjét, nem él vissza a bizalmaddal, és szeret eléggé ahhoz, hogy egyenes legyen veled. Neked pedig nyitottnak kell lenned arra, hogy meghallgasd, amit mondania kell. Roboám király „…nem fogadta meg a vének tanácsát, amelyet tanácsoltak neki, hanem tanácskozott az ifjakkal is, akik vele együtt nőttek fel…” (1Királyok 12:8). Csak azt akarta hallani, ami tetszett neki. Ezért fordult barátaihoz, akik épp olyan éretlenek voltak, mint ő maga, és azt mondták neki, amit hallani akart, ezzel olyan döntésre vezették ami hatalmas lázadáshoz vezetett Izráelben. Építs tehát olyan valakivel kapcsolatot, aki az mondja meg, amit hallanod kell, és nem azt, amit hallani akarsz!...
...könnyen válhatunk valamilyen függőség rabjává. A nélkülözhetetlen első lépés a győzelemhez az, ha ezt elismerjük. A „…megkörnyékező bűn…” (Zsidók 12:1) lehet rossz táplálkozási szokás, lehet pénz, szex, kábítószer, alkohol, népszerűség hajhászása, mérgező kapcsolatok, hatalomvágy, munkamánia, és még folytathatnánk. Sokkal hajlamosabb vagy megadni magad, ha egyedül vagy olyankor, amikor támad, és titokban tudod elkövetni. „…jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki” (Prédikátor 4.10). Azonnal „világosságot kell gyújtanod”, fel kell keresned támogatóidat, és el kell mondanod a helyzetedet! Ne engedd, hogy a sötétség elszigeteljen vagy legyőzzön! „Jobban boldogul kettő, mint egy… Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli a társát” (Prédikátor 4:9-10). A büszkeség, mely gyengeséged elrejtésére késztet, éppen azt éri el, hogy továbbra is gyenge maradj. Az alázat, amely hajlandó elismerni és segítséget kérni, segít kitörni ebből az ördögi körből. Isten megáldott minket érett, másokkal törődő emberekkel, akik felismerik, mi az, amivel mindannyian küzdünk, és segítenek megbirkózni vele. Krisztus egyházának tagjai vagyunk, és „…ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi” (1Korinthus 12:26)."

Abszolút tavasz van.... az idő azonban inkább áprilisi mintsem májusi...olykor nyári....kissé őrület. Ám az ebédszünetek még mindig hasonló helyeken kerülnek elfogyasztásra mint fenti képen is látható.

Időközben a tékozló fiúról szóló példázatot vettük 3 vasárnapon keresztül, 3 szempontból megvizsgálva: a tékozló fú, az otthonmaradt testvér, s az Atya szemszögéből. Nagyon érdekes volt és tanulságos, akit érdekel  kifejtem bővebben.

Amúgy történnek a dolgok itt rendesen Rómában. Vendégek jönnek-mennek, kollégák jönnek-mennek, nem sok állandóság marad… De talán jó ez így.

Mivel kellemes tavaszi hétvégék voltak az év 5. hónapjában, egyik szombaton (11-én), Civitaromana kis településére látogattam el három haverommal. Ezen település Rómától 50 km-re található, s egy volt munkatársam hívott meg egy különleges kirándulásra, estre. Áldozócsütörtök (Jézus Krisztus Mennybemenetelének ünnepe) alkalmából néhány olasz teleülésen óriási tüzet gyújtanak, ezáltal is Jézus Mennybemenetelére és a Pünkösd (Szentlélek kitöltetésének ünnepe) közeledtének alkalmából.

A másfél órás kirándulás során láttunk viaduktot (fenti képen is látható), várat (melyet sose vettek be az ősellenség franciák), vízesést, középkori malmokat. Érdekes kirándulás volt, melynek során tudtam sokat beszélgetni volt munkatársammal, örülök, hogy ha ritkán ugyan, de megmaradt valamilyen szinten a kapcsolat az ügyvédi irodával.

Kirándulás után pedig óriási lakomával emlékeztünk a májusi két legfőbb ünnepre, egész estés borozgatás, eszem-iszom, dínom dánom után (olyan volt a hangulat, mint egy esküvőn:)), szép emlékekkel tértünk haza otthonainkba.

E hétvégén a következő elmélkedés-részlet volt olvasható kis füzetemben:

„ Azt mondják, az emberi testben annyi foszfor van, hogy 800 000 gyufa-fejet lehetne belőle készíteni, annyi cukor, hogy hatvan darab kockacukor lenne belőle, van még 12 evőkanálnyi só, és annyi vas, hogy kb. egy kilogrammnyi 100-as szeget lehetne készíteni belőle. A többi csak víz és por. Ha a lényednek azt a részét táplálod, kényezteted, véded, ami csupán hetven vagy nyolcvan évig él, és elhanyagolod azt a részét, ami örökké fog élni a Mennyben vagy a pokolban, akkor Isten azt mondja rád, hogy bolond vagy. Egy példázatbeli ember azt mondta magának: „sok javad van sok évre félretéve”, de Isten azt mondta: „még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet.” Nem fogod fel, hogy egy baleset, egy elzáródott artéria, egy eltévedt golyó, egy repülőgép motorjának meghibásodása vagy egy részeg autós azonnal kiiktathat? Térj észre! A kérdés nem az, hogy meg fogsz-e halni, hanem, hogy mikor? Készen állsz arra, hogy Isten elé állj?

… Ahhoz, hogy elveszett légy, semmit nem kell tenned. Azért azonban, hogy megmenekülj, tenned kell valamit: „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz…” (ApCsel 16:31).

Kezd kitavaszodni (vagy már rögtön nyárba menni, majd vissza kicsit a tél végébe), s ezáltal elkezdtem több időt tölteni a zöldben, parkokban. Már csak azért is, mert a munkahelyem egy elég forgalmas helyen van, ahol sok autó-motor-busz jár, szóval a légszennyezés szinte „kézzelfogható”. Fenti képet már több embernek elküldtem pár napja, amikor ebédemet fogyasztottam a „Villa Torlonia”-ban (ez az a villa, ahova ősszel sokat jártam futni, s amiről már korábbi bejegyzéseimben is írtam.

Ebédszünetben kis elmélkedésre és szunyókálásra is jut idő. Előbbi tevékenység során az alábbiakat olvastam:

„Nem az a baj, hogy lassan tanulunk, hanem, hogy gyorsan felejtünk.” Milyen gyorsan felejtünk, és milyen gyorsan tulajdonítjuk magunknak az érdemet olyan dolgokért, amiket nem magunktól értünk el! Amikor Isten kettéválasztotta a Jordán folyót, hogy népe átkelhessen, tudott valamit, amit a nép nem – hogy a túlsó parton nagy kihívásokkal kell majd szembenézniük, például Jerikó városával. Akkor pedig majd szükségük lesz emlékeztetőkre. Ezért azt mondta nekik, hogy gyűjtsenek össze tizenkét követ a Jordán medréből, és építsenek belőle emlékművet, hogy ők és gyermekeik visszaemlékezhessenek róla Isten hűségére. (ld. Józsué 4:1-7)

Máshol ezt mondja az Ige: „Mindeddig megsegített bennünket az Úr!” (1Sámuel 7:12). Mielőtt megadnád magad a csüggedésnek, kétségnek vagy vereségnek, állj meg és emlékezz vissza, mit tett Isten „mindeddig” érted. Mint azon a napon, amikor találkoztál Jézussal; vagy azokban az időkben, amikor vezetett; amikor olyan ajtókat nyitott meg számodra, amikről azt hitted örökre zárva vannak; amikor átvitt a nehézségeken. Ez segíteni fog visszaemlékezni Isten jóságára olyankor, amikor hajlamos lennél elfeledkezni róla. Ez megadja majd a hála érzetét a múlt áldásaiért, és biztonságérzetet szembenézni bármivel, amit a holnap hoz. „De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!” (Jeremiás siralmai 3:21-23)

Sokszorosan igazak e szavak rám, ez a blog segít abban, hogy sose felejtsem el, hogy miken vitt keresztül Isten, s milyen hálás vagyok/lehetek ezért a több mint 8 hónapért, amit eddig itt eltöltöttem Rómában. Voltak nagyon nehéz időszakok (szeptemberi munkakezdés, gyülekezetkeresés, munkanélküliség, folyamatos költözések, aggodalom barátokért, ismerősök elvesztése stb.), de nagy örömök is (gyülekezet-találás, Isten gondoskodásának napi szinten való megélése, barátságok, csodálatos albérletek, személyre szóló Igehirdetések).

Csak áldani tudom Istent ezekért (főleg azok fényében, hogy milyen kis nyomorék bűnös vagyok az esetek nagy részében…)
"Te adsz és elveszel, Te adsz és elveszel, de a szívem így felel: Áldott Szent Neved!"

Mint már említettem a május eleje ismét a költözés jegyében telt, már az új helyen laktam, mikor vissza kellett mennem előző helyemre, hogy nagytakarítással búcsúzzam el tőle. Már bejegyzés-sorozat első részében feltettem egy képet volt lakomról, most pedig egy másikat is feltöltök.

Az új helyen van egy lakótársam. Életem első keresztyén lakótársa, egy nagyon kedves, életteli 26 éves toszkán srác, aki a római egyetemi keresztyén szervezetnél dolgozik.  Ismerkedésképp pörköltöt kapott nokedlivel céklasalátával és paprikába töltött káposztával, mellé pedig 1 kis vörösbor dukált. Kb. 3 órán keresztül beszélgettünk, elmeséltük egymásnak élettörténetünket, hogy miként kerültünk az olasz fővárosba, s mik a terveink, céljaink. Legalább 4 hónapig fogjuk boldogítani egymást (igaz, mivel sokat utazik, illetve én is megyek haza nyáron, ezért olyan sűrűn nem fogunk találkozni), szeptembertől pedig meglátjuk…!:)

Sokat étkezünk együtt, szerveztünk már vacsoraestet, Bibliaórát is óriáslakunkban, mindkét alkalommal kb. 20-an voltak. Mindketten szeretünk eseményeket szervez(ked)ni, azt hiszem jól megleszünk együtt. Ő is szeret főzni, enni, szóval e téren tuti nem lesz gond. Kicsit mondjuk szétszórt, de ezt lehet dolgozni, fejleszteni.:)) 

Mivel elkezdődött a tavaszi-koranyári időszak 1-1 ebéd erejéig szívesen megyek parkokba. Az első ilyen volt amikor május elején egy forró pénteki napon a villa Borgheseben fogyasztottam el salátámat, s közben fenti képen látható teknősbéka napozási stílusát és módját irigyeltem...:) Amúgy ez is remek lehetőség mások jobb megismerésére, barátságok elmélyítésére, szóval mindenkinek csak ajánlani tudom, aki ebédszünetelni tud 1 parkban, hogy élvezze ki e pillanatokat, s ne rohanjon az ebédeléssel. Sokkal jobban, energikusabban fog eltelni a délután egy könnyed ebéd-séta kombináció után:)

Ebben a május eleji pár napban két volt kollégám érkezett megtekinteni a város nevezetességeit, s abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy ebbéli kalandjukban részt vehettem, sőt olykor „idegenvezetőként” is közreműködhettem. Kellemes időtöltés volt kiváló éttermekben, ízletes ételek és italok társaságában elevenítettük fel volt munkahelyem „legszebb pillanatait”, személyiségeit, aktualitásait. Szerettem a bíróságon dolgozni, de úgy érzem, hogy jól döntöttem, amikor (még ha esetlegesen időlegesen is), otthagytam „alma mater” munkahelyem. Sok mindent hasznosítok jelenlegi munkámban is abból, amit ott tanultam, de – egyelőre – nem vágyom vissza ebbe a közegbe. Persze a színes egyéniségek olykor eszembe jutnak, hiányoznak, így ezúton is minden kedves volt blogolvasó munkatársamat üdvözlök (blogtörvényeim szerint név nélkül, nem kiemelve senkit:)), és sok erőt, sikert kívánok mindennapi munkájához.

Olaszországban 2 közeli dátum (április 25. és május 1.) is munkaszüneti nap – elvileg. Én azonban – hogy nyári szabadságomat meghosszabbítsam – mindkét napon bent voltam a munkahelyen, igaz, csak félgőzzel ment a hajó.:) Mindkét esetben nagyon jót fagyiztam, elmélkedtem, gondolkodtam…

Másnap a következőt olvastam:

Otthon Isten jelenlétében

„Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre" (Zsoltárok 90:1)

Egy nehéz nap után jólesik hazamenni, egy olyan helyre, amit ismersz – egy olyan helyre, ahol lerúghatod a cipődet, ahol fürdőköpenyben szaladgálhatsz, és nem kell aggódnod amiatt, hogy ki mit gondol. Tiszteletteljes értelemben szólva: Isten jelenléte ugyanilyen kényelmes otthon lehet számodra. Idővel megtanulod, hogy menj oda erőért, védelemért, útmutatásért. Isten azt akarja, hogy otthon érezd magad jelenlétében, és mindig vedd észre közelségét. Úgy szoktunk gondolni Istenre, mint egy istenségre, akiről beszélhetünk, nem pedig úgy, mint egy helyre, ahol lakhatunk, de Isten azt akarja, hogy úgy lássuk őt, hogy ő az, akiben „…élünk, mozgunk és vagyunk” (ApCsel 17:28). Amikor Isten a pusztán át vezette Izráel népét, nem csak naponta egyszer mutatkozott meg, hogy aztán csak úgy eltűnjön. Nem, a tűzoszlop egész éjjel velük volt, a felhő pedig egész nap. Isten soha nem hagy el minket. Jézus megígérte: „…én veletek vagyok minden napon…” (Máté 28:20). A zsoltáros ezt mondta: „Egy dolgot kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy az Úr házában lakhassam egész életemben…” (Zsoltárok 27:4). „Ez szép – mondod – én is szeretnék az Úr házában lakni, de itt ragadtam a való életben.” Nem, sőt épp ellenkezőleg! Csupán egyetlen döntésnyire vagy Atyád jelenlététől. Nem kell megváltoztatnod a lakcímedet – csak a felfogásodat. Bárhová is mégy ma, bármivel is kell szembenézned, emlékeztesd magad: „Ő velem van!”

Ez az elmélkedés azért volt érdekes és fontos, mert ezen a napon költöztem ki 7., s költöztem be 8. lakásbérletbe mióta itt vagyok Rómában.

Fenti kép annak a 7. helynek a hálószobája, ahol áprilisban laktam - kiköltözés után.:))

(ha valakit érdekel a többi kép is a lakásról, szóljon és elküldöm szívesen a többit is:))

Ahol májusban lakom egy metromegállónyira van az előző helytől, itt is csak a rezsit kell fizetnem (ez óriási ritkaság, nemcsak Rómában, hanem a világ valamennyi albérletében…:), de Isten hihetetlen módon gondoskodik rólam akkor is, amikor arról van szó, hogy tetőt tesz a fejem fölé…itt szó szerint is, hiszen felettünk csak a tető van). Amikor megérkeztem ebbe az új lakásba, teljesen ledöbbentem a látványtól (főleg a fent olvasottak fényében…): nagyon szép környéken lévő lakás egy épület 5. emeletén, 2 hálószobával, 2 fürdőszobával, egy óriási nappalival, kis terasszal és egy aranyos kis konyhával. Amikor berendezkedtem, tényleg az volt az érzésem, hogy „otthon vagyok, Isten minden napon velem van, gondoskodik rólam, bárhová is megyek…”

Április végén klassz kis programokon vehettem részt. Az egyik ilyen egy hétfő esti focizás volt. Nem annyira a játék gyönyöre miatt (persze természetesen nagyon jól játszottam:)), hanem a környezetnek köszönhetően. Ugyanis a szabadtéren lévő kiváló műfüves pálya egy II. századi katolikus műemléktemplom kertjében található. Játék közben pedig hallottuk a katolikus testvérek kóruspróbáját, így kissé olyan érzés volt, mintha a Mennyben játszottunk volna (még ha maga a játék nem is volt feltétlenül mennyei…:))

Másnap este pedig egy gyönyörű színházba látogathattam el (fenti kép is ezt örökíti meg), ahol a nemzetközi jazznap alkalmából a legjobb olasz jazz-zenészek játszottak magas színvonalon. Annak ellenére, hogy nem vagyok nagy jazzkedvelő, egész jó kis este volt, még ha a kezdésre 30 percet (!!!!!) is kellett várni…Hihetetlen, hogy mennyire lazán kezelik ebben az országban az időt…:), néha azért nagyon bosszús vagyok emiatt, még mindig nem sikerült ebben teljesen „akklimatizálódnom”.:)