KudaRóma

Hétfő (03.25.) reggel 9-kor megkezdtem munkám életem 3. hivatalos munkahelyén, bár a szerződés ekkor még nem került aláírásra (ugyanis még nem készítették el azt), így az első két hét csupán próbahét, akklimatizálódással, előkészületekkel fog telni, nem is egész nap leszek bent. Hogy miből is áll majd a munkám? Nos, ez eléggé összetett. Lényegében és leegyszerűsítve egy különleges adásvételről van szó, melynek egyik oldalán van az eladó, aki el akarja adni lakásának tulajdonjogát, (élete végéig járó/időszakos) haszonélvezetének megtartásával, másik oldalról pedig van egy vevő, aki tulajdonképpen egy befektető, hiszen az ingatlan megvásárlásakor csupán annak tulajdonjogát szerzi meg, de nem veheti birtokba azt, csupán az eladó halálával, vagy egy előre meghatározott idő lejártával. Közgazdasági-jogi-kereskedői munka tehát az, amit nekem végeznem kell, előreláthatólag sok utazással (Rómán belül), emberekkel való beszélgetéssel, kapcsolattartással. Izgatottan várom, milyen lesz a gyakorlatban az, ami elméletben érdekesnek hangzott számomra.

Minden nap más volt a feladat eddig, hol ügyfélhez mentünk lakását felmérni, illetve potenciális vevőt vittünk az eladóhoz, hol pedig az iroda megnyitásával kapcsolatos előkészületeket végeztük. Eddig nagyon szép lakásokban jártam, volt egy (a legértékesebb ingatlanunk), aminek értéke 2 millió 150 ezer Euro…!Lélegzetelállító ár egy lélegzetelállító lakáshoz, 270 négyzetméter „paradicsom”, Róma szívében, egy csendes parkkal körbevéve.

Szerda este a szokásos Bibliaóra előtt még volt egy munkamegbeszélésem, kíváncsi vagyok ennek kimenetelére. Majd értesítést kaptam a lelkésztől, hogy aznap este nem tudják megtartani az alkalmat, s megkértek, hogy vezényeljem le én az estét azoknak, akik részt kívánnak venni e megszokottól eltérő estén. Végül nyolcan voltunk, s az egyik lányhoz mentünk el, itt főztünk, ettünk, ittunk együtt, megünnepelve az egyik srác határozatlan idejű munkaszerződésének létrejöttét, ugyanis ez itt Olaszországban ritka, mint a fehér holló. Az est végén pedig tartottunk egy hosszabb imaközösséget, ezzel zárva ezt a rögtönzött, kellemes estét.

Kaptam mostanában pár rossz hírt, de Isten rögtön válaszolt e nem túl vidám helyzetre:

„Ha kiált hozzám, meghallgatom, vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsõítem õt.” (Zsoltárok 91:15)

"A rossz híreket nem korlátozzák a társadalmi osztályok, a nemek vagy az életkor. Mindannyiunkhoz elérnek. Mit kell hát tenned, amikor olyan problémád támad, amit nem tudsz megoldani, sem elmenekülni nem tudsz elõle? Tedd azt, amit Ezékiás tett: vidd az Úr elé imádságban! Terítsd ki elõtte! Legelõször hozzá menj, ne csak utolsóként fordulj hozzá! Ha ezt teszed, hódolsz elõtte, mint a helyzet Ura elõtt, és Isten erre válaszolni fog…! Ha rossz hírt kapsz, ne ess pánikba miatta, és ne kezdj el kapkodni! Állj meg, gondolkozz ésszerûen, és vedd számba a tényeket, mielõtt következtetéseket vonnál le, vagy döntést hoznál! Imádságban kérdezd meg: „Uram, mihez kezdjek ezzel a helyzettel?” Ha egyedül is meg tudod oldani, Isten nem fogja megoldani helyetted. Valaki egyszer így fogalmazott: „Az Õ részét mi nem tudjuk megtenni, a mi részünket Õ nem fogja megtenni.” ... Amikor hittel válaszolsz, a krízis lehetõséggé válik, amiben Isten megmutathatja, mire képes az érdekedben. Az igazság az, ha semmi másod nem maradt, csak Isten – õ bõven elég! Elég a helyzet kezeléséhez, elég ahhoz, hogy túljuss rajta, elég ahhoz, hogy újra talpra állj. …Isten nem a szükségeidre válaszol, hanem a hitedre! Tehát ásd bele magad a Szentírásba, fedezd fel, mit mondott Isten, aztán állj rá Igéjére”! (forrás: Mai Ige)

Már pár napja nem írtam bejegyzést, valószínűleg azért, mert a pápaválasztás kimerítette „ihletettáramat”. Lehet, hogy a csúcson kellett volna abbahagyni a blogírást.:)) Mindazonáltal, mivel páran kíváncsiak mi történik velem mostanában, folytatom a bejegyzéseket.

Napomat egy albérleti szoba megtekintésével kezdtem. A környék ígéretesnek tűnt, a fényképek sok jóval kecsegtettek. Azonban a valóság közel sem tükrözte fentieket, így az egyik lakóval folytatott éles vita után (melynek témája a magyar belpolitika és O.V. kormányzása volt) csalódottan távoztam a helyszínről, s mentem megnézni a leendő munkahelyem irodájának felújítási munkáit. Odaérve szimpatikus kép fogadott, ugyanis a főnökök maguk dolgoztak azért, hogy hétfőre minden készen álljon.

Este egy filmvetítésen vettem részt Róma egyik mozijában. Egy dokumentumfilmet tekintettünk meg, melynek címe Nefarious és a XXI. századi (modern) rabszolgaságról szól, azaz arról, hogy a lánykereskedelem, prostitúció milyen óriási méreteket öltött, legfőképp a volt keleti blokk országaiban és Ázsiában. Megrázó 90 percet éltünk át nézőtársaimmal, ugyanakkor sajnos én már tudatában voltam ezeknek a borzalmaknak (a bíróságon eltöltött munkaévek révén). E lányoknak, gyermekeknek sokszor nincs beleszólásuk életük irányításába, szüleik, futtatóik kényszerítik őket erre a tevékenységre. Ám hála Istennek volt köztük olyan (lány, illetve futtató is), aki bizonyságot tett arról, hogy van kiút ebből az életmódból is Jézus Krisztus révén.

A film után egy ital mellett beszéltük át/meg/ki a látottakat a barátokkal, ismerősökkel, így zárva e tanulságos estet.

A vasárnap egy része is még e film hatása alatt telt, az Istentiszteleten is érintettük e témát. Alkalom után a gyülekezetből páran (kb.15-en) túrisátskodtunk egy kicsit a Campo dei Fiori, Via Giulia környékén (ahol a Magyar Kultúrintézet is található, s ahol megjegyeztem, hogy egy napon itt fogok élni, dolgozni, tekintettel arra is, hogy itt tanultam meg magyarul írni, olvasni.:)) Nyílt napot tartott néhány múzeum, ezért is szerveztem ezt a sétát, ám sok kiállításról lekéstünk, a kizárólagos délelőtti nyitvatartásra tekintettel. Ez azonban nem szegte kedvünk, bebarangoltuk a zsidó negyedet, innen pedig a II. Viktor emanuel Emlékműben lévő kiállításokat jártuk végig. Az estét egy jó kis spaghettipartyval zártuk, megtanultam ugyanis egy új receptet, s ezt készítettem el a meghívásomat elfogadóknak.:) Jó kis nap volt, de egyet megtanultam: ilyen létszámnál diktatórikus eszközöket kell alkalmazni, sokkal határozottabban és gyorsabban kell fellépni, irányítani kell az embereket.:) 

Ismét napsütésre ébredt Róma, így vidáman indultam hétvégi (nagy)bevásárlásomra. Délutánra megbeszéltem egy találkozót két ismerősömmel, ám egy teljes órát késtek, így olvasgatással, elmélkedéssel töltöttem az időt:

Billy Graham mondja: „A Biblia fő mondanivalója a megváltás Jézus Krisztus által. Az egész Biblián nyomon lehet követni Jézus történetét: a Teremtés könyvében (1Mózes) õ az asszony magva. A Kivonulás könyvében (2Mózes) a páskabárány. A Leviták könyvében (3Mózes) a bûnért való áldozat. A Számok könyvében (4Mózes) a kõszikla, melybõl víz fakad. A Második Törvénykönyvben (5Mózes) a legnagyobb próféta. Józsué könyvében az Úr seregének vezére. A Bírák könyvében a szabadító. A Királyok könyvében a megígért király. Nehémiásnál a nemzet helyreállítója. Eszternél a közbenjáró. Jóbnál az én megváltóm. A zsoltárokban az én pásztorom. A Példabeszédek könyvében õ a minta. A Prédikátor könyvében a cél. Az Énekek énekében õ az, aki megelégít. A prófétáknál az eljövendõ békefejedelem. Az evangéliumokban õ az, aki eljött, hogy megkeressen és megmentsen. Az Apostolok cselekedeteiben õ a feltámadott Úr. A levelekben képviselõnk az Atya jobbján. A Jelenésekben visszatérõ Urunk.” A népszerû pszichológia és az összemosott teológia korában hitünk alapköve még mindig Krisztus szûztõl születése, bûntelen élete, megváltó halála, gyõzelmes feltámadása, közbenjáró munkája és Királyok Királyaként való visszatérése. Krisztus – nincs hozzá hasonló!

Egy bácsi is mellém szegődött, aki igencsak beszédes kedvében volt, de szívesen hallgattam számtalan történetét, nagy élettapasztalatát. Azt mondta, hogy négy nyelven beszél, köztük magyarul is, persze amikor ezt leellenőriztem, konstatálnom kellett, hogy a bácsi igencsak nagyot mondott, ugyanis pár szép szavunkon kívül semmit sem tudott.

Miután végre megérkeztek ismerőseim, elmentünk a Piramide-hoz, ami egy sírhely az ún. protestáns, vagy angol temetőben. Ez egy igen híres temető, ahol sok romantikus író, költő nyugszik, többek között John Keats, Goethe és Shelley. Az inkább parkhoz hasonlító helyen majdnem másfél órát töltöttünk, majd kilátogattunk Ostiára, egy koncertre. Kiderült, hogy Olaszország egyik leghíresebb keresztyén énekesének előadását hallgattuk, aki részt vett a San Remo-i dalfesztiválon is, valamint nemsokára indul egy egész országos roadshow-ra, melyre egy híres rádió invitálta. Szóval klassz kis este volt, ahol a srác elmesélte, hogyan született egy-két dala, milyen volt fiatalkora, s hogyan került életébe Isten. Koncert után volt egy nagy állófogadás is, ahol egy jót lakmároztunk, így erővel telve indultunk neki a közel másfél órás hazaútnak.

Nemzeti ünnepünkön (pénteken) azzal kezdtem a napot, hogy kértem Istentől a bölcsességet, a Szentlelket erre a napra, hogy kísérje utamat, bárkivel is találkozom, bármiről is beszélek. Sokszor elmondom ezt az imát, mert úgy gondolom, hogy e nélkül nagyon nehéz megélni a mindennapokat.

Ellátogattam leendő munkahelyemre, ahol megkezdődtek a munkálatok, hogy március utolsó harmadában-április első napjaiban elkezdődjön a munka. Az üzlet eléggé leharcolt állapotban van, így nem csodálom, hogy egészalakos átalakítást igényel. Egy kellemes munkaebéd keretében tárgyaltam leendő munkaadóimmal, melynek során vidám hangulat, ugyanakkor komoly (de nem terhes) elvárások fogalmazódtak meg.

Ezután – mivel gyönyörű napsütés volt végre és nem londoni időjárás, mely az egész telet jellemezte – ellátogattam a villa Borghesebe, ahol egy padra leülve irogattam, neteztem, gondolkoztam, skypeoltam. Mellettem egy nyugdíjas „fiatalember” olvasgatott. Miután lemerült laptopom, felálltam, elköszöntem, s elindultam utamra, ám két perccel később megfordultam és úgy gondoltam visszaülök a padra egy kicsit még olvasgatni. Nemsokára – már magam sem emlékszem, hogy mikor, hogyan – azon találtam magam, hogy intenzív beszélgetésbe elegyedtem a mellettem ülő emberrel, Antonio-val.

Mindenféle témát érintettünk kezdve Magyarországról, az olasz választásokon át, az új pápáig bezárólag. Igen racionális gondolkodású embert ismertem meg Antonioban, aki bár katolikus neveltetésben részesült, nem hisz Istenben. Erről is hosszasan beszélgettünk, elmeséltem neki, hogyan kerültem Rómába, meg azt, hogy Isten miken vitt keresztül, milyen „csodákat” éltem át, azonban a végén arra a következtetésre jutott, hogy sok véletlen egybeesést éltem át, ami szép, de ehhez semmi köze Istennek. Én természetesen nem így éltem, élem meg, mondtam is neki, hogy ez hit kérdése (is). Ő erre azt felelte, hogy szerinte a hit az egy ajándék, így vagy van az embernek, vagy nincs. Ebben egyetértetve váltunk el egymástól, de mondtam neki, hogy kérni fogom Istent, hogy adja meg neki ezt az ajándékot, illetve, hogy ő fogadja el ezt. Már besötétedett, s a nap helyett a hold sütött amikor én elindultam balra, ő pedig jobbra.

A buszmegálló felé haladva azt kértem Istentől, hogy hadd találkozzam még ezzel az emberrel, hadd beszélgessünk még, illetve, hogy nyissa meg szívét, változtassa meg Ő gondolkozását. Épp előttem ment el a busz, ami hazavitt volna, mérgelődtem is, mert igencsak hűvösre fordult az idő, s ismerve a helyi járatokat, tudtam, hogy sokat kell várnom a következő négykerekűre. Jött egy busz nem sokkal később, ami bár nem volt tökéletes, de gondoltam jobb a semminél, így felszálltam, mivel eléggé fáztam. Legnagyobb meglepetésemre Antonio ült az egyik ülésen.:) Amint megláttam széles mosollyal konstatáltam, s adtam tudtára Antonionak, hogy Isten milyen hamar meghallgatta imámat.  Ő persze rögtön azzal érvelt, hogy ő bizony gondolt arra, hogy nagy eséllyel összefutunk a buszon (amire zárójelesen jegyzem meg, hogy nem sok esély volt, hisz teljesen ellenkező irányba indultunk el, amikor elváltunk egymástól, valamint, hogy nekem nem is ezzel a busszal kellett volna mennem:))!

Így még pár percet tudtunk beszélgetni, melynek során megjegyezte, hogy lehet, hogy azért nincs hite, mert sose kérte ezt? Lehetséges – feleltem neki, hiszen Jézus is mondja egy helyen, hogy nem kapjátok meg, mert nem kéritek. Leszállásom pillanatában bíztattam hát, hogy kérje, s Isten minden bizonnyal felelni fog. Ezután rohantam haza, mert filmestet rendeztem tésztapartyval. Mindig mókás, amikor én főzök olaszoknak tésztát, ezúttal egy egyszerű bolognai spaghetti padlizsánnak volt a menü nagyon finom szicíliai vörösborral. A film pedig a pápaválasztás hetében nem lehetett más, mint a „Habemus papam” című olasz tragikomédia, mely egy konklávét, s annak utóéletét meséli el humoros módon (ugyanis a frissen megválasztott pápa depresszióba esik, így pszichológust hívnak hozzá, majd megszökik a Vatikánból, még mielőtt bemutatnák a híveknek…)!
E tartalmas nap végén fáradtan, de örömmel tértem nyugovóra. 

Ezen a héten csütörtökön tartottuk az imaközösséget, s miután egész délután a weboldalakon szörföztem, jól esett egy óra elcsendesedés Isten előtt. Sok téma előkerült gyülekezeti és egyéni szinten, nagyon hasznos Isten elé vinni örömeinket, gondjainkat, kér(d)éseinket kollektív módon. Ennek végén bekapcsoltuk a TV-t, s láttuk, hogy szeretett csapatom óriási szívvel játszva ledolgozna az egy héttel ezelőtt szerzett 3 gólos hátrányát, így hosszabbításra került sor, melynek végén hősiesen küzdve ugyan, de elbuktak a srácok.

Mindenesetre emelt fővel és teli hassal (egy jót pizzáztunk) távoztunk az alkalomról, én rohantam egy születésnapra, melyet volt munkatársam ünnepelt ugyanazon bar-ban, ahol én ünnepeltem még októberben. Annak ellenére, hogy a buli előtt kb. két embert ismertem, kellemes estét töltöttem el e szellemes emberek társaságában, akik sokra értékelték kis hazámat, így nem volt nehéz új (alkalmi) ismeretségeket kötni.:) Azért írtam, hogy alkalmi, mert az olaszok szeretnek fűt-fát ígérni, meg azonnal életre szólónak tűnő barátságokat kötni, aminek persze még aznap este vége szakad.