KudaRóma

A hét eleje nekem sűrűre sikeredett munkaügyileg, ugyanakkor sikeres volt: több "sürgős", fontos munkàt kellett egymàs mellett végezni, szòval volt feszkò, amit én néha élvezek (de leginkább persze nem), mert olykor ösztönzőleg hat. Jò volt, mert ùjabb dicséreteket kaptam, meg 1 leszidàst is, 1 mondat pontatlan lefordìtàsàért. Benne van a pakliban, de nem érzem magam 100 %-osan hibàsnak, ugyanis pròbàltam jelezni, hogy nem mindent értettem (csak mivel itt dilihàz van néha, ezért olykor meg se halljàk az embert), màsrészt leellenőrizték ezt a munkàmat, s azt mondtàk rendben van, tehàt van még 1 szűrő utànam...
Aztàn a hét màsodik felében kevesebb volt a munka, ugyanis az, aki szokta adni a feladatokat elutazott, szòval most nemigen van mit csinàlni, majd megkérdezem a többi kollegàt.

Hétfő este munka utàn pàr haverral beültünk egy pizzazòba megnézni a Parma-Inter meccset, melynek eredménye ugyan elkeserìtett, azonban megismerkedtünk a pincérrel, aki azon a környéken lakik, ahol a "templomunk" van, ezért gyorsan kapva is az alkalmon elhìvtam a gyülekezetünkbe, meg beszélgettünk egy kicsit Magyarorszàgròl, Istenről, fociròl. Jò volt, mert spontàn mòdon jött az egész, remélem talàlkozunk még vele.

Lakàsbérleti tartòzkodàsom a "végét jàrja", ugyanis szombaton költözöm egy màsik helyre (ezért a csütörtök és péntek este leginkább pakolàssal telt), màr csak azért is, mert most is zuhog az eső, ìgy a vàrosban sincs kedvem màszkàlni, noha a karàcsony kivilàgìtàs pompàjàban még nem làttam tetszelegni Ròmàt (hàt ez nagyon költőire sikeredett...). Szerdán is volt zivatar, de egyszer kinéztem az ablakon, s azt hittem havazik, de gondoltam (s ez később be is igazolòdott), hogy rosszul làtok, ugyanis plusz 20 fokban nem eshet a hò! csak az eső szemerkélt...:)) 

Amùgy főleg azért költözöm, mert nem tudom, hogy a decemberi munkàért (mennyi) fizetést kapok-e, s nem akartam, hogy ittlétem vége ràfizetéses legyen, mert azért nem olcsò a hely, ahol lakom (ròmai viszonylatban persze àtlagàras). Ràadàsul odaköltözött hozzànk a lakòtàrsam anyukàja egy hétre, mert megoperàltàk és most segìtségre szorul. Kicsit fàrasztò a néni, mindig hajnalban kel, hangos, s folyton magyaràz valamit. Tehàt végülis örülök, hogy most jön el a vàltàs ideje (még akkor is, ha még nem tudom pontosan, hol fogom àlomra hajtani fejem az utolsó 5 napban...). Szerda éjjel végre "megengedték", hogy kifizessem a lakbért, amire augusztus 29-i érkezésem òta - noha többször kértem, kerestem - nem volt alkalmam...Végül szerződést nem kaptam (s még csak normàlis àtvételi elismervényt sem a kifizetett összegről), de végülis nem csinàltam rossz üzletet, ugyanis a 10%-kal kevesebbet fizettem egy hònapra, mint amennyiben eredetileg megegyeytünk. Szòval összességében elégedett vagyok tàrgyalàsi mòdszeremmel, képességemmel.:))

…majdnem 11 òra alvàs utàn pénteken (11.23.) kora reggel erőtől duzzadva indultam munkàba. Út közben a következő Igét és magyarázatot olvastam, “emésztgettem”: “Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket..." (2Korinthus 2:14) Jézus azt mondta: E világon nyomorúságtok lészen..." (János 16:33 Károli). Ha problémáid vannak, az nem azt jelenti, hogy nem vagy igazi hívõ, hogy kudarcot vallottál, vagy, hogy Isten nem kedvel. A vihar a hívõ házát éppúgy próbára tette, mint a hitetlenét (ld. Máté 7:24-27). A hívõ azonban felülkerekedett rajta. Mi tehát Isten célja? Az, hogy gyõztessé neveljen, ne szabadulómûvésszé! Hála legyen Istennek, aki a Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket." Igen, Isten meg fog szabadítani, de elõször tanítani fog. Vannak olyan problémák, melyeket nem kerülhetsz el, amiket mindenképpen kezelned kell.  

A munkahelyen semmi extra teljesìtményt nem kellett e napon nyùjtani, de részt vettem egy ebéddel egybekötött munkamegbeszélésen, mely olykor elég éles (de minimum szarkasztikus) hangulatùra sikeredett, de legalàbb az étel jò volt.:) Mostantòl minden pénteken lesz egy ilyen, s minden egyes témakörnek van egy felelőse, én persze ilyen feladatot nem kaptam, mivel még egy hònapig maradok az ügyvédi iroda kebelében. Este még talàlkoztam egy fagyi és egy sör erejéig (kiváló kombináció a kettő, mindenkinek ajánlom) az egyik haverommal  “EATALY-ban”, beszélgettünk egy jòt, majd hazabuszoztam egyik kedvenc éjszakai járatommal, s egy “röpke” számtógépezés után elégedetten hajtottam àlomra fejem ezen utolsò hét kezdetén ebben a lakàsban...

Csütörtökön (11.22.) nagyon koràn kezdődött a nap (főleg annak fényében, hogy szerdàn nagyon későn lett vége:)), ugyanis munaktàrsammal Pescara vàrosàba kellett mennünk munka végett.

Reggel a következő Igét olvastam: „Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó időben. Ezen örvendeztek, noha most, mivel így kellett lennie, egy kissé megszomorodtatok különféle kísértések között, hogy a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon a dicséretre, dicsőségre és tisztességre.” (Péter I. levele 1. rész 5-7 versek)

Nagyon fontos és bíztató volt ez az Ige számomra főleg annak fényében, hogy mostanában kissé elkedvtelenedtem, szomorú voltam/vagyok, mert nem látom a távolabbi jövőt, „csupán” az egészen közelit. Ám az is bizonyos, hogy Isten sokszor szándékosan csak a következő egy-két lépést mutatja meg, hogy ezáltal is szorosan közel maradjon hozzá az ember.:)

E szép kis tengerparti vàrosba (Pescaraba) 2,5 òràs autòùt utàn jutottunk el, a munkàt fél òra alatt elvégeztük, s utàna az ellenérdekű fél az ügyvédjével együtt meghìvott minket ebédelni. Mi e meghìvàsnak természetesen szìvesen eleget tettünk, s a vàros egyik legszebb éttermébe vezettek bennünket. 

Ami itt vàrt rànk, az szavakkal nehezen kifejezhető, de megosztom, hogy előételként egy kis lazacos paradicsomos baguette szeletet kaptunk, majd következett a "tengeri herkentyű" hidegtàl ràkkal, kagylòval, osztrigàval. Ezutàn még szintén az előétel jegyében két fajta tengeri halszeletet fogyasztottunk, majd garnélaràkos salàta következett, hogy az előételeket befejezve elérkezzünk a citromos ràk-tésztàhoz. Màr itt kezdtem megtelni, de persze maradt hely a főfogàsnak, mely nagyon ìzletes tengeri hal volt tepsiskrumplival. Ennek a szaftja olyan finom volt, hogy ha csak ezt tunkolhattam volna kenyérrel, màr boldog lettem volna:)). Természetesen az ebédhez jobbnàl jobb fehér borokat szolgàltak fel, a minőséget a mellékàllàsban borkòstolò ügyvéd kolléga biztosìtotta (volt olyan bor, melyet felbontàs utàn visszaküldetett, mondvàn parafaillata volt...:)). Eközben nagyon jòt beszélgettünk fociròl (többek között a magyarròl, igaz sajnos nem aktuàlis csapatainkròl, hanem a legendàs aranycsapatròl), munkàròl (hogy kinek mi jàrt volna még àllàspontja szerint az egyezség megkötése utàn...:)), politikàròl, borokròl (bosszankodtak is rendesen a "tokaji" hàborù elvesztése miatt), hàborùròl, kultùràròl. 

Olyan érzésem volt, mintha visszacsöppentem volna a békebeli időkbe, amikor az emberek nagy étkezèsek mellett vitattàk meg az élet fontos és kevésbé fontos témàit; nagyon udvarias, nemes úriemberek tàrsasàgàban élvezhettem e "mennyei eledeleket", amely főleg annak fényében volt igen pikàns, hogy több mint fél évig ellenfelek voltak, ellentétes érdekeket képviseltek, àm most, hogy megegyeztek, a legnagyobb kollegialitàs és vendégszeretet mellett voltunk együtt.

Desszertként még volt egy kis epertorta citromsorbet kìsérővel, s egy jòfajta grappaval nyugtattam meg egyàltalàn nem tengerként hàborgò gyomrom. Ezutàn ùtnak indultunk, s màr nem kellett visszamenni dolgozni, ezért hazatérve fél szemmel megnéztem egy focimeccset, majd szinte egyéni rekordot döntve 21 óra előtt bedőltem az àgyba, s ...(folyt.köv. ?'?)

Keddi (11.20.) napom kemény munkàval telt, mert egy bonyolult, összetett kutatàst kellett végeznem, s le is kellett dokumentàlni (de legalább végre olasz nyelven), tehàt nehéz volt ugyan, de olykor még élvezetes is. :)

Aztàn nap végére lazìtàsképp osszehìvtam az emeleti kollegàkat, s egy kis magyar bemutatò-kòstolòt tartottam nekik. Volt téliszalàmi, parasztkolbàsz, mangalica kolbàsz, pick szalàmi, paprikàs szalàmi, s jòfajta körte hàzipàlinka.:) Mindenkinek nagyon ìzlettek e hungaricumok, persze a pàlinkàt nemigen bìrtàk, de azért becsulettel legurìtottàk :) Aztàn hazaérve ùgy elàlmosodtam, hogy szinte azonnal ledoltem, s 23 òrakor ébredtem fel, mert még voltak otthoni teendok, melyeket meg kellett csinàlni, valamint készulni a màsnapi Bibliatanulmànyozò hàzicsoportra, szòval hajnali fél 3-ig tartott a nap...

...Szerdàn (11.21.) éppen ezért "nagyon fitt" voltam a munkahelyen, leadtam az előző nap elkezdett munkàt, s mind az én, mind ügyvéd kollégàm nagy örömére megfelelőnek bizonyult, s többször is megdìcsért az eredményért. Ez azért is esett jòl, mert egyrészt nem volt könnyű munka, màsrészt a dicséret nem jàr csak ùgy.:)

Így este igen vidàman érkeztem a Bibliaòràra, ahol Jézus példàzatait tanulmànyoztuk, s ismét vezethettem az egyik csoportot. Új emberek is jöttek ezen a szerdàn, tehàt ismét szinesebb volt a "paletta", sok érdekes, értékes véleményt, gondolatot osztottunk meg egymàssal.

Napi elmélkedésem középpontjában a következő Ige állt: Utánad szomjazik lelkem... mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld." (Zsoltárok 63:2)

Az egész 63. Zsoltár zseniális, mindenkinek javaslom elolvasásra, elmélkedésre. A magyarázat eképpen szólt: „Amikor Dávid ezt írta: Utánad szomjazik lelkem... mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld", ellenségei erősen szorongatták, és már azon tűnődött, hogy talán Isten elfeledkezett róla. Voltál már így valaha? A fájdalom elviselhetetlen és Isten olyan távolinak tűnik? A fizikai szomjúsággal testünk azt jelzi, hogy vízre van szükségünk; lelkünknek is van egy szomja, amit egyedül Isten tud csillapítani. Õ pedig meg is teszi: „Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám." (Jeremiás 29:12-13). A fél szívvel végzett erőfeszítés nem lesz elég hozzá! Istent csakis első kézből lehet megismerni. Azok, akik megelégednek a másodkézből való információkkal, igazából nem ismerik Őt... Azt akarják, hogy mások imádkozzanak értük, ahelyett, hogy maguk imádkoznának... hogy igéket mondjanak nekik, ahelyett, hogy maguk olvasnák. Mindenkinek ki kell próbálnia Istent... hogy meglássa az-e, akinek mondja magát... hogy ígéretei igazak-e... hogy válaszol-e az imádságra... hogy ott lesz-e, amikor szükségünk van rá... hogy ad-e bölcsességet, erőt, kitartást és állhatatosságot... Igen, Õ az, akinek mondja magát, igen, ígéretei igazak, igen, válaszolni fog, igen, ott lesz - minden egyes alkalommal." 

Kissé félve tértem vissza munkahelyemre, mert már olyan rég voltam itt, hogy nem tudtam, mire számíthatok!:) Viszonylag korán beértem, s elég hűvös hangulat fogadott az irodában…

Reggeli buszos elmélkedésem is vegyes érzelmeket váltott ki belőlem, a téma a hit és az álmok közti kapcsolatról szólt.

Az Ige a következő volt: „Saját szívük látomását hirdetik, nem azt, amit az Úr adott." (Jeremiás 23:16)

A magyarázat pedig ez volt: Amikor az álmokról van szó, sok ember furcsa képzetekbe ringatja magát. Az a mondás, hogy: „Ha hiszel benne, elérheted", egyszerűen nem igaz. Mindannyiunknak szükségünk van a valóságérzékünk ellenőrzésére. A hit nem fantáziavilág. Nem az akaraterő diadala. Nem szerencsét remélő hozzáállás. Azok az emberek, akik így gondolkodnak, azt hiszik, hogy ha valahogy sikerül a megfelelő időben a megfelelő helyen lenniük, ha megvannak a megfelelő összeköttetéseik, akkor, hipp-hopp, ábrándjuk máris valósággá válik! Nem lenne jó, ha ilyen könnyű lenne? De nem az.

Amikor Isten egy álommal ajándékoz meg, hitre van szükséged ahhoz, hogy valóra váltsd. A kérdés, amit fel kell tenned magadnak, a következő: Istentől való az álmom?" Ha igen, akkor megvan minden szükséges ajándékod és tehetséged a megvalósításához. Aminek pedig még híjával vagy, azt Isten biztosítani fogja hozzáadott kapcsolatokkal és forrásokkal. A képzeletbeli álomkép kergetésével az a probléma, hogy amíg ezt teszed, nem teljesíted be azt az álmot, amit Istentől kaptál.

...Nem vagyok még teljesen jól, de nem akartam kihagyni többet betegség miatt, így is ciki, hogy ebben a hónapban alig dolgoztam...! Mondjuk úgy, hogy gyógyulgatok, sajnos azonban nincs fűtés az irodában tehát szétfagyok...:)) Azzal indokolták a már egyszer központilag bekapcsolt fűtés kikapcsolását, hogy még túl meleg van odakint (időjárás-jelentés: Rómában az utóbbi 1-2 hétben 18-24 fok van nap közben, este 11-16 fok). Nincs meleg tehát itt bent, ezért kabátban ülök.:)

Szobatársam szemmel láthatóan örült jelenlétemmel, végre tud kivel beszélgetni. :) Rögtön "megkínált" két fordítással azzal a komolynak tűnő figyelmeztetéssel, hogy ezeket a feladatokat még a délelőtt során meg kell oldanom. Nos, én komolyan vettem, élveztem, hogy van kihívás, s másfél óra alatt végeztem a két fordítással. Szemmel láthatóan nagyon meg is lepődött munkatársam gyorsaságom láttán. Ennek örömére délután egy nehezebb, szárazabb, összetettebb munkát kaptam, azt hiszem ezzel el leszek egy ideig…Egy titkot is elárult, melyet természetesen én itt ehelyütt nem teregethetek ki, különben olyan lennék, mint egy kedves BarÁtom, aki szinte azonnaL vIlággá kürtöli, ha egy jó sztorit, pletyit hall, Nem szereTnék ebbe a hibába esni!:), mindezt csak azért írtam le, mert eléggé megtisztelő számomra, hogy így a bizalmába fogadott, s ha esetleg tovább maradhatok, az részben az ő közbenjárásának lesz köszönhető.

A nap jó híre, hogy abban a nem várt esetben is, ha nem hosszabbítják meg szerződésemet, a lakhatásom a karácsonyi hazamenetelemig biztosítva van. Történt ugyanis, hogy a gyülekezet egyik tagja Brazíliába utazik nemsokára a férjével, egyetemista fiúk egyedül marad itthon, s ma felajánlották, hogy december 1-15 között lakhatok náluk, ráadásul ingyen. Nagyon kedves felajánlás volt ez, főleg annak fényében, hogy nekem azon a helyen, ahol most vagyok, november 30-án lejár a nemlétező lakásbérleti szerződésem, s pont a minap éjjelén gondoltam arra, milyen jó lenne, ha lakhatnék esetleg náluk, amikor pedig ma felhívtam a hölgyet, pont mondta, hogy ma akart ez ügyben keresni. Aranyos kis történet ez, véletlennek nem mondható egybeesésekkel, mely ismét hatalmasan megmutatja számomra Isten szerető gondoskodását!

Vasárnap Istentisztelettel nyitottam a napot, ahova bevallom kissé idegesen érkeztem, ugyanis annak ellenére, hogy időben indultam, 20 percet késtem az előkészületekről. Történt ugyanis, hogy a bujkáló napsütésben vártam a buszt, ami érkezett is, én intettem többedmagammal a megállóban, de a sofőrt ez nem érdekelte, s kezünket majdnem elkaszálva tovább suhant megállás nélkül. A pipától nem látva majdnem végig sétáltam az utat, végül lehiggadva érkeztem meg, szép rendben előkészítettük a terepet, s kezdődött az alkalom.

A cím ezúttal az volt, hogy „ha Isten létezik, miért van szenvedés a földön?”
Az alkalmat egy lány története előzte meg, akinek az orvosok rosszindulatú daganatot állapítottak meg a szájában, s olyan életmentő műtétet hajtottak végre rajta pár hónapja, melynek következtében az egész arcát átszabták, beszélni nem tudott, s az orvosok kevés esélyt láttak a teljes felépülésre. A lány sok nehézségen, megpróbáltatáson ment és megy keresztül, s már az is csoda volt, hogy történetét ma ő maga mesélhette el. Nem volt tökéletes a beszéde, de érthető volt minden, amit mondott. Megosztotta velünk, hogy az orvosok miután megvizsgálták a daganatot, megállapították, hogy az nem is volt olyan rossz indulatú és súlyos, amiért ilyen műtétet kellett volna végezni rajta, tehát egy orvosi műhiba miatt ment át sok szenvedésen. Ám a lány bizakodva, örömmel mondta, hogy a nehézségek közepette a keresztyén barátai bátorításainak köszönhetően sosem vesztette el bizalmát Istenben, sőt végig azt érezte, s érzi ma is, hogy e nehézségek ellenére Isten szereti őt, s gondja van rá. Jövőre valószínűleg vár még rá egy műtét, amikor az orvosok megpróbálják beszédét, hangját is teljesen helyrehozni, s a lány bizakodva tekint ez elé is, mondván, hogy reméli szebb hangja lesz, így jobban fog tudni énekelni Istennek. :)

Ez után a gyakorlati példa után jött az Igehirdetés a szenvedésről, az alapige az volt, amikor József (Jákób fia) találkozik testvéreivel, akik Egyiptomba mennek az éhség miatt élelemért, s József felismerteti magát azokkal a testvéreivel, akik sok szenvedést okoztak neki azáltal, hogy előbb egy kútba dobták, majd eladták rabszolgának. Egyiptomban pedig börtönbe került olyan dologért, amit el sem követett, itt több évig ártatlanul ült, de végül Isten felemelte, s Egyiptom második embere lett.

Nehéz, kegyetlen, egyben megható története ez az ószövetségnek, melyből látszik, hogy Isten nem mindig ment ki/meg (azonnal) a bajból, szenvedésből, ám mindvégig velü(n)k van. Nem nyúl bele minden eseménybe, hanem szabadságot adva, illetve az eseményeket történni hagyva, nem robotokként bánik velünk, hanem tág teret engedve olykor rossz döntéseinknek is, vagy (látszólagosan) rossz dolgoknak életünkben.

Isten azonban ismeri szenvedéseinket, ugyanis Jézusban minden ilyesmit átélt itt a földön, sőt, mint Atya elszenvedte egyszülött fiának halálát miattunk, értünk, helyettünk.

Ő nem azt ígéri nekünk, hogy ha Benne bízunk, Őt követjük, sosem fogunk szenvedni, hanem azt, hogy szenvedéseinkben velünk lesz, mellettünk áll, támogat, s megőriz bennünket.

Mindezekről még részletesebben, bibliai Igék és filozófusok mondásai által alátámasztva beszélt a lelkész, akit részletesebben érdekel, annak leírom szívesen, hogy miről beszélt még. Mint minden alkalom után most is volt lehetőség beszélgetésre egy kis süti, ital mellett, majd rendet téve mindenki otthonába tért. Én találkoztam volt osztálytársaimmal, s beültünk egy étterembe, ahol egy ízletes pizza mellett végig izgultuk a hétvégi Inter meccs első félidejét, ezután azonban el kellett jönnünk, mert zárt az étterem. Így egy közeli kávézóba siettünk át, ahol limoncello, sör és kávé társaságában drukkoltuk végig a meccset, melynek végén sajnos csak 2:2-es döntetlent ért el az Inter, természetesen megint a játékveezetők csalása miatt…

Mivel volt a lányoknak még 3 órájuk itt Rómában, ezért a klasszikus gyors városnézést kihasználva: Spanyolország tér (lépcső), kis utcákon át Trevi kút, majd kis utcákon át Pantheon (itt fagyi is), végül kis utcákon keresztül Piazza Navona útvonalat jártuk be. Zárásként az Angyalvár megtekintése után buszra szállva Termini pályaudvarhoz érve cuccokat felszedve még egy gyors borozással befejezve megkoronáztuk ezt a kellemes hétvégét, s míg ők gyermekeikhez hazarepültek, addig én lakomba tértem, hogy egy rövid csendesség után kipihenjem magam az újabb hétre, ami vár rám.