KudaRóma

Az október 24-i Ige után egy masik Igét is olvastam csütörtökön (10.25.), melyet Isten mond: „Nem maradok el Tőled, sem el nem hagylak Téged" (Zsid.13:5) valamint egy bíztató Igeszakasz is elém került: „Ne veszítsétek el bizalmatokat, melynek nagy jutalma van. Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret." (Zsid.10:35-36)

Nos talán ezek közül talán az állhatatosság, ami nekem a legnehezebben megy, rá is kellett jönnöm, hogy ez sem fog egyedül menni, így jobban járok, ha ebben is az Isten Szentlelkének segítségét kérem.

Mint mar említettem, nekem mindig is vágyam (álmom) volt Olaszországban is megélni a hitem, feleletet találni arra a kérdésre, hogy miért kaptam azt az ajándékot, hogy ismerhetek egy nyelvet szinte tanulás nélkül, mely tulajdonképpen rám ragadt. Szerettem volna itt is beszélni az embereknek Istenről, hitről, megtérés lehetőségéről - valamilyen formában. Úgy érzem ez most elkezdett alakulni, kezd megadatni.:)

Mindezek hatására csütörtök este egy számomra nem könnyű, kezdő, piciny kis hitbeli lépésre szántam el magam: 2012. december 20-ra vettem repjegyet Budapestre. November 30-áig van hivatalosan (sz)állásom, hosszabbításról nincsenek hírek (csak a nemhivatalos folyosói pletyi, miszerint nem lesz tovább, azaz nem tudnak hosszabbítani), mindazonáltal hitem szerint Isten itt akar még használni Rómában - most tehát Rajta a sor, s hiszem  hogy gondoskodni fog munkáról, szállásról (itt ahol vagyok valószínűleg maradhatok) nekem max, keresni kell:))

Aztán miután megvettem a jegyet, másnap (péntek) ez az Ige került elém: "senki sem volt mellettem, mindenki elhagyott...De az Úr mellettem állt..." (2. Tim.4:16-17)

A magyarázat pedig az elköteleződésről szólt. Azt tartalmazta, hogy „amíg el nem kötelezem magam, mindig ott van a tétovázás, az esély a meghátrálásra. De abban a pillanatban, hogy végleg elkötelezem magam, Isten is mozdul, az események áradata veszi kezdetét. Mindenféle előre nem látható történések, találkozások, emberek és anyagi eszközök indulnak felém, amilyenekről soha nem is álmodtam. Hittel kell lépni, s megtenni azt, amire Isten elhív. Az életem igazi feladata élni, s nem csupán létezni.”

Hétvégén sokat elmélkedtem ezeken a dolgokon, vasárnap elmondtam nagy vonalakban a lelkésznek is, hogy mit gondolok, miken elmélkedem, s meg is kérdeztem, hogy számít-e rám esetleg jövőre is a gyülekezet építésének munkájában?!?

Hétfőn azt olvastam a kis elmélkedős füzetemben, hogy: A Biblia azt mondja: "véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak."(Jóel 3:1) Amikor Isten egy álmot ad neked, megadja a beteljesítéséhez szükséges forrásokat és kapcsolatokat is. Nem mindenki fog hinni az álmodban. Pál azt írja: Mi következik azonban ebbõl? Ha egyesek hitetlenné váltak, vajon az õ hitetlenségük megszünteti-e Isten hûségét? Szó sincs róla! Sõt azt kell mondanunk: igaz az Isten, az emberek pedig valamennyien hazugok..." (Róma 3:3-4). Ha álmod Istentõl való, ne vedd figyelembe az elutasítókat, hanem add bele magad teljesen! Azért elõször bizonyosodj meg afelõl, hogy tényleg Istentõl kaptad! Nem születhet másvalaki kívánságaiból. Néha elõfordul, hogy az álmod igazából valaki más veled kapcsolatos vágya. Szülõkkel ez gyakran elõfordul. Azt szeretnék, hogy az életük valamelyik része általad valósuljon meg, ezért olyan dologra késztetnek, amit õk szerettek volna mindig is tenni. Így aztán egész életedben a szüleid tetszését keresed, az õ jóváhagyásukat és elégedettségüket próbálod elnyerni még felnõtt korodban is. Aztán egy nap arra ébredsz, hogy valaki más álmát próbálod élni. Lehet, hogy Istennek ez volt a terve édesanyád vagy édesapád számára, de most te benne ragadtál. Szállj ki! Kérj Istentõl saját álmot! Az álmod nem születhet rossz indítékokból, például büszkeségbõl, féltékenységbõl, haragból, elvetettségbõl vagy versengésbõl. Bizonyítani próbálsz valamit? El akarod nyerni mások dicséretét és tiszteletét? Kompenzálni próbálod az elutasítottságodat? Ismerd el az indítékaidat, kérd Istent, hogy gyógyítsa meg a szíved, majd kérj tõle egy olyan álmot, amit Õ támogat!

Szóval ezen fellelkesülve ismét rákérdeztem a lelkésznél, hogy tényleg számol-e velem jövőre is, tudok-e segíteni az itteni dolgokban, a templomi munkában. Mivel pozitív választ kaptam, s arra a napra, melyet még csütörtökön kinéztem ma egy extra akció volt (amikor felmentem a honlapra már csak egy darab ilyen jegy volt) vettem egy masik repjegyet is:)), 2013 januar 15-re Bp-Roma viszonylaton:))

Szeretném kiemelni, hogy mindezeket egyáltalán nem azért írtam le, hogy ezzel bemutassam milyen lelki ember vagyok, vagy hogy milyen nagy, mekkora a hitem (ugyanis tényleg eléggé jutányos árú repjegyek voltak ezek, és valószínűleg decemberben amúgy sem dolgoznék otthon sem), s hogy ezzel büszkélkedjek, persze nem akarok rögtön szabadkozni sem.

A legfőbb indoka az, hogy az elköteleződésemnek hangot is adjak, az, hogy kifejezzem, én úgy hiszem, hogy (egyelőre) itt a helyem, s kíváncsian várom, hogy Isten hogyan fog munkálkodni mindennapjaimban, hogyan fogja alakítani az eseményeket, ezáltal növelve hitemet, s bemutatva azt az életemen keresztül elsősorban saját magamnak, de reményeim szerint minden kedves olvasónak is, hogy egyedül Belé érdemes vetni a bizalmat, mert Ő hűséges, s szerető Isten!!

Lelkesen vetettem volna bele magam a munkába csütörtökön, azonban nem volt túl sok teendő, vagy ami volt, azt hamar elvégeztem. El is akartam jönni jó korán, hogy hazaérjek szeretett csapatom, azaz csapatunk (az Inter) újabb csodálatos meccsére, azonban pont amikor indulni akartam, kaptam egy „kis feladatot”, melynek köszönhetően csak az utolsó 30 percet láthattam a (szerb) partizánok találkozóból. Emiatt egy kicsit morcos is voltam, ám amikor hazaérve a TV-t bekapcsolva láttam, hogy 0:0 az állás, nem volt különösebb okom a bosszankodásra. Főleg annak fényében, hogy az utolsó előtti percben megszerezte a győzelmet jelentő gólt szeretett csapatom. Nos ezen izgalmak mellett, után elkezdtem egész hétvégén át tartó „skypetúrámat”, melynek első állomása a budapesti Bibliatanulmányozó házicsoport volt (azt hiszem így még sose hívtuk magunkat, tehát ez egy forradalmi pillanat:))

Ha már a forradalmat ünnepeltük a héten, úgy döntöttem, hogy a lelki élmények, események láncolatának kívánalma miatt forradalmasítom blogírásom módját is, ugyanis ugrálni fogok az időben, a napokban, részben kihagyva a hétvégét, fókuszálva a csütörtök estére s részben a péntekre, majd hétfőre. Egy később bejegyzésemben fogok visszatérni a „hosszúhétvégére” mely péntektől hétfőig tartott, kevés munkával, de annál több érdekességet tartogatva számomra.

Remélem velem tart a kedves olvasó ezen kis és nagy lépések Rómában Nyomában!:))

Szerdán (10.24.) munkahelyen semmi extra nem volt, de annyit az érdeklődő kérdések hatására megosztok az amúgy nem túl izgalmas munka kapcsán, hogy mostanában is fordítok, kutatásokat végzek, illetve véleményeket írok, melyeket aztán felhasználnak az ügyvédek. Ezen kívül a munkaügyi reformról írtam pár gondolatot, mert egyik munkatársam jövő héten Londonba megy előadni, s neki kellett besegítenem.

Szóval ilyenekkel telnek a munkaórák, a buszos csendesség érdekesebb volt e napon, mivel két nagyon híres Igét olvastam: „Az igaz ember hitből fog élni” (Pál levele a Rómabeliekhez 1:17) és „Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük, vagy gondoljuk” A magyarázatban pedig az szerepelt, hogy Isten azt akarja, hogy továbblépj a „csak élek valahogy” állapotból oda, hogy valóban bízol Benne.  El kell ismernem, van benne valami, így tehát újabb agyalás következett.:)) Remélem a kedves olvasót is gondolkodásra késztetik ezek az Igék, s akinek esetleg van kedve, ossza meg velem mire jutott.:)

Este a „szokásos” házicsoport találkozóra került sor. Ezúttal nem voltunk 27-en, csupán 10-en, aminek én külön örültem.:)) Mindenki (bőségesen) szóhoz jutott, sok érdekes dologról beszélgettünk, de ami leginkább megragadott az az, hogy Jézusnak is igen erős (EMBERI) érzelmei, tulajdonságai voltak (mint az erélyesség, a szomorúság, az együttérzés), noha sokszor az a kép él róla, hogy ezeknek jelét sem mutatta, inkább egy elérhetetlen, tökéletes valaki van sokak fejében. Mivel ember is volt, az ő tulajdonságai  közelebbivé teszik egész személy(iség)ét számomra, másrészt arra tanítanak, hogy én is legyek empatikusabb másokkal. Ezen kívül mindig tudhatom, hogy Ő megért engem, s elgondolkoztat azon, hogy milyen módon legyek én is az, hogyan éljem meg a hitemet a mindennapokban: erővel és elszántsággal, nem pedig passzívan, nem közönyösen mások felé, hanem konkrét érzelmekkel.

Kedden (10.23.) nemzeti ünnepünket munkával ünnepeltem, hiába mondtam az ügyvédeknek, hogy e nap nálunk ünnep, s nem kéne dolgozni, valahogy nem „haraptak rá” e lehetőségre (nem is értem miért:)) Ellenben új feladatkört találtam magamnak: csomagmegörző lettem. :) Örömmel végeztem e nem túl nehéz munkát, ugyanis ezen a napon távozó magyarjaim jogosan nem akartak egész nap 2 kézipoggyásszal közlekedni.:) Este kikisértem őket az autóbuszhoz, elbúcsúztam tőlük, majd „elfutottam”. Azaz egy órás lakóhelyem körüli futással próbáltam kicsit kondícióba rázni magam a munkahelyen való sok üldögélés után.

Napi csendességem során azt az Igét olvastam, hogy: „Isten munkatársai vagyunk”, mely az előző napi beszélgetés után egy jó megerősítés volt számomra, főleg annak fényében, hogy a magyarázatban volt egy olyan kérdés is, hogy „nem kellene-e nagyobb bizalommal lennem Isten felé, akinek hatalma összehasonlíthatatlan, és akinek társasága garantálja a sikert? Ha valóban Isten a társam, akkor lehetőségeim korlátlanok”. Nem tudtam vitatkozni e szavakkal, így elkezdtem „emésztgetni”, gondolkodni róla.    

Hétfőn (10.22) újabb (már-már rutinná váló) munkahét kezdődött…Legalábbis ezt hittem, de mégsem így lett…

Mindig nehéz elkezdeni a hetet, ugyanis a tartalmas és elgondolkodtató hétvégék után nem könnyű visszarázódni a valóságba, hogy nem túristáskodni, hanem dolgozni jöttem ide.:) Mindazonáltal most hamar leperegtek a délelőtti órák, ebédre pedig a Hard Rock Caféba voltam hivatalos, ugyanis megbeszéltük a lelkésszel és a feleségével, hogy beülünk egy kicsit beszélgetni. Leginkább én beszéltem, s ők érdeklődve (?!! :)) hallgattak, ugyanis kíváncsiak voltak arra, hogyan látom a gyülekezetet, milyen ötleteim, észrevételeim vannak, illetve milyen egyéb terveim vannak.

Őszinte, jó beszélgetés alakult ki, melynek végén megkértek arra, hogy – mivel a szerdai házicsoport jellegű Bibliaórán már nagyon sokan vagyunk, s ők elsősorban azokra az emberekre szeretnének koncentrálni, akik még „keresők”, vagy hívő élet kezdetén járnak – vezessek egy másik házicsoportot. Számomra ez nagy öröm é kiváló lehetőség arra, hogy megéljem, elérjem azt, amiért idejöttem Rómában: olaszok között olaszoknak olaszul beszélni Istenről, az Ő Igéjéről. Mivel azonban november 30-án lejár a szerződésem, s egyelőre nem tudom, hogy meghosszabbítják-e a szerződésem, másik munkát pedig még nem találtam, ez a feladatot nem tudtam 100 %-osan elvállalni, úgyhogy még várunk a fejleményekre 1-2 hetet, addig úgysincs szerdai alkalom már. Mindazonáltal jó visszajelzés, megerősítés volt ez a beszélgetés nekem, hogy jó helyen vagyok!:)

Visszatérve tehát a munkahelyre fenti hírektől fellelkesülve dolgoztam tovább, s mivel a magyar barátok még itt voltak Rómában, az este során megtörték annak egyhangúságát: egy rövid Piazza di Spagna és lépcsőmászás után kibuszoztunk egy kicsit a belvárosból és ellátogattunk a római MÜPA-hoz (helyi néven Auditorium), melyet egy kimondhatatlan s leírhatatlan nevű (állítólag) nagyon híres kortárs építész tervezett. Óriási komplexum, 4 hangversenyteremből áll, komoly és könnyűzenei koncerteket egyaránt rendeznek itt, látgatásunk során szintén voltak itt ilyen teltházas események. Mivel én munkából jöttem s öltönyben voltam, akár be is „lóghattam” volna az egyik koncert 2. részére, ám ez mivel sem tisztességes sem szép nem lett volna látogatóim felé, ezért egy körbejáró séta után elhagytuk a Sportarénára hasonlító komplexumot, s felkerestünk egy másik nagyon modern múzeumot, melynek neve: MAXXI, mivel XXI. századi kiállításoknak ad otthont. Miután ezt az épületet is körberajongtuk elvillamosoztunk a Piazza del Popolora, ahol rövid séta után elbúcsúztam a hétfő esti útitársaimtól.

Ezen a vasárnapon kivételesen elsők közt érkeztem, hogy előkészítsük a helyszínt az Istentiszteletre. Jó hangulatban telt a készülődés, s miután minden készen állt, elkezdtük a szokásos rendben az alkalmat. Éneklés után következett a prédikáció, ezen a héten a barátság volt a téma. Az alábbi érdekes (és elgondolkodtató) Igéket hozta fel a lelkész beszéde során

„Van ember, aki bajba juttatja embertársait, de van olyan barát, aki ragaszkodóbb a testvérnél” (Példabeszédek könyve 18:24.)

„Az igaz utat tud mutatni másnak is, a bűnösöket pedig tévelygésbe viszi saját útjuk” (Példabeszédek könyve 12:26”)

Hálás, de nehéz ez a téma, főleg annak fényében, hogy már sokan, sokfélét mondtak róla, mindazonáltal jó volt felfrissíteni magamnak, hogy mit mond e kérdéskörben Isten. Azért is szeretem ezeket az Igehirdetéseket, mert a lelkész nem csak keresztény gondolkodóktól idéz, hanem olykor egy zeneszámot, egy filmet, vagy egy híres embertől idéz. Ezen a héten John Lennon, a Beatles együttes legendás (ám bevallom általam nem kedvelt) személyiségének mondásait is alapul véve közelítette meg a kérdéskört. Lennon arról elmélkedett egy könyvében, hogy igazából sokan csak sikerei, népszerűsége, pénze, gazdagsága miatt keresték, tartották vele a kapcsolatot, barátkoztak vele, főleg azért, hogy minél hosszabb ideig legyen sikeres, s ezáltal maguknak is biztosítva a jólétet. Ám amikor igazán szüksége volt egy barátra, magányos maradt. Aztán egy napon megismerte későbbi feleségét, aki – Lennon szerint – önmagáért szerette, elfogadta olyannak, amilyen, nem akarta befolyásolni, jóban-rosszban vele volt, kitartott mellette.

Igaz volt rá tehát sokáig Arisztotelész mondása, mely szerint akinek sok barátja van, igazából egy barátja sincsen.

C. S. Lewistól is idézett, aki arról elmélkedett, hogyha többen (hárman-négyen) vannak egy baráti társaságban, akkor ezek az emberek kiegészítik egymást,így  ha nincs ott „A”, akkor nemcsak „A” hiányzik „B”-nek, hanem az is, amit „C”-ből hoz ki „A”, amire csak ő képes.:), ezért nagyon fontos az, hogy mindenkinek legyen 2-3 igazi barátja, akire mindig számíthat, aki előtt nem kell megjátszania magát, aki által teljes lesz az élete.

Döntse el a kedves olvasó, melyik véleménnyel tud egyetérteni, azonosulni, én azonban azt tapasztaltam meg eddigi nagyon hosszú (években talán már-már ki sem mutatható) életem során, hogy Jézus az az igazi Barát, aki mindig mellettem volt (és van), akire mindig számíthatok, még akkor is, amikor egyáltalán nem érdekel a véleménye, vagy ha szándékosan megyek az Isteni akarat ellen, Ő  soha nem hagy magamra.

Mindezeket megoszthattam a jelenlevőkkel, ugyanis ezen a héten (az igen kedvelt power pointozás mellett) én beszélhettem az Úrvacsora jelentéséről, jelentőségéről. Az én kedvenc Igeversem a Példabeszédek könyvéből a barátság kapcsán a következő: „Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik”.

Amikor először hallgattam igazán érdeklődve Jézus személyéről, elképzelhetetlennek (s egy kicsit hülyeségnek) tartottam, hogy egy olyan Valaki legyen a barátom, akit nem is látok, akiben nem is nagyon hiszek, csak karácsonykor miatta sok ajándékot kapok, illetve tanultunk róla hittan órán. Nem egy hús-vér ember (már), igazából őrültségnek tűnt az egész. Aztán minél többet ismertem meg Belőle, életéből, tanításaiból, annál érdekesebbnek tartottam e barátság lehetőségét. Majd a távoli 1995-ben úgy döntöttem, teszek egy próbát, barátságot kötöttünk, barátom lett azáltal, hogy megköszöntem Neki, hogy meghalt a bűneimért, s azóta kíséri életem minden napját, még ha ez néha nem is látszik (akit érdekel e történetem, annak szívesen elmesélem bővebben:))

Azt javaslom tehát annak, aki egy igazán klassz barátra vágyik (s ki az, aki nem vágyik ilyenre?!?) válassza Jézust, nem fogja megbánni.:)

...Hamar elérkezett tehàt a szombat, ismét vendégeket vàrtam Budapest vàrosàbòl, ketten làtogattak meg az otthoni Bibliakörből ("ifiből").

Mivel a lànyka - jogosan - szereti a rendet (én pedig abban a hiszemben voltam, hogy ellàtogatnak szerény hajlékomba) alaposan kitakarìtottam, bevàsàroltam, rendbe szedtem magamat :)

Sietve érkeztem a Termini pàlyaudvarhoz, ahol màr (jogosan) türelmetlenül vàrtak ràm. :)) Majd' egy òra buszozàs (leginkàbb a tűző napon, 25 fokban való vàrò vàrakozàs) utàn megérkeztünk a szàllàsra, amit otthonròl foglaltak. Gyanútlanul mentünk be, àm nagy sajnàlattal tapasztaltuk többszöri csengetés utàn, hogy senki nincs a Bed&Breakfastban...:( Többszöri pròbàlkozàs utàn elértük a hàzinénit, aki azt igérte, hogy 15 perc s ott lesz valaki, aki beenged...Végül röpke màsfél òra kellemes lèpcsöhàzbeli vàrakozàs utàn, megjött az ember, aki beengedett minket.

Hogy miért is meséltem el mindezt? Leginkàbb azért, hogy minden òvatlan làtogatò tanuljon az esetbül: fixàlja le minèl pontosabban a talàlkàt adott szàllàsadòval (s még így se biztos a siker sajnos:))

E kellemetlen intro utàn 1 nagyon finom fagylalttal derültünk jobb kedvre, majd ellàtogattunk a Vatikàn igencsak lüktető szívébe, a Szt. Péter bazilikàba. Hatalmas, félelmetes tér és épület kettőssége tàrult elénk, s az ugyan hosszù de gyorsan haladò embersort követve, abba beállva beléptünk az impozáns bazilikàba. A nagyság-pompa-homály triásza kevés ahhoz, hogy leírjam mennyire sokkoló (negatív és pozitív értelemben egyaránt) Michelangelo e remekműve (melyet, mint jelenlevő építész ismerősömtől megtudtam, eredetileg nem is ő tervezett). Belépve rögtön jobbra fogad minket a nagyon beszédes Pietá alkotása (melyet ugyebár egy magyar őrült próbált szétverni kalapáccsal még a XX. század második felében…, így mi m ost erre kísérletet sem tettünk). Majd giga-mega szobrok, freskók, a baldachin, a kupola és még megannyi remekmű került látóterünkbe, no meg a hömpölygő tömeg; orrunkat a tömjén jellegzetes illata tette próbára, fülünk pedig egy mise hangjaira lehetett figyelmes. Írhatnék még oldalakat erről az épületről, azonban már e sorokat visszaolvasva is konstatálnom kellett: minden szó szegényes, nem adja vissza az egész templom (olykor ijesztő) hangulatát, így mindenkinek csak azt tudom mondani: Rómát meglátogatva nem szabad kihagyni a világ legnagyobb „keresztény templomát”. A kb. 60.587 ember :)) befogadására alkalmas templomot elhagyva még egy kicsit bóklásztunk, fotózkodtunk a már vasárnapi, ünnepi díszbe öltöztetett téren, melyet egy kis kapunk keresztül hagytunk el (nemhiába: itt is vannak kiskapuk:))!

A mielőbbi viszontlátás reményében búcsúztam el a sivadó magyar vándor-pártól, hogy egy gyors készülődés után a Colosseumnál találkozzam újra velük néhány templomból ismert fiatallal, s együtt elmenjünk egy blues koncertre. Nagyon hangulatos kis helyen szólt a muzsika, de ez volt a negativuma is egyben: levegőtlen volt és pici. Ám mivel a zene príma volt, csak az éjféli utolsó szám után jöttünk el, s még egy hosszú levegőzés – beszélgetés belefért a nap zárásaként, hogy aztán e tartalmas nap végén mindenki lepihenjen otthonában.