KudaRóma

Az igen fárasztó hétfői nap után kialudtam magam, délután pedig intenzíven kerestem, készítettem elő a szerdai-csütörtöki római napomat, hogy minél több szobát meg tudjak nézni. Késődélután ellátogattam a helyi óriás bevásárlóközpontba, ahol elfogyasztottam itt-tartózkodásom első fagylaltját, többek között egy extra étcsokis fagyival (étcsokiszerető ismerősöm tiszteletére:))

Szerdán már reggel bent voltam Rómában, s nagy reményekkel indultam lakásnézőbe. Az első szoba jó lett volna (bár átjáróház lett volna a szobám), de csak hosszabb távra adta volna ki a srác, aki amúgy is Juventus szurkoló volt, szóval ez kiesett. Ezután belátogattam előző munkahelyemre, ahol mondanom sem kell nagyon örültek jelenlétemnek.:) Megbeszélésre érkeztem a volt főnökömhöz, aki nagyon készségesnek mutatkozott, megígérte, hogy ír nekem ajánlólevelet, valamint, hogy elküldi önéletrajzomat pár ügyfelének. Ez persze még nem jelent semmilyen munkahelyet, de legalább több mint a semmi.:) A főnökkel való tárgyalás után körbejártam az épületet ismerősöket látogatva, mondanom sem kell, hogy mindenki nagyon örült nekem.:) Meglátogattam a volt angol csoportomat, s ha már ott voltam, részt is vettem az egész angol órán. Mivel ezek igen hasznosak, ezért megkérdeztem, hogy járhatnék-e az órákra, s azt ígérték, megkérdezik a vezetőséget.

Ezt követően elmentem megnézni két szobát, mondanom sem kell, hogy nem felelt meg, mivel az egyik lepukkant volt és kegyetlen bűz járta át a konyhát, a másik pedig annyiba került volna, mint az első lakásom, ahol 4 hónapot laktam. Így kissé kedvtelenül indultam aznapi 4., összességében 6. lakás megtekintésére, amely közel van a templomhoz, ahova járok, valamint pár ismerősömhöz is. Jófej srácok fogadtak, a lakás is egész aranyos volt, csak hát az ára volt olyan, amit jelenleg nem engedhetek meg magamnak, valamint 5-en lettünk volna 1 fürdőszobára…Szóval ez is ugrott sajnos, de legalább nekik beszéltem a templomról, ahova járok, meg kicsit Istenről is, el is hívtam őket hozzánk, hátha eljönnek egyszer.

Úgy döntöttem a nap végére, hogy ha másnapig nem találok jobbat, e közül a 6 szoba közül választok ki egyet, még ha nem is felelnek meg tökéletesen elvárásaimnak (olyat ilyen áron szerintem úgyse találnék:)) Mindezek ellenére jókedvűen érkeztem a szerda esti Bibliaórára, melyet szokás szerint pizzazassal kezdtünk, valamiért a szokásosnál is vidámabb volt a hangulat. Az este alatt két történetet néztünk meg, egyik amikor Jézus hazamegy, hogy ott is munkálkodjon, de a saját hazájában nem ismerik el, így csodákat sem tud tenni, s Jézus csodálkozik az emberek hitetlenségén (Márk evangéliuma 6:1-6). Ennek kapcsán többek között arról beszéltünk, hogy sajnos sokszor próbáljuk beskatulyázni Istent, hogy milyen, illetve, hogy mire, hogyan reagál, mi fog történni. Azonban Isten nem mindig ugyanúgy munkálkodik, s szeretné, ha jobban bíznánk, hinnénk benne. A másik történet az volt, amikor Jézus kettesével kiküldi 12 tanítványát, s felruházza őket erővel, hogy gyógyítsanak, csodákat tegyenek, s vigyék el az embereknek az evangéliumot. (Márk 6:7-13). Vicces, mert épp 12-en voltunk aznap este, így valakinek az volt az ötlete, hogy imádkozunk kettesével olyan emberekért, akik közel állnak szívünkhöz. Nagyon bíztató volt hallgatni, hogy megéri Isten elé vinni az embereket, ugyanis sokszor szép eredménye van, még ha olykor nem is feltétlenül látjuk meg mi a „gyümölcsét”, hanem más.

E tartalmas este pozitívan zárult, ugyanis megtudtam, hogy engedélyezik, hogy részt vegyek a cég angol óráin, tehát legalább részben hasznosan, tanulással töltöm munkanélküli hétköznapjaim egy részét. Ismét egyik ismerősömnél aludtam, aki mindig kedvesen felajánlja kanapéját, amikor szükségem van rá. Igaz nincs fűtés a lakásban, de ha az ember jól betakarózik, nem fázik…annyira:)

Hétfőn (01.21.) korán indult a nap, nem sok alvással telt az éjjel, ugyanis sokáig kerestem szállást/munkát interneten. A Villa Borhese-ben (a már sokszor említett és szeretett „Pincio”-n), egy gyönyörű panorámát szemlélve tartottam délelőtti csendességem. Az eset krónikájához mindenképp hozzátartozik, hogy az előző esti óriási eső után ezúttal hét ágra sütött a nap, így kb.+15 fokban gondolkodtam a következő Igéken:

„…ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes." (Róma 12:2)

 „…ez a nép csak szájával közeledik hozzám, és ajkával dicsőít engem, de szíve távol van tőlem…” (Ézsaiás 29:13).

A magyarázat egy része pedig ez volt: Az igazi dicsőítés azt jelenti, hogy a nap 24 órájában átadod a szíved Istennek; akár egyedül vagy, akár tömegben, akár munkában, akár a pihenést élvezve, akár az iskolában, akár családod körében, akár a barátoddal, szerelmeddel találkozva, akár a kutyát sétáltatva. Ha nem a szíved indítja tetteidet, akkor viselkedésed csupán vonakodó engedelmesség, és nem örömteli elkötelezettség. Megadni magad Istennek nem részmunkaidős feladat, amit saját magadért végzel; ez teljes idejű dicsőítés, amit Istenért teszel.
Isten kegyelme sohasem üzlet, hanem szeretetének ingyen ajándéka.

Nehéz szavak ezek, nem amolyan „könnyed reggeli táplálék”, ám mindenképp elgondolkodtató és változtatásra indító.

Ezen kellemes, elmélkedős óra után a Sapienza Egyetem Statisztika karának szakdolgozat védésre voltam hivatalos, s mivel ez itt egy családi-baráti esemény is egyben, nem hagyhattam ki. Természetesen szinte semmit nem értettem-értettünk az előadottakból, ám nagy tapssal fogadtuk a kiváló eredményt, melyet a „statisztika doktora” nevű ismerősöm kapott. Utána egy rögtönzött állófogadást tartottunk az egyetem előtt finom ételekkel-italokkal. Mókás kis időtöltés volt, de azért nem fogom rendszeresíteni életemben.:), de legalább jót beszélgettem a lelkésszel és feleségével ezen közel 3 órás eseményen.

Ezt követően ismét szállás után kutattam – sikertelenül. Ráadásul inrernetkávézót sem sikerült találni, a lakásbérlet hirdetői nem vették fel a telefont, így kissé elkeseredve röpke 1,5 óra alatt buszoztam vissza „főhadiszállásomra”, ahol legalább egy kellemes borozós-beszélgetős estet töltöttem el vendéglátóimmal.

Miután mindent szép rendbe tettünk, az egyik srác többünket meghívott magához ebédre. Egy ilyen kedves meghívásnak természetesen nem tudtam ellenállni, így a zuhogó esőben ugyan, de vidáman érkeztünk lakására, ahol igen finom carbonarat ettünk, jófajta borral kísérve, majd saláta és hamburger következett. Mind a 6-an eléggé fáradtak voltunk, de összességében egy kellemes koradélutánt töltöttünk el, melyet én törtem meg, hiszen két lakást is meg kellett néznem aznap. Nem akarom untatni a kedves olvasót a részletekkel, de mindkét lakásban találtam olyan kivetnivalót, mely miatt nem szívesen laknék e helyeken (pl. a környék, a szoba mérete, a lakótársak száma, viselkedése), így hát szomorúan, de nem megtörve fejeztem be az első napi lakásnézelődést, s elindultam volt lakótársamhoz, aki meghívott magához, hogy megnézzük az esti nagy meccset, a Roma-Intert.

Mivel fél órát késett a találkozóról (amelyet amúgy lakására beszéltünk meg), hasznossá tettem magam, s elmentem megvenni pizzavacsoránkat. Mivel nagy volt a sor, elég sokat kellett várni, így fél órán keresztül bámulhattam, tanulhattam a pizzakészítés minden titkát. Végül a meccs elég nagy ordibálásba torkollott, ugyanis volt kollégám egy hónapos kislánya úgy gondolta, hogy ő fontosabb mint a meccs,  végigbömbölte az első félidőt, ám miután megkapta ő is jól megérdemelt vacsoráját, elhallgatott. Pasis este volt, ugyanis a feleség (fura módon) kiment a meccsre, ezért kellett nekünk otthon maradni a kisbabával…nem is kell részleteznem, hogy a helyzet több mint furcsa volt…:), de mivel gyakorlott nagybácsi vagyok, nem volt gondom a babázással.:)

Úgy volt, hogy a meccs után hazahoz a srác ide 30 km-re Rómától, ám amikor meglátta, hogy ez kb. 1,5 óra kocsiút lenne oda-vissza, inkább felajánlotta, hogy aludjak náluk. Én el is fogadtam e felajánlást, s miután hosszan beszélgettünk még hitről, Bibliáról, Jézusról, fociról, Magyarországról és politikáról, rózsaszín szobában, rózsaszín párnák közt hajtottam álomra igencsak fáradt fejem. Annyi még hozzátartozik a nap „krónikájához”, hogy a srác elkezdte olvasni a Bibliát, amit karácsonyra adtam neki, érdeklődik, vannak kérdései, kétségei (ami jó, mert azt jelenti gondolkozik:))). Elmesélte, hogy egyik nap Keresztelő Jánosnak Jézussal való első „találkozását” olvasta (jelesül amikor még mindketten Édesanyjuk Erzsébet és Mária hasában voltak:)). Tetszett neki e történet, ugyanakkor kezdődött a volt miniszterelnök sajtótájékoztatója, amit mindenképp meg akart nézni (ekkor mondott le), így bekapcsolta a TV-t, azonban nem a sajtótájékoztató ment, hanem egy pap volt a TV-ben, aki épp akkor kezdte olvasni ugyanazt a történetet, amit ő pár perccel korábban olvasott Bibliájában. Teljesen meglepődött, mondta, hogy ez nem lehet véletlen. A pap oda nem illően a megbocsátásról, egymás elfogadásáról, a büszkeség feladásáról beszélt, s ez arra indította volt kollégámat, hogy írjon egyik régi barátjának, akivel régóta nem beszélt, mert összeveszett.

Mindezt nem azért írtam le, hogy kibeszéljem barátomat, hanem azért, hogy mindenkit bátorítsak: érdemes olvasni az Igét, mert olykor szó szerint megelevenedik, máskor olyan aktuális üzenetet tartalmaz, melyet azonnal gyakorlatba lehet ültetni, megint máskor pedig kiváló arra, hogy elmélkedjünk, gondolkozzunk az olvasottakon. Szóval mindenkit arra bátorítok ismét, amire Szt. Ágoston bátorította annak idején az embereket: „Tolle lege” azaz „Vedd és olvasd!”

Végre eljött az első vasárnapom itt Rómában! Erre vártam napok óta (a szerda este mellett) hiszen elvégre elsősorban e gyülekezet miatt tértem vissza az olasz fővárosba. Vasárnap lévén nem volt egyszerű bejutni a városba, majd’ 2 órámba került az út, de tudtam, hogy ezúttal (nem úgy min szeptember elején), megéri.:) Megérkezvén gyorsan elvégeztük a szükséges előkészületeket, majd (mivel sokakkal ma találkoztam újra először) nagy volt a viszontlátás öröme. Az alkalom igazi újévi Istentisztelet volt, az év eleji várakozásokról, vágyakról szólt az alkalom első fele, valamint a fogadalmakról, melyek általában egy-két napig tartanak.:) Isten megmentő kegyelmére helyezte a lelkész a hangsúlyt a prédikáció alatt, mely tisztán, csakis kegyelemből adatik. Isten Szentlelke az, amely átformálja életünket, magunktól ez nem megy, csupán emberi erőlködés, mely a legtöbb esetben sikertelen is. Ő azonban megadja nekünk a változáshoz szükséges feltételeket, segítséget. Nekünk „csupán” annyi a dolgunk, hogy ne legyünk lusták, passzívak, hanem keressük, akarjuk ezt a változást, melyet Isten ajándékba ad nekünk. A legfőbb feladatunk: folyamatos KAPCSOLATBAN lenni Istennel, tudva ugyanakkor, hogy az Ő kegyelme által lehetséges a változás. Ehhez segítséget nyújt az állandó, egészséges hozzáállás. A jó kapcsolatok napról napra épülnek, s érdemes beépíteni azokat a mindennapi életbe.

Fontos ennek eléréséhez, életteli fenntartásához az, hogy folyamatosan tartsuk a kapcsolatot Istennel. Ez pedig az imádságon keresztül valósítható meg legkönnyebben, melyet a „nap lélegzetvételének” is lehet nevezni. Oswald Chambers mondta: „a legjobb módja annak, hogy elűzz egy rossz szokást, szenvedélyt, vágyat az, hogy helyébe egy jót, tisztát helyezel; s szeretve azt, ami jó, elűzhető annak szeretete, ami rossz.”

Nem elég azonban megállapítani, vagy egyetérteni a fentiekkel, hanem át is kell ültetni a gyakorlatba, különben az egész csupa elmélet marad, és következésképp semmit sem ér. Azok akik Krisztust követik azért/akkor lesznek érettek, mert/amikor gyakorolják a hallottakat, átültetik a mindennapi életbe.  Hétköznapi emberek, nincs bennük semmi különös, csupán a Biblia olvasása, tanulmányozása által „elevenen, égve tartják” a kapcsolatot Istennel. Épp ezért kell, érdemes időt szánni az elcsendesedésre, mindegy, hogy a nap melyik szakában, kinek-kinek vérmérséklete, időbeosztása szerint. Növekedjünk tehát a hitben ebben az esztendőben!

Tetszett ez az alkalom, elgondolkodtató volt, sok mindenre felhívta Isten a figyelmemet saját életemmel kapcsolatosan is, melyekben hasznos (lesz) változtatnom.:) Alkalom után sokáig beszélgettünk az emberekkel, mindenki érdeklődött lehetőségeim felől (állás/szállás) én persze semmi konkrétummal nem tudtam szolgálni nekik. Volt olyan is, aki teljesen meglepődött, hogy újra itt lát, azt hitte végleg elhagytam a várost…!:)

Hosszú és fárasztó keresgélés után megtaláltam azt a szállást, ahol a következő egy (vagy két) hónapot el fogom tölteni. Hogy hogyan, milyen módon, erről bővebben akkor, amikor kronológiailag elérem e mai napot. Elöljáróban annyit, hogy nagyon kalandos úton találtam 1+1 hónapra, az afrikai negyed szívében:)

No de addig is az előző napokról…

Szombat koraeste megnéztem vendéglátómmal egy focimeccset, majd elmentem a falucska óriástemplomába, ahol egy római énekkar lépett fel. Úgy éreztem szükségem van egy kis elcsendesedésre, zenehallgatásra, imádkozásra, s ennek ez a program tökéletesen megfelelni látszott. Amikor beléptem a templomba óriási tömeg fogadott, a padok zsúfolásig megteltek, kicsit meglepődtem. Aztán amikor elkezdődött a koncert megértettem a „teltház” okát, hiszen kiváló muzsika csendült fel. Másfél órás volt a program, s az énekek között egy pap beszélt a hit fontosságáról (főleg mert a katolikus egyházban ez a hit éve), példaként említve elsőként Ábrahámot. Számomra ez azért volt különösen fontos és érdekes, mert még amikor otthon voltam, az egyik Bibliaóra pont Ábrahámról szólt, arról, hogy Isten elhívta Ábrahámot, hogy hagyja ott a biztos megélhetést, lakóhelyet, családot és menjen arra, amerre Ő mutatja. Isten bátorította Ábrahámot, hogy ne féljen, hanem bízzon Benne. E felhívásra Ábrahám hittel válaszolt, s Isten mindennel megáldotta! (Aki szeretné meghallgatni az egész Bibliaórát, az itt megteheti: http://www.golgota.tv/?p=29741, mindenkinek nagyon ajánlom, mert nagyon klassz kis alkalom!)

Ezen kívül 3 napon keresztül is Ábrahám példáján keresztül tanított/készített Isten arra, hogy ne féljek, hanem higgyek! A következőket olvastam: „Isten nagyon nehéz dolgot kért Ábrahámtól: „Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked! Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel… Abrám elment, ahogyan azt az Úr mondta neki…” (1Mózes 12:1-4). Ha félsz attól, hogy munkahelyet változtass, másik lakást vegyél, vagy esetleg más településre költözz, állj rá erre az igére, mert Isten megváltott gyermekeként te is jogosult vagy az Ábrahámnak járó áldásra. Minden félelmünk alapvetően ebben a két kérdésben fogalmazódik meg: 1) „Uram, vigyázni fogsz rám?” 2) „Uram, gondoskodni fogsz rólam?” Ábrahámhoz intézett szavaiban Isten mindkettőre válaszolt: „Ne félj Abrám! Én vagyok a pajzsod: jutalmad igen bőséges” (1Mózes 15:1). Nem kell senki máshoz fordulnod védelemért vagy gondoskodásért; Isten már mindent biztosított számodra! Ezután pedig Isten szövetségre lépett Ábrahámmal, és ezt mondta: „gondoskodni fogok rólad és utódaidról egész életetekben”. Ám volt némi probléma is: „Ekkor ragadozó madarak szálltak a húsdarabokra [a szövetségkötéskor bemutatott áldozatra], de Abrám elhessegette őket” (1Mózes 15:11). Van ebben egy nagy tanulság: ha Isten megígérte is, hogy gondoskodni fog rólad, neked kell elhessegetned a sátán által küldött aggodalmakat, melyek zsákmányul akarják ejteni elmédet. Hogyan tudod ezt megtenni? Ha szilárdan állsz Isten ígéretein, melyet Igéjében neked adott.

Szóval ez a „véletlen” egybeesés, hogy a pap e koncerten is Ábrahámról beszél, nagyon bátorító volt. Azt emelte ki, hogy arra kell menni, amerre Isten irányít. El kell kezdeni lép(eget)ni, még akkor is, ha nem tudja az ember, hogy Isten hova viszi, irányítja. Ezen kívül arról is beszélt, hogy a mi hitünk Isten szerelmén alapul, s ettől a szerelemtől semmi és senki sem választhat el minket. Ezt pedig hirdetni kell az egész világon, a Benne való hit, a szeretet, amit Isten ajándékozott, az Ő segítségével megváltoztatja a világot. Erről a hitről félelem nélkül kell beszélnünk. Koncert után örömmel a szívemmel, énekelve sétáltam haza, ahol egy kellemes vacsorát fogyasztottunk el, majd meccsnézéssel és szálláskereséssel fejeztem be e napot.

A csütörtök (01.17.) aztán korán kezdődött, ugyanis a srác hamar indult munkába, így nem volt maradásom a lakásban. Elkísértem egy darabig, majd nézelődtem a kerületben, vásárolgattam ezt-azt, végül mivel elkezdett ömleni az eső beültem egy McDonald’s-ba internethálózat reményében – sikertelenül. Ennek ellenére elütöttem az időt, várva vendéglátóim telefonját, hogy mikor mehetünk vissza együtt. 12 körül már „itthon” is voltunk, s egy kiadós ebédet követően álomba szenderültem, majd következett az azóta is tartó hosszas (sz)álláskeresés…

Pénteken (01.18.) körbenéztünk a dimbes-dombos falucskában, ahol mindenki ismer mindenkit, mini utcácskákon keresztül feljutottunk egy panoráma kilátóba, ahol pazar látvány fogadott: mindenfelé hegyek, ameddig csak a szem ellát.
Eléggé egyhangú, keresgélős napok ezek, de a folyamatos esőzés, havazás, erős szél miatt nem vagyok szomorú, hogy be vagyok zárva egy lakásba. Ezen kívül vendéglátóimmal jókat beszélgetünk, az olasz férj kívülről tudja a magyar „aranycsapat” összes tagját posztokkal együtt. Félelmetes, milyen hó labdarúgóink voltak annak idején…

Szombaton (01.19.) „taktikát” váltottam, és ébredés után Bibliaolvasással kezdtem napomat, mert elegem volt abból, hogy rossz kedvem van amiatt, hogy egy szálláshelyről se jeleznek vissza. Jó volt elcsendesedéssel kezdeni a napot (igazából eddig szinte minden nap rögtön a gép elé ültem kelés után keresgélni), egészen más volt így a szombat hangulata. Többek között arról olvastam ma, hogy „Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy õ van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik”. Isten azt akarja, hogy bízzam Igéjében, jellemében és eddig is oly sokszor tanúsított hűségében.  Az Isteni kegyelemről is elmélkedtem, amit ingyen kapunk, tisztán, feltételek nélkül.
Tudtam, hogy nehéz lesz ez az első időszak a visszatérés után, készültem is rá, de azért ha a valóságban éli meg az ember, mégiscsak más. Ellenben vendéglátóim tényleg nagyon szívélyesek, szóval egyáltalán nincs okom a panaszra. A Bibliaolvasás is jót tett, újra bizalommal ültem a gép elé, s nap közben három szálláshelyről is visszajeleztek, így vasárnap meg fogom tekinteni őket.

Utazásom napjának délutánján (január 15.) „rám tört” az érzés, gondolat, hogy nem is akarok annyira visszatérni Rómába. Ez a hozzáállás már jellemzett augusztus végi kijövetelemkor is, ugyanakkor fordítva is ugyanezt gondoltam, azaz a december végi hazalátogatásomkor nem akartam Budapestre menni. Tehát ez azt is jelenti számomra, hogy mindkét helyen jól, otthonosan érzem magam.

Tudom, hogy ez az időszak sem feltétlenül lesz sétagalopp (főleg az első pár hét), ám míg augusztus végén volt állásom, szállásom, de nem ismertem senkit, addig most sok kedves barát, „testvér” vár vissza, van gyülekezet, ahova minden héten el tudok menni templomba, ugyanakkor nincsen (sz)állásom.

Azonban az utóbbi hetek elmélkedései alapján (aki szeretné, annak leírom külön mik is voltak ezek) úgy hiszem, hogy Istennek van még határozott terve velem az olasz fővárosban, s azért térek vissza elsősorban, hogy a végére járjak mi is ez. Sokan kérdezték, hogy mikor megyek vissza Budapestre legközelebb, de mindenkinek csak annyit tudok mondani: egyelőre nem tudom. Lehet, hogy egy hónap múlva otthon vagyok, ám az is előfordulhat, hogy csak nyáron megyek haza legközelebb. Egyelőre tehát nyitott kérdés az életem ezen része, izgatottan várom, hogy mi fog „kisülni” belőle.

Sok kér(d)és, várakozás, kíváncsiság van a fejemben egy kis kétséggel megspékelve (nincs bennem félelem, de azt azért elismerem, hogy nem jó nem tudni, mi vár rám, főleg annak fényében, hogy szeretek előre tervezni, de hiszem, hogy a ma kezdődő kaland is „javamra fog szolgálni”, és a mai elmélkedésemben olvasottak igencsak bátorító üzenetet tartalmaztak. Jelesül arról olvastam, hogy:

Amikor Isten bemutatkozott Ábrahámnak, ezt a nevet mondta: „El Shaddai”, ami azt jelenti „aki mindenről gondoskodik”. Ma neked is ezt mondja Isten: „Én vagyok minden, amire szükséged van!” Nos, azt tudod, hogy Isten képes mindenre, de lehet, hogy néha azon tűnődsz, vajon meg is akarja-e tenni? Nem elég csupán annyit tudni, hogy Isten képes rá; ahhoz, hogy hited biztos alapokon nyugodjon, hinned kell azt is, hogy meg is akarja tenni.

Egyszer egy leprás jött Jézushoz, és ezt mondta: „Ha akarod, meg tudsz tisztítani” (Márk 1:40). Jézus feltárta, mi van a szívében, és ezt mondta: „Akarom, tisztulj meg!” (Márk 1:41). Ne engedd, hogy a sátán kétséget ültessen el benned arról, hogy Isten gondot fog-e viselni rólad vagy sem. A Biblia azt mondja: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket…” (Filippi 4:19). Figyeld meg, a Biblia nem azt mondja, hogy „Isten hatalom”, hanem azt: „Isten szeretet”. Vagyis arra összpontosít, hogy akarja használni hatalmát, nem csupán arra, hogy van hatalma. Mivel Istennek szerető szíve van, használni fogja hatalmát szükségeid betöltésére.

Igazából Isten örömét leli abban, hogy betöltse szükségeinket. „Kegyelmes és irgalmas az Úr, türelme hosszú, szeretete nagy. Jó az Úr mindenkihez, irgalmas minden teremtményéhez… Mindenki várakozva néz rád, és te idejében adsz nekik eledelt. Kinyitod kezedet, és kielégítesz minden élőlényt kegyelmesen” (Zsoltárok 145:8-9,15-16). Lehet, hogy Isten nem olyan módon válaszol imáidra, ahogyan elképzeled, vagy nem akkor, amikor szerinted kellene, de ha bízol benne, Ő válaszolni fog úgy, ahogyan a legjobb neked.

Van tehát min gondolkodni, azonban mint előző bejegyzésemben is írtam a fogadtatás nagyon kedves volt vendéglátóim részéről, remélem a továbbiak is hasonlóan jó napok lesznek.:)

Sokak kérésére, bíztatására folytatom 2012 augusztus végén elkezdett római útinaplómat mitadtaknekunkaromaiak.blog.hu2.0 főcímmel. Remélem sokak részére lesz áldás, bátorítás, biztatás e blog, s hiszem, hogy Isten irántam megnyilvánuló gondoskodó, olykor feddő, intő szeretete sokakat fog arra indítani, hogy ebben az évben Belé vessék bizodalmukat, HIGGYENEK Benne.

Továbbra is kérném a kedves olvasót, hogy ne e blogon nyilvánítsa ki véleményét, ne itt kommentelje az olvasottakat, hanem írjon nekem privátba, külön e-mailt, egyben magáról is beszámolva, hírt adva, ugyanis hangsúlyozom: érdekel, hogy mi történik életetekben, már csak azért is, mert szívesen imádkozom értetek, hiszen ezen igen intenzív napok után hatványozottan vallom: „nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének!” (Jakab levele 5:16.)

Jó szórakozást/Buon divertimento!

Hogy rögtön a közepébe csapjak amikor e bejegyzést írom a több mint 30 perces késéssel indult Budapest-Róma csodás Ryanair járaton csücsülök, és kinézve az ablakon a nagyon vékony (kiskiflis) holdat szemlélem. A mögöttem ülő magyar hölgyemény egy beszedett Dedalon ellenére igencsak izgága, s ez abban manifesztálódik, hogy folyamatosan rugdos a lábával, valamint 10 percenként kérdezi meg kettővel mellette elhelyezkedő barátját hogylétéről. Csodás út előtt állok!:)

Ám hálatelt szívvel utazom e repülőn, ugyanis a Wizzair római járatát – mely a miénk mellől indult volna velünk egy időben – törölték. 

A kis indulási intermezzót leszámítva szép rendben érkeztünk meg Rómába, gyönyörű repülőgépes panoráma fogadott, láttam minden nagy nevezetességet kivilágítva, s ami a legfontosabb 10 fok (PLUSSZBAN!:)) volt este 23 órakor is:))

Kijöttek értem a reptérre ugyanazok, akik augusztus végén is gondoskodtak a városba jutásomról. Ezúttal szállást is biztosítanak nekem, nagyon kedves idős házaspárról (a férj olasz a hölgy magyar) van szó, még ezen estén meg is etettek finom, könnyed ételekkel. Végtelenül aranyosak, s a tenyerükön hordoznak.

No elsőre ennyi elegendő lesz, nyugovóra térek, holnap hosszú nap lesz, de ígérem beszámolok lelkiállapotomról is:))