KudaRóma

Ma (az ÚR 2013. mért esztendejének március ídusa körül) kezdődik a Konklávé (azaz a római katolikus egyház első emberének választása), ezért most egy nagyobb zárójelet nyitva úgy döntöttem, hogy erről fogok tudósítani.:), így akit ez érdekel, nézze sűrűbben blogomat, s kövesse figyelemmel képes beszámolómat az év füstös eseményéről:)

A szállásárak máris az egekbe szöktek, minden termék, portéka ára egyik napról a másikra sokszorosára ugrott. Még hogy nem nagy „üzlet” ez a választás…

Az egész esemény az úgynevezett "pro eligendo Pontefice" misével kezdődött ma reggel 10 órakor. Hogy odaérjek az esemény színhelyére (a Szent Péter Bazilikába), hajnalok hajnalán (azaz hajnali 8-kor kellett kelnem:))! 9:30-ra ,már a sor elején álltam, ahová bevallom férfiasan besurrantam, hisz olyan hosszú volt a sor, hogy lehetetlen lett volna bejutni...Így azonban sikerült, és viszonylag jó helyről tulakodtam végig a két órás misét. Hosszú volt a ceremónia, de nem tűnt annak a helyszínről figyelve. Különleges atmoszférája van ennek a Bazilikának, az énekek egészen „mennyeiek” voltak, csak ne lökdösött volna folyamatosan pár filippínó apáca és fiatal katolikus papnövendék, valamint megannyi lelkes idősebb hívő.

Kétszer is találkoztam a jelölttársakkal, köztük E. Péter budapesti lakossal (aki mindenkit üdvözöl természetesen és kéri, hogy szurkoljunk: ne ő legyen a pápa…furamód itt mindenki, akit mikrofonvégre tudtak kapni azt nyilatkozta: reméli nem őt választják….micsoda álszerénység!:)). A magyar jelöltet – csakúgy mint 2005-ben –„titkos esélyesként” emlegetik. „Hajrá magyarok, Isten áldjon!” halk kurjantással szóltam feléje, de rezzenéstelen arccal haladt tovább, biztos már a finom ebédre gondolt, amit kevéssel a kivonulás után fogyasztottak el.:)) Volt vidámabb pápajelölt is, 1-2 még mosolygott is, volt elvétve 1-1, aki integetett, s az egyik kedvencem hüvelykujját felfele mutatva haladt kifele széles mosollyal (lehet, hogy ő is meghallotta E.P.-nek pár perccel korábban szánt jókivánságomat és arra reflektált??:)).

A mise természetesen arról szólt, hogy a misét celebráló bíboros arra kérte Istent és a Szentlelket: megfelelő utódot küldjön J.Ratzinger után (amikor a lemondott pápa neve elhangzott kb. 3perces taps következett, ami 1 katolikus mise keretében azért picit furcsa hatást kelt…). Jól lehetett követni a hosszú liturgiát, ugyanis egy 70 oldalas kis füzetet osztottak szét, amelyben a teljesség igényével minden részlet szerepelt. A misét csak egy-egy gyermeksírás, no meg egy óriási mennydörgés „zavarta meg” (kiderült, hogy időközben kint csak úgy zúdult az égi áldás…). Maga az esemény inkább hasonlított egy színes, össznépi dzsemborihoz (sok zászlóval, színes emberrel, egyéniségekkel, apácákkal, szerzetesekkel, bámészkodó japán turistákkal, akik még ekkor is kattintgatták fényképezőgépüket), mint egy Istentisztelethez, olyan volt, mintha egy választási showban lennénk. Elsősorban latin nyelven, de olasz, francia, angol, német, s még maláj és szuahéli nyelven celebrálták a misét, melynek végén mindenkit határozott udvariassággal, gyorsan kikergettek a Bazilikából.

Szerdán megint sikerült elkésnem angol óráról, részben azért, mert csúcsidőben, Európa egyik legforgalmasabb fővárosában 10 percenként járnak a metrók. Csak annyit mondok azoknak, akik szidják a BKV-t, hogy látogassanak el Rómába, használják pár napig-hétig az itteni tömegközlekedést, s – legalábbis e téren – azonnal honvágyuk támad. Lehet, hogy kellene vennem egy autót (mint a fenti képen láthatót), s akkor  könnyebb lenne a közlekedés?:)

Egész délután a volt munkahelyemen voltam, elmeséltem pár volt munkatársamnak, olasz barátomnak az utóbbi napok (csodás) történéseit, majd siettem a szerda esti Bibliaórára, ahol ezúttal majdnem 20-an voltunk (s mivel a nappali közepes méretű, alig fértünk el), így nehéz volt megoldani, hogy mindenki szóhoz jusson, mélyebb beszélgetés alakuljon ki. Ráadásul az utóbbi hetekben megjelent egy három fős „nápolyi különítmény”, akik olyan hangosan és sokat beszélnek (akkor is, amikor mások mondják el véleményüket), ami nehézkessé teszi az odafigyelést. Ezen a héten Márk evangéliumának 9. részének első 29 versét néztük meg (itt elolvasható: http://www.parokia.hu/bible/), akit érdekel részletesebben, annak szívesen leírom külön, miről beszélgettünk, ehelyütt a rész számomra legfontosabb Igéjét írom le, mely meghatározta hetem első felét: „Hiszek, segíts a hitetlenségemen”

Alkalom végén mindenki lelkesen és örömmel hallgatta beszámolómat arról, hogy miként lett munkám, melyért közösen adtunk hálát Istennek. Nagyon jó érzés volt, hogy őszintén, együtt örülnek velem. Elmondtam, hogy nagyon érdekes volt ez az Ige számomra, mert már a hét elején eszembe jutott, mielőtt-miután tényleg eléggé elkeseredtem, mélypontra kerültem kedden. Ám miután elismertem, hogy (mennyire) hitetlen vagyok – s kértem Istent, segítsen ezen, adjon valami konkrétumot a gyönyörű ígéretek mellé, melyeket a Bibliában olvastam az előző napokban, hetekben – szinte azonnal jött a telefon az állásajánlattal. Senki ne gondolja, hogy dicsekedni akarok saját magammal, hogy mekkora hívő is vagyok, milyen nagy is a hitem (mert erről szó sincs, sőőőőt…). Ezzel csupán azt akarom mondani, hogy még amikor hitetlenkedik is az ember, akkor is érdemes Istenhez fordulni, őszintének lenni Vele (olykor még „veszekedni” is megengedett talán…), mert Ő az egyedüli, aki ekkor is tud segíteni hitetlenségünkön. Fogalmam sincs, hogy mi fog kisülni ebből az álláslehetőségből, mi lesz az eredménye; valószínűleg ismét ismeretlen vizekre tévedek, de örülök annak, hogy elindulhatok, s bízom abban, hogy Isten erősen fogja fogni kezem és vezetni fog, mert fogalmam sincs, hogy merre megyek…:)

Csütörtökön megpróbáltam elintézni az itteni tavalyi adóbevallásomat, de ez itt sokkal bonyolultabb, mint otthon, azt hiszem még sokat fog emiatt „fájni a fejem”, lesz gondom belőle, a könyvelő pedig egy kisebb vagyonba kerül. Fogalmam sincs milyen adókat és járulékokat kellene fizetnem (mikor es kinek) az ügyvédi irodában keresettek után. Így marad a kétség…! Szóval faramuci helyzetbe kerültem, mert örülök a munkának, de annyi a bizonytalanság, kérdés továbbra is (most pl. újra kell lakást keresnem), hogy az egésztől kezd elmenni a kedvem. Pedig szerdán nagyon lelkes voltam.:)

El is mentem „csütörtöki Bazilikatúrám” harmadik állomására a Basilica di Santa Maria Maggiore-ba, melyet a legkevésbé tartok szépnek a négy nagy bazilika közül, de ezen az késődélutánon egészen más megvilágításba került, s nemcsak azért, mert végre nem sötét volt vagy félhomály, hanem káprázatos „arany,- és fényáradatban” úszott az épület, s azért is, mert az alábbi gyönyörű Igéket olvastam a 127. Zsoltárból:
„Ha az ÚR nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Ha az ÚR nem őrzi a várost, hiába vigyáznak rá az őrök. Hiába keltek korán és feküsztök későn: fáradtsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az ÚR szeret, annak álmában is ad eleget.”

Folytatódott a bennem lévő „harc”, a munka iránti várakozás és a meg nem felelés terén, ezért igencsak bátorító volt olvasni a következő sorokat: „Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik” (Máté 23:12)

Úgy gondolom, hogy alázatra van szükségem (nem is kicsire) és TELJES bizalomra…mégpedig ISTENBEN! Azt olvastam egy helyen, hogy „amikor Isten fénysugarat bocsát erőfeszítéseidre, akkor a kevés is sokká lesz.” Volt, hogy már megtapasztaltam ezt, de sok mindent kell még tanulnom…!Péter I. levelének 5. részében így szól az Ige: „Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. Minden gondotokat ŐREÁ vessétek, mert Neki gondja van rátok”.   Hűségesnek kell lennem, s Isten mindig meg fogja mutatni a következő lépést, lépéseket. Nem feltétlenül sokat fogok látni előre, de hittel kell lépnem. Ó, mennyivel könnyebb ezt leírnom, mint a gyakorlatban megélnem…! Meglátjuk, hogy fog sikerülni…

Egy azonban biztos: ha a magam erejéből próbálkozom, akkor előbb-utóbb elbukom. Istennek kell építenie, őriznie, az biztos, hogy jóra vezet (de legalábbis mindenképp jobb, mintha én próbálkozom a magam erejéből).

Gyönyörű nap virradt fel a hét első napján, a napokban végre lehet érezni a tavasz közeledtét: jön a várva várt jó idő, napsütés, meleg!:) Ezt kihasználva a Giannicolo tetején található Garibaldi szobor tövében fogyasztottam el ebédemet, gondolkodtam, elmélkedtem, készültem a szerdai Bibliaórára, s tettem fel az élet nagy kérdéseit a várost szemlélve, melyet a napsugarak játéka csodás színekbe öltöztetett. Ezután elszántan indultam neki a munkakeresésnek, de leginkább leveleimet böngésztem, híreket olvastam, irogattam, telefonáltam, stb., este pedig tovább készültem a szerdai Bibliaórára.

Apropó Biblia, e napokban a következő Igéket olvastam:

„Ujjongj, meddõ, aki nem szültél, vígan ujjongj! Örvendj, aki nem vajúdtál, mert több fia lesz az elhagyottnak, mint a férjes asszonynak! – mondja az Úr. Széles helyet keress sátradnak, feszítsd ki sátorponyváidat teljes szélességükben! Húzd meg köteleidet, erõsen verd le cövekeidet! Mert jobbra is, balra is terjeszkedni fogsz… Ne félj, mert nem vallasz szégyent, ne pironkodj, mert nem ér gyalázat! Ifjúkorod szégyenét is elfelejted, özvegységed gyalázatára nem emlékezel többé.” (Ézsaiás 54:1-4).

A sátán megpróbál majd mindenféle félelmet ültetni az elmédbe, olyan dolgok miatt is, amelyeknek kevés a valószínûsége, hogy megtörténnek. A célja az, hogy megbénítson, hogy ne tudj továbbmenni. Tudja, hogy Isten azt tervezte számodra, hogy „jobbra is, balra is terjeszkedni fogsz”, nem pedig azt, hogy visszavonulsz. Mit tehetsz ilyenkor? „…vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok” (Efezus 6:13). Állj szilárdan Isten Igéjére, és semmi esetre se vonulj vissza!

Mindig azt tedd, ami helyes!

„Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tõled az Úr!" (Mikeás 6:8)

Mi a jellem? Az, hogy azt akarod tenni, ami helyes, akkor is, ha az nem könnyû. Az, hogy elõre eldöntöd, mi az, amirõl nem lehet alkudozni. Számíts rá, el fog jönni az a nap, amikor az úgynevezett „haladás" rá akar bírni arra, hogy engedj a meggyõzõdésedbõl. Ezen a ponton az erkölcsi tartásod forog majd kockán. Ezért tisztában kell lenned azzal, mi a meggyõzõdésed. Kísérteni fog a gondolat, hogy ha egyszer elérsz a sikernek egy bizonyos szintjére, ezek a kihívások majd eltûnnek. A végsõ vizsgálat során a hírneved azt fogja mutatni, milyennek ismertek az emberek, de a jellemed azt, milyennek ismert Isten!

Mint sok hétvégén, most(anra) is szerveztem programokat a gyülekezetbe járó emberekkel (és barátaikkal). Minden ilyen alkalom kiváló lehetőség egymás és új emberek megismerésére, és persze arra, hogy Rómának olyan új helyeit ismerjem meg, ahova tényleg csak az itteniek járnak, kerülve a turista tömegeket.

Koraeste tehát a kortárs művészetnek otthont adó múzeumot kerestük fel. A látvány eléggé sokkoló volt, nem éppen a vidámság volt azon művészek mozgatórugója, akiknek alkotásait megtekintettük „Testaccio” kerületben. Mivel nem akarom, hogy a kedves olvasó depresszióba essen, így kerülöm a kiállítás részletes ismertetését, mindenesetre eléggé absztrakt és furcsa műveket próbáltunk értelmezni, de azt hiszem ezen művek valódi megértéséhez különféle ajzószerek elfogyasztása szükséges. Az est ezen részét „megmentette” egy bambusznádból épített szalmabála alakú kilátó megmászása, mely leginkább egy veszélyes óriásmászókához hasonlított, fenti kép is ezen a helyen készült.

Miután sikeresen mindannyian túléltük fenti programokat elmentünk elfogyasztani egy „aperitivo”-t egy nagyon menő helyre, mely tulajdonképpen részben könyvtárként, részben koncerthelységként funkcionál, s emellett kiváló koktélokat és olasz ételkülönlegességeket kínál. Az este végén bebarangoltuk a kerület bulihelyeit, de a fáradtság hamar úrrá lett a társaságon, így kipihenten érkeztünk másnap az Istentiszteletre, melynek alapigéje ezen a héten a következő volt:

„De keressétek először az Isten országát és igazságát, és ezek (azaz az étel-ital-öltözék) is mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” (Máté 6:31-34). Lukács evangéliuma 16. részének 13. versében Jézus világosan kifejti, hogy nem szolgálhat az ember két úrnak (Istennek és a pénznek) egyszerre, tehát választás elé állít, „Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is” (Máté 6:21). Jézus nem azt akarja mondani, hogy a földi dolgok (mint például a számítógép, pénz, TV, okostelefon, autó, lakás) önmagukban rosszak, károsak, hanem azt, hogy nem szabad függeni tőlük, ellenben okosan kell használni e dolgokat. Egy jó, helyes, egészséges sorrendet kell tudni felállítani életünkben. Sokszor saját hibánkból állítunk fel rossz fontossági sorrendet. Jézus ennek elkerülése végett mondja azt, hogy keressük először ŐT! Néha érdemes megállni Isten előtt és hálát adni azért, amim van, nem pedig mindig azt hajszolni, ami nincs, vagy amit szeretnék. Ha a (belső) hozzáállásom az, hogy amin van, az ajándék; amim van, azt Isten kezeli, Tőle kaptam; amim van, azt hajlandó vagyok megosztani a másikkal, akkor azonnal könnyebb lesz kezelni azt, amivel rendelkezem, és a másik fontosabb lesz, mint saját magam.

Istentisztelet után villanyszerelői képességeimet csillogtattam, melynek jutalma egy ebédmeghívás volt, ugyanis olasz barátaim többsége olyan alacsony, hogy képtelen elvégezni a legegyszerűbb magaslati feladatot is, ellenben nagyon hálás, ha egy magasabb ember segít nekik.:) Így le is maradtam szeretett Interem meccsének nagy részéről, ám a lényeget pont láttam: óriási hajrát követve 2:0-s vert helyzetből 3:2-re diadalmaskodott a csodás milánói kék-fekete alakulat:))!!!

Koraeste egy koncertistentiszteletre mentünk, melyen egy tehetségkutató műsorban is sikereket elért keresztyén rapper srác (is) szerepelt. Az este ezen része jó volt, a srác elmesélte történetét (drog-alkoholizmus-prostitúció s egyéb nehézségek után megismerte Jézust, s azóta Róla énekel, azaz rappel), a körítés annál kevésbé, így nem maradtunk végig a kissé extrém rendezvényen, hanem inkább elmentünk egy jó nagyszülinapi „tiramisú”-zásra „POMPI”-hoz (erről a helyről már többször írtam, áradoztam, így ehelyütt csak megemlítem, hogy még mindig  nagyon jó tiramisú-t készítenek)!:)

Mivel nem volt sor, pár perc alatt bejutottam a „főnök nélküli” Szt. Péter Bazilikába /ez nagyon nagy szó, amit alá tud támasztani az, aki már járt Rómában, s órákat állt sorban, hogy bejusson megnézni a világ (egyik) legnagyobb templomát/. Ahhoz képest, hogy mekkora tömeg szokott itt bent lenni, most szinte „lézengtek” az emberek, lehet, hogy még annak hatása alatt voltak, hogy nincs már pápa a Vatikánban…! Én mindenesetre élveztem, hogy egy ilyen gyönyörű helyen imádkozhatok és olvashatom a Biblia szavait (annak ellenére, hogy mögöttem kissé zavaróan, féhangosan mormolta két hölgy a „Miatyánk”-ot és az „Üdvözlégy Máriát”). Egyszer csak valaki megkocogtatja a vállam, és megfordulván a két hölgy illedelmesen elkéri Bibliámat, melyet pár perc után vissza is nyújtanak.

Mivel kíváncsi voltam, hogy miért kérték el, megkérdeztem, hogy melyik részt olvasták, mire jött a felelet:

„Az egyik Ige a Királyok II. könyvéből, a másik pedig Jeremiás könyvéből volt” – mondták.

Esetleg a Jeremiás 29. rész 11. vers? – kérdezem tőlük?

Igen, pontosan az, de Ön ezt honnan tudta? – kérdeztek vissza meglepődve, kikerekedett szemmel.

Ezt olvastam mai csendességem során, s gondoltam, hogy talán ezt olvashatták most Önök is – válaszoltam.       

Szó szót követett, s kiderült, hogy érkezésem előtt pár perccel kérték II. János Pál pápát imában, hogy küldjön nekik egy Bibliát, mivel nem volt náluk Szentírás, és akartak belőle olvasni. Én persze rögtön rákérdeztem, hogy miért nem az Atyától (Istentől) kérték ezt közvetlenül, hiszen nincs szükség közvetítőre, bátran fordulhatunk Hozzá bármilyen kérdéssel. Mondták, hogy ebben igazam van, a többit azonnal nem értettem, mert suttogásunk ellenére a templomőr morcosan jelezte, hogy ne beszélgessünk (megjegyzem a turisták hangosabban nevetgélnek, beszélgetnek, fotózkodnak, sétálgatnak a templomban, ami nem zavarja senkit, de az ha Istenről beszélgetünk, a Bibliát olvassuk: rögtön rászólnak az emberre…, ez bevallom kissé feldühített…), ezért elbúcsúztunk.

Mivel azonban nem emlékeztem, hogy melyik volt a másik Ige, amit olvastak, pár perccel később kifelé a templomból megpillantva őket odamentem megkérdezni, s ismét elkezdtünk beszélgetni. Megtudtam, hogy a másik Igerész így hangzott: „ ” (Királyok II. könyve 20. rész 5. vers). Jó kis beszélgetésbe fonódtunk, sokféle témát érintettünk: így elmeséltem nagy vonalakban hogyan kerültem Rómába, hogy Isten ezeddig miken vitt keresztül, milyen áldásokban részesültem, valamint válaszoltam kérdéseikre, melyek a katolicizmus és protestantizmus különbségeit feszegették. Olykor „nyakas kálvinista” neveltetésem ellenére (nem az otthoni neveltetésre gondolok, hanem a gimnáziumira:)), igyekeztem nem szítani az ellentéteket, hanem inkább a közös pontokat kiemelni, anélkül persze, hogy elhallgattam volna a két „mozgalom/hitvonal” különbözőségeit. Természetesen továbbra is azt gondolom, hogy Isten sem nem katolikus, sem nem református, evangélikus, pünkösdi, zsidó, mormon vallású, hit gyülekezetébe tartozó, vagy netán evangéliumi keresztyén, Ő mindezek felett áll, s annak örül, ha látja, hogy mi is szeretjük Őt, ahogyan Ő szeretett minket, s elfogadjuk Jézus értünk/miattunk/helyettünk hozott áldozatát, valamint hiszünk a Szentlélek Isteni személyében, erejében, bennünk munkálkodó Lényében.

Majdnem másfél órányi értékes, érdekes eszmecsere után váltak el útjaink, én egy születésnapi vacsorára siettem, melyet egy igazi római „Osteria”-ban ünnepeltünk, volt halmenü, húsmenü, bor, desszert, szóval minden, ami szem-szájnak ingere, így a nap végén örömmel, ezen élményekkel gazdagodva tértem nyugovóra.   

Gondoltam ezen a gyönyörű és meleg napsütéses napon is meglátogatom a Vatikánt, megnézem, hogy J.R. mint pápa miként hagyja el a Vatikánt, és folytatva a múlt héten elkezdett csütörtöki sorozatomat (egy hét-egy Bazilika) ezúttal a Szt. Péter Bazilikában töltök el egy kis időt Bibliát olvasva, imádkozva.

Útban célom felé a következőket olvastam:

Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek. Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám. Megtaláltok engem – így szól az Úr –, jóra fordítom sorsotokat… visszahozlak erre a helyre, ahonnan fogságba vitettelek benneteket.” (Jeremiás 29:11-14)

Kis meglepetésemre elég sok ember volt a téren, s várta a történelmi pillanatot (azaz, hogy a pápa nyugdíjba vonuljon), s mivel kiváló idő adatott e napon én is gyarapítottam a bámészkodók társaságát. Aztán 16:45-kor megjelent a pápa bejárati ajtóban (és a nagykivetítőn), mire a válasz egy óriási tapsvihar, ováció volt. Ez kb. 5-6 alkalommal megismétlődött (pl. amikor beszállt egy autóba, ami elvitte a helikopterhez, amikor kiszállt az autóból, amikor beszállt a helikopterbe, amikor felszállt a helikopter…), csak azt kellett eldöntenem, hogy annak örül a hívek népes serege, hogy a pápa elhagyja a Vatikánt, vagy csupán annak, hogy láthatják (utoljára) nagy nyilvánosság előtt…! Mindkettő elég furcsa indoknak tűnik, no de a lényeg a búcsúhangulat volt. Végül kevéssel 17 óra után több ezer ember szeme láttára a magasba emelkedett, s elrepült a pápák nyári rezidenciájába, Castel Gandolfo mesés településére (fenti kép azt a pillanatot örökíti meg, amikor a helikopter elhagyja a Szt. Péter teret), ahol még utoljára köszönetet mondott a sok szeretetért, amit kapott, érzett a napokban, elbúcsúzott az emberektől, megáldotta őket, majd visszavonult a várba, ahol eltölt pár hónapot.   

Ez egy különleges szerdai nap volt, ugyanis J. Ratzinger utolsó pápai audienciájára igyekeztem „kora reggel”, ragyogó napsütésben. Időben kellett a Szt. Péter térre érni, mert nagy tömeget jósoltak a pápa utolsó előtti hivatali napjára.

Megérkezve a Szt. Péter térre óriási tömeg fogadott (a híradások szerint 200 ezer ember volt jelen ezen egyedülálló eseményen), a színkavalkád, mely jellemezte a teret pompás látványt nyújtott. Az egész esemény egy koncert-felvonulás-kampányrendezvényhez volt hasonlítható, ahol a meghatódottság keveredett az izgatott várakozással, s a jövőbe vetett reménységgel. Pontosan 10:30-kor tűnt fel a színen a római katolikus egyház első embere az általa vezetett pápamobilon, s miután az egész teret bekocsikázta integetve, kereszteket rajzolva, áldást osztva, kisbabákat puszilva, megérkezett a Bazilika lépcsőinek tetején felállított emelvényre.

A láthatóan meghatódott ám egyben jókedvű és megkönnyebbült pápa utolsó audienciáján olasz nyelven megköszönte a hívek iránta mutatott szeretetét, imáit, támogatását, s végig Isten felé mutatva (ŐT téve a középpontba) ajánlotta a híveket az Ő végtelenül irgalmas kegyelmébe, valamint kiemelve mindennapi keresztünk hordozásának fontosságát. Isten az, aki vezeti életünk (és az egyház) hajóját, nem pedig mi vagyunk annak kapitányai.
Ezután franciául (kiválóan, gyönyörű kiejtéssel), angolul (szintén pazarul), németül (…), spanyolul (mintha csak Messit hallanám), portugálul (mint C. Ronaldo), lengyelül, csehül (na itt már voltak gondjai), szlovákul és románul (érthetetlen…), valamint arabul (!!!) köszöntötte a jelenlevőket, s vett búcsút a latin nyelven elmondott „Miatyánk”-kal és pápai áldással (külön kiemelve a gyermekeket, a védteleneket és a betegeket).

Az egész esemény hangulata, jelentősége sem szavakkal, sem képekkel nem adható vissza teljes mértékben, mindenesetre valószínűleg egyszeri és megismételhetetlen volt, s kiváltság, egyedi élmény, hogy jelen lehettem. Ha kiemelhetek valamit, ami nem tetszett, az a már-már bálványozásba torkolló ujjongás-őrjöngés volt, amivel illették Ratzingert, s amely nagyon sok embert jellemzett a téren. Kétségtelen, hogy egy híresség (záró)szereplésén/rendezvényén vehettünk részt, de azért leborulni előtte, kórusokban éltetni, dicsőíteni nevét kissé eltúlzottnak találom, főleg annak fényében, hogy ő is Jézus Krisztusra, mint Megváltóra mutatott rá beszédében, AKI az igazi vezetője (kellene, hogy legyen) az egyháznak (az Egyháznak).

A vatikáni rendezvény után siettem az angol órára, ahol a héten egyedül voltam, így másfél órán keresztül beszélgettünk a tanárral politikáról, választásokról, hitről, demokráciáról a tanárral – természetesen angolul. Nagyon élveztem e beszélgetést annak ellenére, hogy szókincsben azért nem akadémiai székfoglalói szinten folyt a diskurzus (s akkor még finoman fejeztem ki magam:))

Ezután körbejártam ex-kollégáimat, sőt be is segítettem egy kicsit, mert valamiben kérték a segítségemet (s bár nem mondhatom el mi volt az, de azt elmondhatom, hogy nem a kávéfőzés volt az…)

Este kevesen voltunk a Bibliaórán, de nagyon intenzív alkalom volt, Márk evangéliumának 8. részét olvastuk végig, teológiai vitát is folytattunk, de ehelyütt ezzel nem akarom „untatni” a kedves olvasót (bár szerintem nagyon izgalmas témákról beszélgettünk). Amit mindenképp szerettem volna megosztani, hogy döbbenetes az, hogy Isten miket tud az ember eszébe juttatni, ha figyelmesen olvassa az Igét, tényleg kutatja annak értelmét, s kéri a Szentlelket, hogy adjon értelmet, bölcsességet az összefüggések meglátására is.